Templomos Asztalos
A faipari szakmákat is felügyelő Pallasz Athéné az égisze alá helyezte és ott is tartja már jó ideje a győri születésű s mind a mai napig a szabadhegyi városrészben élő Szendi Péter asztalosmestert.
Szendi Péter
- Igaz, hogy az asztalosság ellen épp saját maga tiltakozott – állítja az 58 éves, ma is aktívan tevékenykedő férfi, arra utalva, hogy pályaválasztáskor neki bizony a tv-műszerész szakma volt a kedvesebb, hiába volt az apja szintén asztalos a győri pamutszövő gyárban. Mindenesetre – főként a nagybátyja hatására – második szakmaként az asztalost is bejelölte. A sors persze úgy rendezte, hogy először az asztalosszakmát oktató intézmény hívta be felvételire, s csak másodiknak a műszerészképzőbe.
Csupán ennek köszönhetően lett asztalos tanuló, nem pedig mechanikai műszerész. – S bár még egy-két évig tervezgettem az átképzést, ám végül győzött a jobb belátás és maradtam asztalos tanuló – összegezte tanulmányi emlékeit, hozzátéve, hogy minden szakmát lehet szeretni. (Hát bizony jó, hogy végül is így alakult, hiszen hol van már az akkori műszerészismeret a mai technológiai tudástárhoz. A kézműves mesterségeknek persze máig alkalmazható évszázados tudástáruk van – a szerző.)
Győri Rózsák terén faragott dekorációk
AZ ELSŐ LÉPÉSEK
Az inaskorszakból megbecsülten szabadult, olyannyira, hogy az akkori tanműhelyvezető, Mészáros Frigyes szerette volna a továbbiakban is maga mellett tudni. Bár vonzó volt Péternek, hogy az emberileg is kiváló vonásokkal rendelkező oktató marasztalni próbálta, mégis úgy döntött, hogy továbblép. „Nem akarok szériában dolgozni, egyedi munkákat szeretnék csinálni”– indokolta döntését az öntudatára és képességeire korán ráébredő ifjú.
Pedig szép emlékek fűzték össze oktatójukkal az akkori osztályt. Történt egyszer, hogy a dunántúli szövetkezetek által Balatonfüreden megrendezett szakmunkástanuló versenyen a győri szakoktató osztályából került ki az első helyezett Nagy Zoltán, míg Péter másodikként végzett. Amikor a siker titkairól faggatták az oktatót a kollégái, csak annyit mondott: a versenyt azért az ő diákjai nyerték meg, mert nem a pedagógusszállón aludt, hanem a diákszállón, a tanulóival egy szobában.
Győr- szabadhegyi református templom
Péter mindenesetre az önállóság felé vette az útját, azzal a céllal, hogy egyszer majd maszek lesz. (Akik már az 1970-es években is kisiparosként dolgoztak, azokról ismert volt, hogy színvonalas, minőségi munkát adtak ki a kezükből. Az ő munkájuk egyfajta színvonalat jelentett.) 1976-ban a szintén győri Fatex szolgáltatóhoz ment, ahol egy jó szakmai színvonalú csapat újdonsült tagjaként intézményi berendezéseket gyártottak. A cég rangját mutatta az is, hogy az akkor épülő Győri Nemzeti Színház épület- és bútorasztalos munkáinak egy része is az ő kezük nyomát dicséri – emlékszik vissza fiatal éveinek szakmai bravúrjaira.
AMIKOR ÖNÁLLÓNAK KELL LENNI
Öt év itt töltött idő, majd a katonaság után elérkezett a nagy nap: 1983. április 1-jén maszek lett – emlékszik vissza, tréfásan hozzáfűzve, hogy a bolondok napjára eső kezdet sem tudta eltántorítani. Bár maga is bevallja, hogy édesapja 70 m2-es műhelyében valójában nem is nagyon tudta, mibe vág bele. Miközben környezete egyáltalán nem támogatta ezt a merőben szokatlan működési formát, s próbálta lebeszélni a kisiparos tevékenységről, az egyre több visszatérő megrendelő egész évre való feladattal látta el. Megjelent az irigység – summázta kicsit keserűen a kezdeti önállósodási törekvéseket.
Egyre nagyobb megrendelői bizalommal a háta mögött lehetősége volt a műhely alapszintű gépesítését évről évre fejleszteni, így a ’90-es évek elejére olyan kihívásoknak is meg tudott felelni, mint a Győr-Szabadhegyi Református Egyházközség temploma teljes belső berendezésének, majd később a nyílászáróinak cseréje, illetve a szintén szabadhegyi katolikus Szent Anna Plébánia sekrestyéjének teljes bebútorozása. Emellett megbízást kapott a gönyűi református-evangélikus templom teljes bútorozására, ill. a mocsai református templom padozatára.
Nyílászárók Győr belvárosában
Az áldozatokat követelő helyzetek is megtalálták. A rábasebesi kastélyszálló nagyravágyó tulajdonosai még mielőtt saját féktelen önzőségük mocsarába merültek volna, a kastély felújításán munkálkodó rengeteg kivitelező szakembert nem fizették ki, s még annál is több jóhiszemű, üdülési jogot megvásároló magánszemélyt csaptak be. Ebben a vonzónak tűnő beruházásban én is megütöttem a bokámat – idézi fel vállalkozásának keserű piruláit.
EGYSÉGBEN AZ ERŐ
Öttevényi székely kapu
A jó szakember híre messzebbre terjed, így a közben két munkatárssal kibővített műhely már kicsinek bizonyult, és a közelben lévő, saját erőből megvásárolt telken új, 200 m2-es műhely építésébe kezdett, ahová 1996-ban át is költözött. Jelenleg is itt folyik az asztalosmunka, immár négy kollégájával együtt. A mester egyébként a mai napig foglalkozik egy-egy tanulóval is, vállalva annak minden nehézségét – utal arra, hogy az egyébként is nagyon kevés asztalos tanuló sokszor híján van az írás-olvasás alapvető követelményeinek is. Ennek okait kutatva elmondja, hogy a szakképzés hiányosságai mellett a fiatalok egyéni törekvései is fokozatosan csökkennek – legalábbis a kétkezi munkát is megkívánó szakmai ismeretszerzés terén.
A vállalkozói lét és a szakma mélységeinek megismerésébe immár nagyobbik fia is bekapcsolódott. Ifj. Szendi Péter ráadásul, miután kitanulta a szakmát, a fafaragás rejtelmeibe is belemerült, így az ő – szó szerint vett – keze nyoma még tovább öregbíti a Szendi Péter Asztalos Kf t. hírnevét. Miközben a riport készül, saját készítésű sárgabarack szörppel kínál minket Péter. Csendesen iszogatunk. Mindenki érzi, hisz ehhez szavak sem kellenek, hogy ha valaki egyedit és színvonalasat szeretne csinálni, annak képzelőereje nem ér véget a műhelyajtóban.
Úgy tűnik, Frici bácsi – ahogy ma is elérzékenyülve emlegeti a most 92 éves szakoktatóját – meghatározó szereplője Péter élettörténetének. Ha már édesapjával nem is volt mindig felhőtlen a viszonya, az egykori mesterében meglátott követendő minták a mai napig hatással vannak rá. Még most is visszacsengenek számára Frici bácsi egy évvel ezelőtti, osztálytalálkozón elhangzott szavai. Amikor ugyanis Péter azt méltatta a többiek előtt, hogy milyen kellemes volt ismét egy jót beszélgetni, így összegezte egykori mestere a lényeget, kedvenc tanítványát újabb útravalóval ellátva: „A szívünk egy kicsit újra összeért”.
Öttevényi székely kapu részlet
Kapcsolódó dokumentum:
templomos-asztalos
Tetszett a cikk?
Cikkajánló
Élőben még szebb
REHAU szín tanácsadó, bútorlap választó és ingyenes mintarendelő oldal.
Aki a fánál is keményebb
Tóth Lóránt fafaragó népi iparművész beszél munkáiról.
Rendhagyó, különös és titokzatos
Szőcs Miklós TUI Kossuth-, Munkácsy- és Prima Primissima-díjas szobrászművész, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja, beszél munkájáról.