Hullámos faház
Képzelje el a szörfdeszka surrogását a hullámok tetején, mindezt a hálószoba ablakából kinézve – egy olyan házból, ahol az ablakok, és a ház minden egyes idoma olyan, mint egy szépen ívelő hullámra adott visszhang.
Nos, ez a Hullám Ház, egy olyan ikonikus otthon, amely a Kaliforniában lévő, Csendes óceánra néző szirtfokra épült a neves Michael Carmichael tervei alapján, az 1970-es évek elején. Nemrég a ház új tulajdonosa felújíttatta, aki azonnal beleszeretett a kissé hóbortos, ugyanakkor elmerengő kinézetű otthonba.
Alapjában a ház eredeti állapotában fogadott minket – mondja a házat felújító Mitch Williams, aki már több korábbi megbízása volt a tulajdonossal. „Igaz, a tető lyukas volt, az ablakok beáztak, nem volt központi fűtés és légkondi sem – megviselt volt a ház.”
A központi házban két hálószoba helyezkedik el, egy nappali, étkező, egy konyha és egy fürdőszoba. „Itt aztán nagyon kevés egyenes vonal található, és az ívek sem szabályosak” – mondja a építésvezető. Majd így folytatja: „Minden elliptikus és hullámos, amolyan ‚free’ forma”. A hullám-ívű ablakok eredetileg sokkal kisebbek voltak, így a mesterek megbontották a házszerkezetet és egy keretsablont építettek, ez mentén vágták meg az építőelemeket, hogy az aktuális elképzelések szerint tudják a ház teljes struktúráját átültetni.

„A szó szoros értelmében szabad kézzel rajzoltuk meg az új rádiuszokat, követve a dizájn sajátosságait és így szélesítettük, magasítottuk meg szinte az összes ablakot” – magyarázza Williams a feladat izgalmas részeit. Figyeltünk arra is, hogy hova essen a szemmagasságban lévő látkép, amikor valaki belép a bejárati ajtón, hogy minél jobban rabul ejtse elé terülő látvány.

A kandalló most is eredeti állapotában pompázik, semmi mást nem csináltunk vele, csak átfestettük. Fontos volt, hogy megőrizzük az akkori hangulatot. Minden beltéri fafelület meg lett lúgozva, tisztítva, majd kapott egy nagyon vékony és „hangtalan” bevonatot, ami még engedi a fa természetét érvényesülni.

„Ilyen nehéz, kihívásokkal teli munkám még nem volt – összegzi Williams a munkálatokat. A cél az volt, hogy modernizáljunk, ugyanakkor nemcsak megóvjuk, hanem egy magasabb minőségi szintre is emeljük az építmény egységét, arculatát. Ezt az elejétől fogva hangsúlyoztuk, de majdnem csak szájhősködés lett belőle.”




Fordította: Tóth Norbert
Forrás: www.houzz.com
Tetszett a cikk?
Cikkajánló
A gyalu / csiszoló gép – nélkülözhetetlen az asztalos műhelyedhez
A modern asztalos műhely – mi kell, hogy mindig kéznél legyen egy asztalos számára? A kiváló minőségű gépek alapvetőek a kiváló asztalos termékek készítésében....
Az EverWood sikertörténete: Amikor 13 000 vásárló írja a karórák jövőjét
Létezik egy magyar óramárka, amely alig három év alatt nemcsak a csuklókra, hanem a vásárlók szívébe is belopta magát. Az EverWood története nem csupán a különleges fa...
Vegye kézbe az alapanyagot: a rönktől a magas hozzáadott értékű termékig
A bútoriparban az alapanyag minősége meghatározza a végterméket. Sok műhely azonban még mindig külső beszállítóktól függ, ami korlátozott méreteket, ingadozó minőséget &eac...



