Kárpitozás felsőfokon

A kárpit szó jelentése szőnyeg függöny, ez is bizonyítja, hogy szakmai elődeik szőnyegező, díszítő munkákat végeztek. A belső díszítő munkákkal egy időben alakult ki az ülő- és fekvőbútorok szőrmével, szövettel történő borítása, majd a kényelem és a fényűzés fokozása érdekében ezek kárpitozása.


Tűzött támlás szék díszzsinórozásának magyarázása

A bútorok formáinak fejlődése és azokon a párnázatok tökéletesedése az idők folyamán elválasztotta az asztalosszakmától az egyéb díszítő és dekoráló szakmákat, mint például a kárpitost is.

A kárpitozás az évszázadok során nagyot haladt előre, a legegyszerűbb ülőkétől a legkorszerűbb bőrgarnitúrán át, rengeteg változáson ment keresztül. Már az egyiptomiak is tudták értékelni a szépen megmunkált, íves ülőalkalmatosságokat, tulipános ládákat, baldachinos ágykereteket, karosszékeket. Az idők folyamán az embereknek megnőtt az igényük a kényelmes bútorok iránt, amit egy jó kárpitos tud elkészíteni.

A kárpitozás az a munkafolyamat, melynek során a kárpitos az ülő - és fekvőbútorokat párnázza, kárpittal bevonja, szükség esetén díszíti, zsinórozza – mondja Szűcs Gábor első generációs kárpitos szakember és kárpitos szakoktató, aki már 17. éve kiváló szakemberként dolgozik a szakmában és oktatja a jövő szakembereinek a kárpitozás csínját-bínját. Aki az általános iskola elvégzése után elsőként a budapesti Kaesz Gyula faipari iskolát jelölte meg, ahol úgy gondolta, hogy asztalos tanuló lesz.

Az iskolába bekerülve Pollák László oktatóval egyszer a kárpitos műhelybe tévedtek be, ahol csodálkozva nézte, hogy milyen szép bútorokat készítenek. Pár hét múlva újból felkereste azzal, hogy lehetőség van arra, hogy a szakmunkásiskolából átkerüljön a szakközépiskolába, mert az a szakma mellett még érettségit is ad. Örömmel egyezett bele és egy olyan osztályba került, ahol asztalosok és kárpitosok együtt tanultak.

Valamilyen belső indíttatásból megkérdezte, hogy akkor akár kárpitos is lehet? A válasz igen volt. Így kezdődött el a pályája. A tanulóévek alatt a tanműhelyi részen Mihály Lajos, egy víg kedélyű, ám fantasztikus szaktudású oktató volt a mestere, akitől rengeteget tanult. Ismerősei, családtagjai, rokonok közben kisebb-nagyobb kárpitosmunkával bízták meg, melyet szívesen elvállalt, olykor kezdetleges kárpitos szerszámaival. A munkák árából pedig a szerszámait bővítette.


Bútorrugókból készült rugózat készül

A nyári és a külsős gyakorlatokat több helyszínen végezte. Első gyakorlati helye a Budapesti Kárpitos és Díszítő Kft. volt, ahol a nagyüzemi kárpitozást is megismerhette. A tanműhelyből az üzemrészbe kérte át magát, csak, hogy minél többet láthasson, tanulhasson, és amit lehetett, kipróbálhasson. Dolgozott habszabászaton, varrodában és összeszerelő üzemben is. Volt úgy, hogy a látottakat már az otthoni munkájában is tudta kamatoztatni.

A következő évben egy olyan munkahelyre került, ahol egy családi vállalkozásban kárpitoztak és javítottak bútorokat. Itt inkább a javítás volt az elsődleges, régi típusú és modern garnitúrák körében. Az itt dolgozó kárpitosok rengeteget segítettek neki, megmutatták a különböző fogásokat, a kézi műveletek terén itt tanulta a legtöbbet. Közben közeledett az érettségi, és felmerült a hogyan tovább gondolata.

Lehetőség adódott a Könnyűipari Főiskolán továbbtanulni, ahol kísérletképpen 2 évvel az érkezése előtt elindítottak egy kárpitos képzést. Felvették, és mint bőrfeldolgozó üzemmérnök hallgatóként járt a kárpitozásórákra. Az órák itt mind elméleti jellegűek voltak. Ekkor csöppent bele a járművek kárpitozásába, melyet addig mumusként élt meg, amíg egyszer egy járműkárpitos kolléga azt mondta, hogy „csak csinálni, gyakorolni kell, ennyi az egész, nincs ebben semmi ördöngösség” és igaza lett.

A főiskola elvégzése után egyből jelentkezett Sopronba az egyetemre, ahol már ösztönösen kereste a kárpitos kapcsolatot az ott tanító tanárral, dr. Süveg Józseffel, aki akkor írt egyetemi jegyzetet. Megkérte, hogy nézze át, és ha talál valami hibát, vagy valami nem világos, akkor egészítse ki. Nagyon büszkének érezte magát a feladathoz és boldogan teljesítette kérését. Az okl. könnyűipari végzettséget 2,5 év alatt szerezte meg. Diplomamunkájához egy olyan idősebb kárpitosmestert, Goldmann Lászlót választotta, aki megtanította mindarra, ami a hagyományos kárpitozáshoz szükséges.


Szűcs Gábor

Közben felkereste a lakóhelye környékén élő kárpitosokat, és néhányukkal még a mai napig is jó szakmai kapcsolatot ápol. 2005 őszén visszahívták a volt iskolájába, mert a kárpitos kolléga nyugdíjba szeretett volna menni és rá akarta bízni a műhelyt. Elvállalta, így lett kárpitos szakoktató és elméleti tanár is, amelyhez a végzettséget, az okl. mérnöktanár képesítést 2016-ban szerezte meg az Óbudai Egyetemen.

Nagyon fontosnak tartja, hogy a kárpitozás, újrakárpitozás minden egyes műveletét szinte készségszinten tudják elsajátítani a tanulók, mert a laikus számára a kárpitozás egyenlő a behúzással, azaz a bútor kiválasztott bútorszövettel való borításával, holott azt még sok egyéb munkaművelet előzi meg: 

1. Bontás: a kárpitozás legelső lépése a régi kárpit és párnázat részleges, vagy teljes mértékű eltávolítása.

2. Statikai megerősítés: a favázat (modern bútoroknál fémvagy egyéb vázat) a kárpitozás következő lépésében megerősítik a statikai pontokon, vagyis gyakorlatilag szétszerelik és újra összerakják, a szükséges részeknél összeragasztják.

3. Tartószerkezet-készítés: ez a munkafolyamat tulajdonképpen az alapozásnak felel meg a kárpitozásban, hevederekkel, rugókkal, lemezféleségekkel egy merev vagy rugalmas alapot adnak a párnázatok alá.

4. Rugózat kialakítása: a hagyományos párnázatoknál bútorrugókkal, egyéb esetben rugótestekkel rugalmassá teszik a párnázatot. A rugózat elkészítésével adják meg a leendő ülővagy fekvőfelület formáját.

5. Alappárnázás/párnázatépítés: a kárpitozás e része a tömőanyagok, párnázó anyagok  elhelyezését és formázását jelenti. Tömőanyagként alegelterjedtebbek a vatta, az  afrik és a lószőr. A tömőanyagot több rétegben terítik és varrják rá az alapra, valamint a széleket varrásokkal biztosítják. Végül vászonszövettel, molinóval borítják be a felületet, erre fog kerülni a tényleges bútorszövet. Habszivacsos párnázatoknál tűs nemez anyagot és szivacsokatragasztók és tűzőkapcsok segítségével rögzítenek a felületekre.

6. Behúzás: a behúzás voltaképpen maga a tényleges – nem szakmabeliek által értett – kárpitozás, azaz a bútor kiválasztott bútorszövettel történő borítása. A behúzás során ráfeszítik a bevonati anyagot a bútorra, és gondosan rögzítik.

7. Díszítés: főleg antik bútoroknál fordul elő, ilyen díszítő eljárás például a paszományozott vagy díszszegekkel készült kárpitozás, díszzsinórozás az  éleken és az osztásokon, vagy a mélytűzés. A mélytűzés talán a legnehezebb kárpitosmunka,amelynek során díszgombok behúzása révén alakítanak ki a bőr vagy bútorszövet felszínén egy káró mintát. Korszerű díszítőelemek a ráncolások, kéderezések, dísztűzések.


Kárpitos tanulók a szövetbehúzást gyakorolják

Szűcs Gábor szerint a jó kárpitos olyan, mint egy szakács: itt is minden műveletet hosszan kell gyakorolni. Így tehát, amíg a szakács rengeteg edényt elmos és krumplit hámoz, addig a kárpitos tanuló lebontja az összes bútort, majd a fától újraépíti azt. Az elméleti tudás is nagyon fontos, de a gyakorlati tapasztalat elengedhetetlen ebben a szakmában is.

Manapság egy nagyüzemi kárpitos gyárban ma már csak a technológiák végén találkozhatunk kárpitosokkal, akik csak szinte a bevonati anyagot helyezik fel a bútorra. Az oktatás során a tanulóknak minden egyes alszakmából tanítani kell egy keveset, hogy legyen legalább egy kis fogalmuk mindenről. A mai világban viszont a javítóműhelyek megkövetelik a mindenhez értő kárpitosokat, az olyan szakembert, aki egy műhelyen belül tehető a műveletek elejére, közepére, végére.

Értenie kellene a végzett tanulónak a hagyományos technológiákhoz, a korszerű kárpitozáshoz, a járművek kárpitozásához és az egyéb kiegészítő kárpitos munkákhoz, mint például a fal-, ajtókárpitozás, függönyözés, ponyvázás.


Hagyományos párnázat bontása, tanulmányozás

Ezért erre a szakmára jelentkezetteknek viszont fel kell kötniük a nadrágot, mert rengeteg anyagot, technikát, technológiát, módszert kell megismerniük és alkalmazniuk a tanulóévek alatt. Természetesen ebben a szakágban is változások történtek. Míg a hagyományos kárpitozás során a természetes anyagokat mind-mind kézi technológiákkal dolgozták fel a bútorokra, addig a mai értelemben vett modern kárpitozásnál rengeteg típusú párnázóanyag többféle minőségben áll rendelkezésre a kárpitosok számára, melyeknek feldolgozására korszerű eszközök és gépek állnak rendelkezésre.

Az afrik tömőanyag helyett ma már habszivacsféleségeket használnak, a bútorrugókból fáradságos munkával kialakított rugózatokat már modern rugósorok helyettesítik. Régen kiterítettek egy-egy bevonó anyagot vagy marhabőrt, és filctollal megjelölték a hibákat, ezt ma már gépek nézik, és szenzorok jelölik, segítik, hogy a szabásnál minél kevesebb bevonat, bőr menjen veszendőbe.

Nagyon sokféle új anyagot is felhasználnak a kárpitozáshoz, mint pl. memóriahab, amely egy viszkoelasztikus anyagból készül és teljesen felveszi az emberi test formáját, vagy a zsák-, illetve táskarugók, amelyekből nagyon jó pontrugalmasságú rugós párnázat készíthető, mert nincsen közöttük fémes kapcsolat.

Az iskolában is egyre népszerűbb ez a szakma, az ide jelentkezők nagy része viszont egyfajta hobbi kárpitos szeretne lenni. Ők nem a megélhetésért tanulják meg ezt a szakmát, hanem egy időtöltés, az alkotás öröme miatt.


Mélytűzött sarok korszerű anyagokból


Tetszett a cikk?