Elindult a verseny Az európai év fája címért
Az európai Év fája verseny célja, hogy ráirányítsa a figyelmet a fák kulturális és természeti értékére. A versenyben nem a fák szépsége, mérete vagy a kora fontos, hanem történetük és az emberekkel való kapcsolatuk. A versenybe ezért csak olyan fákat lehetett nevezni, amelyek fontosak a körülöttük élő közösségeknek: történetek szövődnek köréjük, vagy találkozási pontként szolgálnak az emberek számára.
Idén tizennégy ország vesz részt a versenyben, az újonnan csatlakozottak között van Anglia, Belgium, Észtország és Spanyolország. Magyarországot az a tatai platánfa képviseli, amely megnyerte a 2014-es magyarországi Év fája versenyt.
A szavazatokat a hónap végéig a www.treeoftheyear.org oldalon lehet leadni. Az eredményeket március 5-én hirdetik ki, az ünnepélyes díjátadó március 22-én lesz a brüsszeli Európa Parlamentben - derül ki a közleményből.
A nemzetközi versenyt a European Partnership Association (EPA, Környezeti Partnerség Egyesület) szervezi, a magyar fordulót pedig a 6 alapítványt tömörítő EPA magyar tagja, az Ökotárs Alapítvány.
A tavalyi versenyben 37 ezer szavazattal lett második a gödöllői botanikus kertben álló körtefa. 2013-ban a címet az egri termálfürdő területén élő 250 éves platán nyerte el 14 ezer szavazattal.
Tetszett a cikk?
Cikkajánló
Fa alapanyagú lemezek
Az MSZT 2026. januárban két magyar nyelvű szabványt jelentetett meg a fa alapanyagú lemezek témakörében, az Agrárminisztérium támogatásával.
A Wood-Mizer ExtraCUT fűrészszalagok új szintre emelik a vágás pontosságát
A Wood-Mizer forradalmi újdonságot vezet be fűrészszalag-családjában – az ExtraCUT fűrészszalagot, amelyet kivételes teljesítményre, hosszabb élettartamra és szebb vágásokra tervezt&u...
Burkolat, gerendák, ajtók — készítse el saját maga!
Ha kis műhelyben dolgozik, különösen fontos, hogy olyan gépe legyen, amely nem foglal sok helyet, mégis professzionális eredményt nyújt.


