Közép-európai partnerséget hirdet
Üzemlátogatáson a cseh Démos trade központjában
A faiparhoz kapcsolható gyártási alapanyagok tízezres számú tételeit forgalmazó cégek szép számban vannak jelen Magyarországon. A zavarba ejtő választékban a Démos trade Kft. elébe sietett az eligazodásnak: megkeresték szerkesztőségünket és üzemlátogatásra hívtak minket.
Utazásunk első állomása Brnóba vezetett. Ez a kirendeltség egyike annak a tizenhárom csehországi raktárnak, ahol nemcsak tárolják, hanem az ott lévő bemutatótermeikben értékesítik is a százezres tételszámú bútorkiegészítőt és lapterméket. A csarnokban bérben üzemeltetett lapszabászati részleg az elfoglalt iparosnak külön előnyt jelenthet: az előre leadott szabásjegyzék után a kész csomag várja, mire a szintén megrendelt vasalatokért megérkezik a raktárhoz.

Osztravai központi raktár
Utunk másnap Osztravában folytatódott. Valójában itt van a Démos főközpontja, úgyhogy ennek megfelelően van ellátva árukészlettel is. Figyelemre méltó volt látni, ahogy a 140 raktári dolgozó fogadja, majd rendszerezi a közel 12 000 raktártételt a szerelvényeknek szánt 10 000 m2 -nyi területen, illetve a laptermékraktárban.
Nyilván minket a magyarországi ellátás érdekelt, úgyhogy tudni szerettük volna, kik azok, akik nemcsak értik a dolgukat, de magyarul is beszélnek ezen az északi morva– sziléz vidéken. Megtaláltuk: Albert Judit és Bende Zita azért dolgozik, hogy a magyar képviselők kérdéseire válaszoljon, a leadott megrendeléseket rögzítse, figyelemmel kísérje azok útnak indítását, megoldja az esetleges reklamációkat.

Albert Judit és Bende Zita az osztravai magyar képviseletet látják el
Még aznap ellátogattunk Katowicébe is, ami alig egyórás autóútra helyezkedik el a központtól. A lengyel városban felépített raktáráruház tavaly lett kész, így az itt lévő mintakonyhák és egyéb bútorok teljesen naprakész megoldásokat kínáltak. Utazásunk jól zárult, bár örömünk nem volt teljes. A Démos bemutatott egy széles áruválasztékkal rendelkező, jól működő rendszert, amiből Magyarországra nem jutott sem bemutatóterem, sem laptermékraktár. Legalábbis eddig. A jó hír viszont az, hogy a legtöbb hazai szakkereskedőnél elérhető a termékkínálat. A Démos trade 10 utazó értékesítési szakembere pedig minden magyar települést lefed, így látogatásaik során kényelmes körülmények között is tudunk rendelni.
Képek
Tóth Norbert
Démos Trade a.s.
Videók (faipar.hu)
Schlakker Levente
Kapcsolódó dokumentum:
uezemlatogatason-a-cseh-demos-trade-koezpontjaban-koezep-europai-partnerseget-hirdet-demos
Tetszett a cikk?
Cikkajánló
A Wood-Mizer forgalomba hozta a WM5500 fűrészgépet
Új generációs ipari fűrészgép nagyobb teljesítménnyel és intelligensebb technológiával.
WEINMANN Treff 2025 – Együtt építjük a jövő élettereit
2025. november 12–13-án ismét megrendezésre kerül a faépítészeti ágazat egyik legfontosabb szakmai eseménye: a WEINMANN Treff.
A Wood-Mizer bemutatja 2025. évi, új mobil fűrészipari és szélező megoldásai
A Wood-Mizer két rendkívül sokoldalú mobil géppel bővítette termékportfólióját, amelyeket olyan szakemberek számára terveztek, akik mobil munkavégzési megoldásokat keresnek.


