Reviczky Gábor színművész a Soproni Egyetemre látogatott
Sopronba, az idén hetvenedik születésnapját ünneplő Tanulmányi Erdőgazdaság Zrt.-hez látogatott Reviczky Gábor Kossuth-díjas színművész. A látogatás apropóját az szolgáltatta, hogy bemutassa a televíziónézők számára a TAEG Zrt. tevékenységét. Ennek keretében felkereste a Soproni Egyetemet is, ahol prof. dr. Fábián Attila, a Soproni Egyetem rektora fogadta az intézmény botanikus kertjében.

A Tanulmányi Erdőgazdaság Zrt. tevékenysége rendkívül sokszínű, így a forgatás is számos helyszínen zajlott, készültek felvételek többek között a Károly-kilátónál és a hamarosan megnyíló Erdő Háza Ökoturisztikai Látogatóközpontnál is. Az itt felvett anyag hamarosan látható lesz az M5 Erdei utakon Reviczky Gáborral műsorában is. A Soproni Egyetemen prof. dr. Fábián Attila rektor köszöntötte Reviczky Gábor színművészt, röviden ismertette vele az egyetem gazdag történelmét és hagyományait, valamint megajándékozta egy hagyományos Valéta korsóval is, dr. Sándor Gyula, a TAEG Zrt. vezérigazgatójának társaságában. Prof. dr. Fábián Attila hangsúlyozta a Tanulmányi Erdőgazdaság Zrt. és a Soproni Egyetem immár hetven esztendeje tartó együttműködésének fontosságát a jövő erdészgenerációjának képzése szempontjából.
Kapcsolódó dokumentum:
egyetemi-hirek
Tetszett a cikk?
Cikkajánló
A gyalu / csiszoló gép – nélkülözhetetlen az asztalos műhelyedhez
A modern asztalos műhely – mi kell, hogy mindig kéznél legyen egy asztalos számára? A kiváló minőségű gépek alapvetőek a kiváló asztalos termékek készítésében....
Az EverWood sikertörténete: Amikor 13 000 vásárló írja a karórák jövőjét
Létezik egy magyar óramárka, amely alig három év alatt nemcsak a csuklókra, hanem a vásárlók szívébe is belopta magát. Az EverWood története nem csupán a különleges fa...
Vegye kézbe az alapanyagot: a rönktől a magas hozzáadott értékű termékig
A bútoriparban az alapanyag minősége meghatározza a végterméket. Sok műhely azonban még mindig külső beszállítóktól függ, ami korlátozott méreteket, ingadozó minőséget &eac...


