Az ütőgardon vagy más néven gardon, gardony, csipi-s-üti olyan húros ritmushangszer, melyet ütővel és csipkedéssel, pengetéssel szólaltatnak meg. A színpadi megjelenésében érdekes kinézetű hangszert játékmódja is egyedivé teszi. A laikusok számára mind a hangzás, mind a látvány szokatlan. „Mi az, ami szól, és vajon mit csinálnak vele? Se nem cselló, se nem dob. Húros hangszer, amin dobolnak?” Nézzünk hát utána a rendelkezésre álló források, adatok alapján, miféle jelenség a gardon?! A gardon név vélhetően az olasz „bordone” szóból származik, jelentése: egy hangon kísérő húr.

A hangszer múltjáról csak sejtéseink vannak. Az egyik feltevés szerint mivel Európa háborúban nem tudta legyőzni a magyarságot, azt az erőt kellett elpusztítania, ami összetartotta; a múltját és ősi hitét (vallását). A magyarság megnyerése a katolikus egyház számára létkérdés volt. Ismeretes, hogy milyen nehezen, véresen tudták csak elnyomni az ősi pogány hitet, a magyar vallást és mennyi magyar vértanúja volt e kényszerítésnek.

Nyak kifűrészelése láncfűrésszel                                                                                    Oldal kialakítása vonókéssel

A kereszténységet népünkre ráerőltetők ősi vallásunk elemeit igyekeztek eltörölni, eszközeit betiltani, mint pl. a sámándobot, ami helyett alkották meg őseink az ütőgardont, a vonós hangszernek álcázott dobot. Másik feltevés szerint a régi magyar tánczenében, a XII. és a XVII. század között használták a kétfenekű dobot tánc alá hangszerként, csakúgy, mint a Balkánon napjainkban. Ott a török síp kísérete volt a feladata. Feltehetően a gardon mai változata ezt a hangzást hivatott szolgálni.

A gardon az ütővel és vesszővel használt dob hangsúlyos és hangsúlytalan hangjainak váltakozását imitálja, azt adja. A húrlábat egyenesre faragják, hogy minden húrt egyszerre lehessen megütni. Húrjait juhbélből sodorják. Három húrját ütik, egy húrját pedig csípik. (Csípik és ütik – ebből jött a csipi-s-üti hangszerelnevezés.) Az ütés és a visszacsapódó húr hangjának váltakozása különösen alkalmassá teszi a hangszert táncok ritmuskíséretéhez.

A Hidegség-patak mellett élő Györgyicze család valamennyi tagja kiemelkedő személyiség, akik képesek egy közösség hagyományos kultúráját megőrizni és továbbadni. Györgyicze György fiával együtt bepillantást engedett egy igen ritka népi hangszer, az ütőgardon készítési folyamatába. György lánya, Györgyicze Csilla a népművészet ifjú mestere. A brassói zenekonzervatóriumban végzett, s a népzene átadását belülről jövő, kötelező érvényű feladatának érzi. A Györgyicze Vendégház Gyimesközéplokon nemcsak vendégszeretetéről híres, hanem a tulajdonos hobbijáról is, aki szabadidejében gardon hangszereket készít.

Tulajdonképpen nagyapja indíttatásából kezdett el vele foglalkozni. Nagyapja szerette volna megtanítani a gardon készítésére, azonban mire erre sor került volna sajnos meghalt, amikor György még csak 6 éves volt. Mindig a fejében volt, hogy nagyapa emlékére el kellene készíteni a gardont. Vett a gyerekeinek egyet, nem tetszett neki, ahogy nézegette azt mondta, hogy ő ennél szebbet is tudna csinálni és nekifogott…

                                                            Sablon                                                                                                  Szerszámok

Három fafajból lehet készíteni gardont, juharból, nyárfából és fűzfából, ő az utóbbi kettőből készít, mivel ez könnyen beszerezhető. Erre a célra olyan tőrönk a legalkalmasabb, melynek az átmérője legalább 40 cm. Élőnedves állapotban kezdi el a munkát, nem száradhat a fa, mert így könnyebben lehet megmunkálni. Egy gardon elkészítéséhez 1,2 m hosszú darabot használ fel, amelyet hosszában kettéfűrészel, így 2 db hangszer készíthető belőle.

Rárajzolja a gardon körvonalát a saját maga által készített fél sablon segítségével. Majd motoros láncfűrésszel hosszában és átlósan is csíkokat fűrészel a belsejébe, melynek a mélységét a láncfűrész lemezén húzott csíkkal határozza meg. Az így átfűrészelt részeket fejszével kiszedi. Láncfűrésszel kifűrészeli a nyakat, majd a külső idomok kimélyítése következik vonókéssel.

A nyak kialakítása

A nyak alakját is berajzolja sablon segítségével és láncfűrésszel megfelelő méretre vágja, végül kézi vonóval kidolgozza. Ezek után dézsaverővel és kalapáccsal kimélyíti a két oldalát, utána teknővájóval az alját mélyíti ki. A mélységnek a szélesség felének kell lennie, ha mélyebb, magában szól, nem adja ki a hangot, ha kisebb a mélysége, akkor nincs szép hangzása, csattog. A finommunkát dézsapucolóval végzi.

A fal vastagságát saját maga által készített szögmérővel ellenőrzi, 1,5 cm kell, hogy legyen mindenütt a vastagsága. Ezután a nyak fejét készíti el, kivési és kifúrja a megfelelő helyeken. A „melle”, vagyis a rezonáns lap 8–10 mm vastag lucfenyőből készül, rárajzolja a gardon körvonalát, a hangrést, amelyet kézi fűrésszel kifűrészel. Ezt faragasztóval ráragasztja a hangszer testére, és 6–10 helyen átfúrja a lemezt és a testbe is belefúr, majd kifaragott és faragasztóval bekent 2–3 mm átmérőjű faszeggel is rögzíti a lucfenyő borítást a testtel. A ragasztás után kézi fűrésszel körbefűrészeli a rezonáns lapot és bicskával formára faragja. 

                                          Teknővájóval kimélyíti                                                 Vastagság mérése saját maga által készített szögmérővel

A húrtartót, a pallót és a fogólapot 1 cm vastag kőrisfából készíti, a kulcsokat keményfából kell készíteni, ő bükkfát használ hozzá.

A gardon teknő alakú külső oldalának formáját gyaluval alakítja ki és eltörött üveggel csiszolja le. Csiszolópapírt ennél a hangszernél nem szabad használni! Ezen kívül van még más titok is, amit nem árul el, mert saját maga jött rá. A gardon felületét semmivel sem szokták kezelni, a természetes fa idővel patinánssá válik. A húrok juhbélből készülnek, amit húsvétkor szereznek be. Hat szálat sodornak össze kézzel, úgy, hogy közben fokhagymával dörzsölgetik.

A fokhagymából kijött ragacsos váladék egy réteget képez a húron és tartósabbá teszi. Zenélés közben is be szokták kenni, a gardonos zsebében mindig van fokhagyma. A gardonpálca is keményfából, bükkfából készül. Hossza 45 cm és átmérője kb. 1,5 cm, amely kónuszosan van kialakítva. A zenész kézben lévő vége a vastagabb. Egy gardon 4–5 kg súlyú is lehet, a méretétől függően minél nagyobb, annál jobban szól.

Ő is tud rajta játszani, nekem is megszólaltatta, de hivatásszerűen nem zenél. 2006 óta, amióta gardonkészítéssel foglalkozik, már több mint 30 hangszert készített. Egy hangszer elkészítése egy jó hónapig is eltart, ha csak esténként csinálja. Készített már gardont Magyarországra és Szlovákiába, sőt, kínaiaknak is.

A húrok rögzítése és feszítése

Nem panaszkodhat, egyre több megrendelést kap, egyre népszerűbb lett ez az ősi hangszer. Egy gardon ára 70 000 forint. A gardonkészítést már a fia is megtanulta, reméljük, így nem hal ki, hanem apáról fiúra tovább is megőrződik e ritka mesterség. Fia nemcsak készíti a hangszert, hanem játszik is rajta, mert a hagyomány ápolása arra való, hogy visszavezesse az embert önmagához – vallja. Játék közben egy rúddal veri a húrokat, míg a másik kezével az egyik húrt csattogtatja a fogólaphoz.

Ez az ütés-csattanás képezi a ritmuskíséretet a gyimesi zenében. Az ütőgardont a hegedű kísérőhangszerének használják a csángók. Nagy hagyománya van az erdélyi bandáknak, melyekben a kettő vagy több hegedűt a jellegzetes brummogó hangú ütőgardon kíséri. 

Forrás:
www.kiszely.hu/istvan_dr/021.html
hu.wikipedia.org/wiki/%C5%90smagyar_vall%C3%A1s

Fotó:
Héjj Botond

Kapcsolódó dokumentum:

Tetszett a cikk?