Csökken a havasi cincérek száma az erdeinkben

A cincér szó hallatán több asztalos is ökölbe szorítja a kezét. Idehaza 216 faja ismert, de a világban 25000 féle rágja a növényeket. Szerencsére ez a cincér csak a beteg, idős, korhadó fákat részesíti előnyben.

A havasi cincér 2019-ben az év rovara volt, ami megjelenését illetően nem is csoda.

(fotó: Rahmé Nikola)

A megjelenése is impozáns! A kifejlett bogár 2-4 cm.

A hím csápja jóval (majdnem kétszer) hosszabb a testénél, a nőstény csápja alig nagyobb. A hím feje és rágói is méretesebbek. Kültakarójának alapszíne fekete, de mindenütt nagyon sűrűn álló, igen rövid szőrök fedik, amelyek az alap felületét szinte teljesen eltakarják. A szőrök legnagyobbrészt kékesszürkék, de az előháton és a szárnyfedőkön több bársonyosnak látszó fekete foltba tömörülnek, amelyeket világosabb sáv keretez. A foltok mérete és formája változatos, szinte egyedenként más és más, de az előhát elején egy félkör alakú minta és a szárnyfedők közepe mögött húzódó széles, zegzugos szélű harántöv állandó elem. A bogár 50 000 Ft természetvédelmi értékű!

A Havasi cincér nem az élőfát fogyasztja!

Kirepülőnyílásán át távozó Havasi cincér

(forrás: WikimediaCommons)

A havasi cincér (Rosalia alpina) fogyatkozásának elsődleges oka az élőhelyeinek megszűnése, az idős erdők kivágása. E szép bogár kedvelt szaporodó helyei a különböző idős bükkösök, törmeléklejtő- és szurdokerdők, tápnövényei elsősorban a bükk és a juharfajok.

A másik probléma a holt faanyag, jelen esetben a faj fejlődéséhez szükséges nagyméretű törzsek, törzságak eltávolítása az élőhelyül szolgáló erdőkből. A „karbantartott” erdő laikus szemmel szép, de a holtfához kötődő bogarak számára olyan, mint a vizának a Duna szabályozás.

A havasi cincérek csapdába esnek

A harmadik, régóta ismert probléma, amolyan "típushiba", hogy a levágott, nagyméretű törzsek rakásai a területen, ráadásul a még meglevő, „működő” cincér élőhelyek közelében maradnak.

„Számos szaproxilofág (holtfával táplálkozó) faj szaglás után keresi fel az elhalt fatörzseket találkozási, párzási és peterakási céllal. Közismert az erdőben levő friss farakások bogarakat összecsalogató hatása. Ha a farakások a peterakás után kerülnek ki a területről – mielőtt az adott fajok kifejlődhetnének belőlük –, az jelentős pusztítást okoz a populációkban. Ez a probléma a Natura 2000 jelölőfajok közül leginkább a Rosalia alpina-t érinti. Javaslat: a farakásokat el kell vinni a területről, még mielőtt az őket szaporodási helyül használó fajok rajzása megkezdődne, tehát legkésőbb március végén, április elején.”

A kint hagyott farakások tehát gyilkos csapdaként működnek, és az adott fafajtól (bükk, tölgy, hárs, vadcseresznye stb.) függően más és más rovarokat, valamint rajzási időszakokat is veszélyeztetnek. Arról nem is beszélve, hogy ez a faanyag idővel „megromlik”, és gyakran hőerőműben végzi tüzelőanyagként, pedig ha maradna, betölthetné a holtfa eredeti, az erdei élet folytonosságát biztosító szerepét.

Forrás:
mttmuzeum.blog

Tetszett a cikk?