Bútorszövetség: Wilheim Gábor

Itt az elején feltétlenül meg kell említenem, hogy Kőszegen születtem, ott gyermekeskedtem egészen az érettségiig. A meghitt családi kör, a város lüktető kulturális, művészeti élete, Ausztria közelsége, a többnyelvűség természetessége meghatározta életem alakulását.

Egyetemi tanulmányaimat Drezdában, a Műszaki Egyetem faipari mérnöki karán végeztem. Ezzel párhuzamosan lehetőségem nyílt a belsőépítészeti karon néhány szakot felvenni.

A diploma megvédése után, 1977-ben a Kanizsa Bútorgyárban kezdtem el dolgozni, ahol a szakmai gyakorlat során a bútorgyártás minden részlegében egy hónapot töltöttem el. Ezt követően a második rekonstrukció keretében a műszaki fejlesztésen, beruházások operatív kivitelezésén dolgoztam.

1979-ben egy évre Berlinbe költöztem, ahol a Berlini Bútoripari Kombinát kutatás-fejlesztési osztályán alkalmam nyílt a legmodernebb tervezési technikákat elsajátítani. Hazatérésem után a Kanizsa Bútorgyár gyártmányfejlesztésén több éven át kárpitos- és korpusz-termékeket terveztem, majd később az osztály vezetésével bíztak meg. Ezt követően két éven át az összevont fejlesztési és technológiai osztályt vezettem.

A termelési folyamatok szervezését a kooperációs osztály vezetése kapcsán ismertem meg, majd 1988-ban, miután elvégeztem az Iparművészeti Főiskola dizájn-menedzsment másoddiplomás szakát, a bútorgyár kereskedelmi igazgatója lettem. Itt a belföldi és exportértékesítés mellett a beszerzés irányítása is feladatom volt.

1989-ben részt vettem a vállalat részleges privatizációjában, s a Kanizsa Trend Kft. megalakulásakor annak ügyvezetője lettem.

Az ezt követő években kreatív és lojális menedzsment kialakításával sikeres fejődést valósítottunk meg, az induló év 630 millió Ft-os árbevételét 11 milliárdra fejlesztettük fel, illetve az „Andante” márka bevezetésével sikeresen pozícionáltuk termékeinket a hazai és exportpiacokon.

Színvonalas vállalati kultúra kialakításával számos minősítés és díj tulajdonosává váltunk. A Kanizsa Trendben eltöltött tizenhat év alatt végig részese maradtam a termékek fejlesztésének, a kollekciók különböző piacokra való hangolásának, illetve felügyeltem neves német, olasz és francia designerekkel való együttműködésünket.

2006–2008-ig a Steinhoff cégcsoport kelet-európai vállalatainak koordinációjára kértek fel, melynek során termelő- és kereskedőcégeinek munkáját hangoltam össze. 2008–2010-ig a Quattro Mobili üzletlánc vezetését vállaltam el, melyet sikeres átalakítást követően cégcsoportunk, a Steinhoff International dinamikusan fejlesztett, egészen a legutóbbi szervezeti változásig, mely a KIKA-val történő összeolvadást eredményezte.

2010-ben önálló céget alapítottam, ennek keretében a cégcsoport európai bútorgyártó üzemeinek bőrbeszerzési koordinációjával, indiai bőrgyárunk képviseletével foglalkoztam, illetve ma is magyarországi ingatlanjait kezelem. Mindezek mellett folytatom belsőépítészeti és termékfejlesztési tevékenységemet. 2015 áprilisában a cégcsoport vezetése ismét felkért a Kanizsa Trend Kft. ügyvezetésére, melyet 2019 szeptemberéig, nyugdíjba vonulásomig végeztem.

Németül felsőfokon írok és beszélek, angoltudásom beszédben és írásos kommunikációban alapfokúnak tekinthető.

Társadalmi funkcióim: 2010-ben választottak meg a Magyar Bútor és Faipari Szövetség elnökévé, mely megbízatást 2019-ben további három esztendőre meghosszabbította a közgyűlés. Az iparág képviselete, fejlesztése és hosszú távú túlélésének biztosítása mára kiemelt feladataim közé tartozik. Ezen kívül a Nagykanizsai Kereskedelmi és Iparkamara egyik alelnöki tisztségét töltöm be, illetve a „DU” Német Diplomások Egyesületének felügyelőbizottsági tagja vagyok. Kapcsolatom a művészetekkel ma is élő, társtulajdonosa vagyok az 1999-ben alapított Kendlimajor Művészeti Galériának, ahol az elmúlt 20 évben 30 ország 120 művészének részvételével évente alkotótáborokat rendeztünk, amatőr érdeklődőknek pedig kreatív kurzusokat tartunk.


Kapcsolódó dokumentum:


butorszovetseg-2020-07-08


Tetszett a cikk?