A bútorművészet nagykövete
2017. december 7.: A kézbesítő belép a szerkesztőségbe, kezében a nekem címzett vaskos borítékkal. Kinyitom, meglep a benne lévő sok dokumentum: a Magyar Érdemrend Tisztikeresztje kitüntetésről szóló okirat másolata, egy, az „id. Vizer József emlékére díj” névre keresztelt szakmai díj alapításáról szóló beszámoló, egy köszönőlevél a miniszterelnöktől…
Mi ez? Igen, kedves olvasó, én is ezt kérdeztem magamtól. Aztán találtam egy meghívót is: Vizer József műbútorasztalos-mester életmű-kiállítása. Megnyitó 2018. január 8-án. Elmentem.
Időben érkezem, de már így is szinte tele van a kiállítás helyszínének szánt terem. A Wintermantel Zsolt polgármester védnöksége alatt szervezett rendezvény az Újpesti Kulturális Központban kapott helyet, ide helyezték el azt a rengeteg tablót is, ami sok-sok szempontból, ám mégis egy ember szakmai és közéleti életét mutatja be. Az est „főszereplőjét” a tömegben csak később észlelem: sokan állják körül, gratulálnak neki, méltatják. Hogy ki is Vizer József? Számoljanak be róla az itt felszólaló vendégek, pályatársak, kollégák!
KÖLDÖKZSINÓR
A kiállítást megnyitó dr. Zsigmond Barna Pál, Újpest alpolgármesterének gondolatai után Vizer József életútját elsőként barátja, dr. Hollósi Antal, Újpest díszpolgára idézi fel. Édesapja, id. Vizer József Pécsen született, majd Győrben kezdett dolgozni. Ezek után keresték fel és hívták el egy újpesti szövetkezethez – Újpestről köztudott, hogy akkortájt az asztalosszakma fellegvárának számított. A papa 1937-ben mestervizsgát tett, önálló műhelyt alapított. Ide járt el kis barátaival az akkor még kisiskolás Vizer József.
Nyilván ezek az élmények is meghatározóak voltak számára amikor pályát választott, hiszen az Újpesti Faipari Technikumba jelentkezett, ott szerzett diplomát. A Soproni Egyetemre való továbbmenetelét a család kulák listás „priusza” miatt megakadályozták, így az újpesti Bútorgyárba került. Itt Saly Imre (a későbbi Budapesti Bútoripari Vállalat, közismertebb nevén a BUBIV vezérigazgatója) lesz az, aki támogatja, egyengeti József szakmai fejlődését.
SZAKMAI EREDMÉNYEK…
19 évesen mestervizsgát tett – tudjuk meg dr. Hollósi Antal beszámolójának folytatásából –, majd segítő családtagként elhelyezkedett édesapja műhelyében – az akkoriban életbe lépett törvények jóvoltából. Munkáját megbecsülés övezte, olyannyira, hogy számos komoly megbízó, köztük az indonéz, az olasz és a portugál nagykövetség is bútorgyártási, restaurálási feladattal látta el.
Emellett zsűritagként számos szakvizsgán, mestervizsgán is részt vett, segítve ezzel is a faipari szakma előremenetelét.Egyébként a mai napig tartja a kapcsolatot azokkal az asztalosokkal, akik a hazai szakmai élet kiváló és egyben aktív résztvevői, sőt, közöttük pár kollégának a munkái is ki lettek állítva.
…ÉS KÖZÉLETI TEVÉKENYSÉGEK
Bár műhelyét később Gödre költöztette, szakmai és immár közéleti tevékenysége továbbra sem szakadt el Budapesttől. Ez utóbbinak, mármint közéleti szereplésének egyik ékes példája az a díj, amelyet édesapja születésének 100. évfordulója alkalmából alapított, „id. Vizer József emlékére díj” néven. Ennek keretében a fennállásának 125. évét ünneplő Budapesti Komplex SZC Kozma Lajos Faipari Szakgimnázium pénz- és tárgyjutalomban részesíti az iskola legérdemesebb tanulóit a 2015–16os tanévtől kezdve, négy éven át.
Időközben kiterjesztették a díjat a Kaesz Gyula Faipari Szakgimnázium és Szakközépiskola, a Váci Szakképzési Centrum, valamint ennek gödöllői tagozata, a Madách Imre Szakgimnázium és Szakközépiskola tanulói számára is. Ráadásul az a diák, aki az adott évben a „Szép Magyar Beszéd” névvel illetett Kazinczy szépkiejtési versenyen Kazinczy-díjat kap, 50%-ban osztozhat a jutalmon. (Hát kérem, csak hogy a nagy előd szavait idézzem, így kell „Jót s jól!” tenni valamit. – A szerző.)
Egyébként itt említem meg, hogy Vizer-díjjal jutalmazták, és így a kiváló végzős faipari technikusok közé választották azt a Stadler Bencét is, aki a EuroSkills, vagyis a szakmák – Göteborgban rendezett – európai versenyén ezüstérmet nyert 2016-ban. Dr. Szilágyi János, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara jelenlegi oktatási és képzési szakértője a folytatásban felidézi azt az időszakot, amikor a kamara képzési igazgatójaként működött együtt Vizer Józseffel.
Nem kisebb feladatra vállalkoztak, minthogy az asztalosszakmát hogyan lehetne a mai, modern eszközökkel még tovább népszerűsíteni. (Békében kell a háborúra készülni – tartja az antik római mondás. Lám, már akkor fontos volt néhány embernek a szakember-utánpótlás fontossága, ami mára már teljesen nyilvánvalóvá vált. – A szerző.) Ekkor született meg az a gondolat, hogy SzakmaSztár néven minden évben rendezzenek egy országos versenyt a különböző szakmákban kiválóan teljesítő magyar diákok számára.
Így aztán Vizer Józsefet kérték fel arra, hogy az asztaloszszakmák tekintetében legyen a verseny lebonyolításának mentora, gesztora. Mindezek is közrejátszottak abban, hogy az (olyannyira vágyott) Soproni Egyetem tagja lehetett, hiszen a Címzetes faipari hallgató elismerést adományozták neki, 2009-ben. A már említett Magyar Érdemrend Tisztikeresztje kitüntetést pedig Balog Zoltántól, az emberi erőforrások miniszterétől vehette át, 2015. március 15-én.
Ez utóbbi eset indoklásában megemlítésre került, hogy Vizer József műbútorasztalos és bútorművész tevékenysége okán érdemelte ki a rangos elismerést.
A JÖVŐ NEMZEDÉKÉBE VETETT HIT
Dr. Szilágyi János a gondolatait Herbert Spencer szavaival zárta, ami szerinte Józsi bácsira is olyannyira ráillik, és ami így szól: „A nevelés nagy célja nem a tudás, hanem a cselekvés”. Vizer József, mielőtt a kiállítást hivatalosan is megnyitotta a vendégek számára, maga mellé hívta egyik büszkeségét, Böröcz Barnabást. Azt a fiatalembert, aki 2017-ben először a „Szép Magyar Beszéd” verseny budapesti fordulójában, majd a Győrben megrendezett országos döntőn is nyert, így átvehette a Kazinczy-díjat, s vele együtt a Vizer-díjat is.
A kiállítás forgatagát engedem lecsengeni, s csak a végén megyek oda Józsi bácsihoz. Az oldott beszélgetés végén jelzem, hogy egy fotót szeretnék vele készíteni egy általam kiszemelt tabló előtt. – Nono, a tablót majd én választom ki – vágja rá gyorsan, és már oda is áll a legelső elé. A képen egy daliás izomzatú ember látható, akiről a leírások alapján kiderül, hogy nemcsak példaértékű asztalosmester volt, hanem a sportban is kiválóan megállta a helyét. Ez az ember Józsi bácsi szemében egy igazi hős: ő az édesapja, idősebb Vizer József.
Kapcsolódó dokumentum:
a-butormuveszet-nagykoevete
Tetszett a cikk?
Cikkajánló
Élőben még szebb
REHAU szín tanácsadó, bútorlap választó és ingyenes mintarendelő oldal.
Aki a fánál is keményebb
Tóth Lóránt fafaragó népi iparművész beszél munkáiról.
Rendhagyó, különös és titokzatos
Szőcs Miklós TUI Kossuth-, Munkácsy- és Prima Primissima-díjas szobrászművész, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja, beszél munkájáról.