Az AMI oktatója is részt vett a Bogányi-zongora kivitelezésében
Több magyar híroldal is beszámolt a közszolgálati televízió adása alapján arról, hogy Bogányi Gergely Kossuth- és Liszt-díjas zongoraművész és konstruktőrök csoportja egy új elképzelés és technológia alapján immáron hat éve építettek egy teljesen egyedi formájú és felépítésű zongorát. A hangszer kifejlesztésében részt vett a Simonyi Károly Kar Alkalmazott Művészeti Intézetének oktatója, Üveges Péter ipari formatervező is. Az AMI művésztanára főtervező-dizájnerként működött közre az újfajta konstrukció megtervezésében, melyet a világon elsőként sikerült kifejleszteniük.

„Újabb mérföldkőhöz érkezett a Bogányi-zongora: a hangszer vasöntvény tartószerkezetét kiváltó új, kompozit erőközpontot fejlesztett ki és épített meg a világon elsőként Bogányi Gergely zongoraművész és csapata – hangzott el a közszolgálati televízió szerdai adásában." – lehet olvasni az index.hu oldalán.
A megvalósításhoz szakembereket keresett maga mellé, és több mint hét év alatt készítették el az áramvonalas „csodazongora” prototípusát a vágyott hangzással, amely 2015 januárjában debütált. A kivitelezésben többek között Bolega Attila főkonstruktőr, Üveges Péter főtervező-dizájner, valamint Cs. Nagy József zenetechnikus, intonációs szakember működtek közre." – írja a magyarnemzet.hu. A technológiai vívmány célja, hogy biztonságosan és stabilan tartsa azt a 21–22 tonna feszítőerőt, ami ránehezedik. Mindemellett a hangzás stabilitásában is jelentős szerepe van.
Források: index.hu és magyarnemzet.hu)
Fotó: Archív
Forrás: magyarnemzet.hu
Kapcsolódó dokumentum:
egyetemi-hirek-202104
Tetszett a cikk?
Cikkajánló
Fa alapanyagú lemezek
Az MSZT 2026. januárban két magyar nyelvű szabványt jelentetett meg a fa alapanyagú lemezek témakörében, az Agrárminisztérium támogatásával.
A Wood-Mizer ExtraCUT fűrészszalagok új szintre emelik a vágás pontosságát
A Wood-Mizer forradalmi újdonságot vezet be fűrészszalag-családjában – az ExtraCUT fűrészszalagot, amelyet kivételes teljesítményre, hosszabb élettartamra és szebb vágásokra tervezt&u...
Burkolat, gerendák, ajtók — készítse el saját maga!
Ha kis műhelyben dolgozik, különösen fontos, hogy olyan gépe legyen, amely nem foglal sok helyet, mégis professzionális eredményt nyújt.


