„Csak az eszközök változnak, a minőségre való törekvés a régi”

Karácsony közeledtével előkerülnek azok a tárgyak, eszközök, amelyek nélkül nem lenne teljes az ünnep. Hiszen mibe is állítanánk a pompás fenyőt tartó nélkül, mivé válna a varázs, ha kialudna az izzósorunk, s a lakást betöltő finomságok illata is a fahéjas mézeskaláccsal teljes. Ma már többnyire az egyszerű, fémszaggatók vannak segítségünkre a különböző formák megalkotásakor, régen azonban a díszes, fából faragott ütőfákkal készült a mézes sütemény.  Aki azonban ma is a múltat idéző, természetes anyagú, műgonddal megalkotott formákat választaná, az Szabó Attila faremekei között bátran válogathat.     

– Ha jól tudom, régen maguk a mézesbáb-készítők faragták az ütőfákat is.

– Igen, valóban így van – mondja Attila, aki fafaragó, a Békés Megyei Népművészeti Egyesület tagja. – A nagyon részletes és gazdagon díszített formák sok esetben több évig készültek. Ha a sütések során kiderült, hogy a minta nem úgy működött, ahogy azt a mézeskalácsos szerette volna – például nem volt egy-egy részlet elég mély, letapadt benne a tészta, vagy eltömítette a liszt, – akkor akár évekkel később is belenyúlt és javított rajta. A mézeskalácsos mesterek általában generációkon keresztül örökítették tudásukat, tapasztalatukat és nagy becsben, titokban tartották a mesterfogásokat, hiszen a megélhetésük múlott rajta. Minden mézeskalácsosnak saját receptje volt, ami aztán az ütőfákkal együtt öröklődött apáról fiúra. Mi adunk egy receptet az ütőfáinkhoz, amellyel már értékelhető eredményt lehet elérni és az mindig nagy élmény a mézessütő lányok, asszonyok számára.

A fából készült ütőformák használata Mátyás idején vált igazán népszerűvé, amikor a sok fűszer érkezésével elterjedt a mézeskalácsbábok készítése is. Vallási motívumok, „nagy” emberek képmásai köszöntek vissza a vásárok figuráin, aztán világi jelképekkel, hintókkal, díszes ruhájú hölgyekkel, szerelmi és virágmotívumokkal gazdagodott a mintakincs a korok divatja szerint. Az ütőfa elkészítése azonban hosszú időbe telt, nagy türelmet, ügyességet igényelt – és ez ma sincs másképp.

–  Ez a fafaragás teljesen más látásmódot igényel, mint a hagyományos pozitív faragás – vallja a szakember. – Az ütőfába a minta negatívját faragjuk. A kiszaggatott tésztát a formába bele kell ütögetni – innen is ered a név –, így a kisült süteményből kiemelkednek a szebbnél szebb motívumok. Pillanatnyilag több mint 200 féle negatív mintánk van, ezek közül 60 féle mézeskalács ütőfa, de vannak keksz- és gyúrt tészta mintázók is. Ehhez a faragási módhoz más eszközkészlet szükséges. Néhány véső szinte elengedhetetlen és gyárilag nem készíti senki. Ezért az évek során nagyon sok fafaragó-hagyatékot felvásároltam, de számos eszközt készítettem magam is. Jelenleg egy körülbelül 150 darabos készletem van, de még mindig előfordul, hogy másra is szükség lenne. Egyébként mind a tradicionális fafaragó szerszámokat – vésők, faragóbunkó, szobrászráspolyok, faragókések –, mind a modern kor eszközeit – szalagfűrész, körfűrész, eszterga, egyengető, vastagoló gyalu, CNC maró – használom a munkám során.  Az, hogy a gépi vagy a kézi munkára esik a választás, nagy mértékben függ a megrendelés darabszámától, a megrendelő igényétől, anyagi lehetőségeitől.

– Régen többnyire körtefából faragták az ütőfát. Ma is ez a legmegfelelőbb választás?

– A faragáshoz a legjobb alapanyag a vadkörte. Sajnos ez nagyon nehezen és nagyon drágán beszerezhető alapanyag, ezért csak kisebb munkák esetében szoktam alkalmazni, például a kekszmintázóknál. De óvatos bánásmódot igényel, mert sok benne a belső repedés és benövés, ami nagyon kellemetlen, ha egy több órás vagy napos munka során a felszínre kerül. A faanyagot ezért mindig gondosan válogatom. Kizárólag szárított, csomómentes, hibátlan alapanyaggal dolgozom. A süteménymintázókat gőzölt vagy gőzöletlen kerti diófából készítem, de díszítőmunkáknál – bútordíszítések, fali képek, címerek – előfordul tölgy, bükk, hárs is. A választás függ a felhasználás jellegétől, a termék használati körülményeitől, a faragás részletességétől is – mondja Attila, aki gyermekkora óta foglalkozik fafaragással. Édesapja és nagyapja is kerékgyártóként dolgozott.  A műhelyben, kisfiúként, a nyárfa rönkből készült faragótőkén üldögélve figyelte a szekercével faragó nagyapa mozdulatait, meg az esztergából kiröppenő forgácsot.  A fa iránti szeretet, az elődök munkájának tisztelete egyenes útként vezetett a fafaragáshoz. 15 éve indították el feleségével a vállalkozásukat. Eleinte dísztárgyakat és kisebb használati tárgyakat – fali kulcstartók, képek, fakanalak, díszített fatálak – készített, amelyekkel vásárokba jártak, majd létrehozták weboldalukat (www.faremek.hu).  A vásárok során nagyon sok kézművessel ismerkedett meg, többek között Radics László mézeskalácsos népi iparművésszel (a népművészet mestere) és az ő kérésére kezdett el negatív mintákat faragni. A mézeskalács ütőfák sokfélesége magában foglalja a régmúlt és modern időket, az ünnepköröket húsvéttól karácsonyig, valamint a hétköznapok jelképeit. A különleges, egyedi kívánságok többnyire teljesíthetők, de azért akadnak kivételek. Gyakori, hogy a negatív darabokra hosszú feliratokat vagy nagyon részletes mintákat kérnek, kis felületen. Ez a fán szépen látszik, de a kisült süteményen már nem mutat, vagy nem lesz olvasható, ezért az ilyen kérést nem szoktam vállalni. A díszítő munkáknál ilyesmi nem fordul elő, mindent meg lehet oldani. A legösszetettebb feladatot a címerek faragása adja. Egy-egy darab elkészítése akár hetekbe is telhet. Rengeteg előzetes tervezést igényel, s bármikor követhet el az ember olyan hibát, ami által több napos munka veszhet kárba.

– A fenntarthatóság fogalma ma már szinte „divatcikké” vált, de a fával dolgozó, a fából alkotó mestereknél valós értelmet nyer ez a kifejezés. 

– A mi termékeinket nem kell egy év múlva lecserélni. Ha most is olyan bútorok, használati eszközök készülnének, amelyek évtizedeket vagy akár 100 évet is kibírnak, nem kellene azon gondolkodnunk, hová tegyük a szemetünket. A természetes alapanyagból készült termékeink idő- és értékállóak. Volt olyan ütőfa, amit egy mézeskalácsos hozott és arra kért, készítsek róla másolatot, mert az már elkopott. Több mint 100 éve faragták és napi használatban volt. Mi ez, ha nem a fenntarthatóság? Persze, üzleti szempontból nem ez a legjobb irány és sok esetben megkaptuk a vásárokon, hogy a termékünk csak egy darab fa. Mi kerül rajta ennyibe? Ezeket a megjegyzéseket elengedjük, ők valószínűleg nem a mi vevőink…

– Mennyire van kereslet ma Magyarországon az ilyen jellegű termékekre?

– Ha a sütemény és tészta mintákra céloz, akkor azt kell mondanom, hogy egyre kevésbé. Nemcsak Magyarországon, hanem az egész világon. Még aktív az a korosztály, aki szívesen tölt időt a konyhában, de azt gondolom, egyre kevesebb fiatal veszi a fáradtságot a sütéshez, főzéshez. Az ütőfás mézes készítése pedig még a konyhában járatos háziasszonyoknak sem kis feladat. Sok kitartást, kísérletezési kedvet igényel. Természetesen mi minden ütőfát kipróbálunk a megjelenése előtt. Feleségem szívesen és nagyon jól használja mindet, a prototípus mindig az övé.

– És mi a helyzet az utánpótlással? Lesznek fiatalok, akik 50 év múlva is tudnak mézeskalács-ütőfát készíteni?

– Sajnos, ez egyáltalán nem biztos. Tavaly a Békés Megyei Népművészeti Egyesület felkért, hogy tartsak ütőfa-faragó tanfolyamot. Elvállaltam, de nem jött össze annyi ember, hogy érdemes lett volna megtartani.  Van egy szűk réteg, akit hobbi szinten érdekel a dolog, de megélhetési perspektíváról e téren már nem beszélhetünk. Sokszor a vásárok költségeit – helypénz, utazás, szállás, adók – sem tudja már kiárulni a kézműves. A Népi Iparművész cím ugyan megtisztelő és büszke lehet rá az ember, ha megkapja, de sajnos semmilyen előnnyel nem jár pillanatnyilag. Ez nagy gond, mert nincs motiváció és ha nem változik semmi, 15 éven belül a népi mesterségek zöme el fog tűnni. A fafaragás már jó ideje nem szerepel a közoktatásban, a Népművészeti Egyesületek Szövetsége (NESZ) a népi fafaragás oktatását még felvállalja, de a negatív faragás ott is mostohagyerek… A fiamnak megpróbálom minden tudásomat átadni, de nem szeretném, hogy ezt válassza a fő megélhetésének. Más területen tanul tovább és ez így van rendjén. De bízom benne, hogy lesz valaki, aki felismeri  a problémákat és a pozíciója által lépéseket tud tenni annak érdekében, hogy ne vesszen el ez a szakma, hogy a népi mesterségek fennmaradjanak.

Tetszett a cikk?