Elkötelezettség a minőség iránt

Vannak azok az emberek, akik mindig az árral szemben mennek. Ők a „csak azért is másképp” lehetőségeit keresik. Aztán vannak azok az emberek, akik szintén látják a fősodrást, de azt is, hogy ennél létezik jobb, nagyobb megelégedettséget adó út is. Így hát arra mennek, még ha ez a terep sokkal nehezebb is. Nagy Géza az utóbbiak közé tartozik. Hogy miért? A vele készült interjúból sok egyéb mellett ez is kiderül.

A közismertség okán tartja még a borovifenyőből készített ablakokat, de ehelyett ma már csak a lucot ajánlja, ami ebben a kategóriában sokkal jobb alapanyag nyílászárógyártáshoz. A kínálatban megtalálható még a szép és tartós eukaliptusz és az accoya® borítású frízből készített szerkezet is, igaz, ezeket megmunkálni is jóval nehezebb. Imádja a jó szerszámokat, így teljes elkötelezettséggel fejleszti is azokat.

Saját bevallása szerint így lassan neki lesz a legöregebb autója a kollégái között. Azért azt is hozzáteszi, hogy mindenre a neki megfelelő időt kell szánni: előbb a termelőeszközök a fontosak, később jöhetnek a személyes igények. Ilyen és ehhez hasonló értékszemlélettel áll a munkáihoz Nagy Géza. Nyílászárókat gyártó üzeme és impozáns bemutatóterme – röviden a Nagy Géza Kft. – Nagymányok kisváros 10 éve létrehozott ipari parkjában található.


Bemutatótermi ajtó- és ablakminták

EGYÉNI IGÉNYBŐL KÖZÖSSÉGI MÉRETŰ FEJLESZTÉS

– Amikor felőled kérdezősködtem a főutcán, azt kérdezték vissza, hogy a régi, vagy az új műhelyhez szeretnék-e menni? Ezek szerint több telephelyed is van?
– A vállalkozás egy bérelt műhelyből indult, majd az annak szomszédságában épült saját műhely és lakóház kialakításával folytatódott. Mivel az idők során megvalósított négyszeri bővítés sem volt már elegendő, így megvettem a szomszédos telket. Később már az a terjeszkedés is kevésnek bizonyult, s mivel a lakókörnyezet miatt bezárult a kör, így döntési helyzet elé kerültem: vagy a városban alakítok ki egy ipari létesítményt, vagy átköltözök egy másik településre. Bementem az önkormányzathoz, és elmondtam, hogy partner lennék egy helyi ipari park létrehozásában. A város vezetése nyitott volt, így a határban lévő, 25 hektárnyi barna mezős területet meg is hirdette ipari tevékenységek számára. Így kezdődött a második, immár fő telephelyem története.


A két üzemi épület egyike

– Aki hozzád érkezik, annak egy hatalmas, szépen parkosított táj tárul a szeme elé a bejáratnál lévő két üzemi épület mellett.
– Amikor nekiláttam a létesítmény megtervezésének, okulva a korábbi szűkös élethelyzetekből, mintegy kéthektáros telket vásároltam ebben az ipari parkban. Így az épületek és a parkolók helyigénye mellett maradt még egy jó egyhektárnyi terület, ami egy tűzivíztározóként is alkalmas halastónak, gyümölcsfáknak, parkosított résznek, faháznak is helyet ad. Most van hely bőven. Az eredeti, lakóház mellett lévő mintegy 700 m2 összterületű épület most leginkább a készáruk átmeneti raktáraként szolgál. Egyre gyakrabban van ugyanis, hogy már nem énrám vár a megrendelő, hanem a megcsúszott építkezések okán én várok arra, hogy teljesíthessem a helyszíni szerelést.

VISSZAHÚZÓ ÉS SEGÍTŐ ERŐK

– Ez vajon annak (is) köszönhető, hogy olyan fejlesztéseket hajtottál végre, amelyeknek a termelékenységével előreszaladtál a gyártási folyamatokban?
– Nem. Arra nagyon figyelek, hogy ne legyen túlgépesítve az üzem. A cél, hogy amilyen mértékben nőnek a vásárlói megrendelések, közel abban az ütemben történjen a gépesítésből adódó termelékenységnövekedés is. A mostani, tavaly ősszel elkezdődött fejlesztéssel, ahol is egy CNC-vezérlésű maró megmunkáló központot állítottunk be, csak mintegy 30–40%-os termelésnövekedést lehet produkálni. Nem szeretnék raktárra gyártani. Van itt azonban egy másik fontos tényező is. Azt sem szeretném, hogy a túlduzzasztott gyártási képességgel készített nyílászárók félkész termékként, sok esetben „sufnituning” módon lefestve, beüvegezve kerüljenek a vásárlókhoz – a viszonteladókon keresztül. Ez szerintem nagyon káros folyamat. Az ilyen úton elkészült termék minősége kétes, a beépítés általában nem szakszerű, a garancia sokszor nyomon követhetetlen.


Nagy Géza a telken talált 20 Ft-ossal

– Úgy tűnik számomra, hogy te a minőség iránti meggyőződés elkötelezettje vagy…
– Annak idején a már említett barna mezős ipari park beruházásra közel tízen jelentkeztünk. Igen ám, de ekkor 2008-at írtunk, úgyhogy a hamarosan beólálkodó válság hírére mindenki visszalépett: egyedül maradtam. Elszánt voltam, de a helyzet nem volt biztató. Aztán a megvásárolt területen sétálgatva, találtam egy 20 Ft-ost. Ezt egy olyan jelnek tekintettem, hogy érdemes nekikezdeni. Az első épületet banki hitelekből építettem fel – sajnos akkor nem volt megfelelő pályázati lehetőségem. Később aztán már tudtam elfogadható feltételekkel pályázni, így épült meg a második épület, ami a gyártócsarnok lett.
Jelenleg is zajlik 3 elnyert pályázat megvalósítása, ami a termelőgépek és berendezések vásárlása mellett a munkakörülmények javítására is irányul. Ilyen az új elszívó berendezés, a csiszoló- és a festőműhelybe kerülő légtisztítók, az egész üzem árnyékolása, párásítása, konvejor- (szállítópálya – a szerk.) rendszerek kiépítése, valamint a nagy szerkezetek, üvegtáblák mozgatására alkalmas vákuumdaru beüzemelése. Emellett nagyon fontosnak tartom, hogy leteszteljem a felhasznált alapanyagokat, és meggyőződjek a minőségükről, mielőtt használnám őket.

Sokszor ez hosszú évekig tart, és csak ezt követően kerülnek be a gyártásba a legjobb eredménnyel vizsgázók. Nézd, az ügyfelek megelégedettsége főként azon múlik, mennyire törekszünk csakis a jobb, tartósabb alapanyagokat és szerkezeti elemeket felhasználni. Itt, a bemutatóteremben mindez ki is van állítva. Mindenki személyesen is meggyőződhet arról, hogy melyik lazúrszín, üvegtípus, fogantyú, szúnyogháló lesz számára a megfelelő választás, vagy éppen a redőny, a zsaluzia, esetleg a spaletta nyújt majd számára jobb árnyékolási megoldást. Sőt, Ákos kollégám segítségével műszaki rajz segédleteket, beépítési és kávaszigetelési ajánlásokat is készítünk, ha valaki a tervrajzaival jön el hozzánk.

Az árajánlaton kívül ezt is elküldjük az érdeklődőinknek, nézze meg a tervező, bírálja el, és alkalmazzák, ha jónak tartják. Volt, hogy egy új érdeklődő a tervezőjétől kapott műszaki segédlettel a hóna alatt jött el, és érdeklődött, hogy a nyílászáró-elhelyezést a rajzon szereplő módon meg tudjuk-e valósítani. A papíron alul az én logóm volt rajta – ott mutattam meg neki, addig észre sem vette. Azt azért félig viccesen mindig hozzá szoktam tenni, hogy ehhez nekünk nincs jogosítványunk, csupán a koszon kívül ez is ránk ragadt. A környezet védelmét is fontosnak tartom. Bevezettem például a szelektív hulladékgyűjtést a cégnél, és még műszak végén is képes vagyok a kukákat átnézni, hogy a figyelmetlenségből vagy hanyagságból kidobott szemetet a helyére tegyem. S ha már jobbítás: a jövő tavaszi Construmán egy kivételes hőszigetelésű tokszerkezetet is szeretnék bemutatni. De erről most csak ennyit mondhatok.



A stabil rögzítés is erőssége ennek a CNC megmunkálóközpontnak

MUNKA. ERŐ

– A teljességre törekvés munkaerő-igényes. A honlapodon lévő csapatfotón 23 termelő munkatársat számoltam. Most hogyan állsz a szakemberkínálattal?
– Ez a szám tavaly év végére felment 29-re, majd év elején 5 emberem elment. Érdekes, de mindez, még ha részben is, a beruházás miatt történt: az emberek ugyanis nehezen viselik a változást. Ha valamit megszoktak egy gyártási folyamatban, majd ez a folyamat változik, akkor az átállás sokaknak egyszerűen nem megy. Még akkor sem, ha a változás kapcsán egy modernebb, jobb kiszolgálású technológia veszi őket körül. Egyébként magamon is észrevettem, hogy nehezebb végigtaposnom valamit, ami változással jár együtt.

- „A legnagyobb hatalom önmagunknak parancsolni”. A senecai idézet – találóan – egy római hadvezértől származik. Visszatérve: azért szempont volt a létszámmegmaradás is a beruházás mellett, ugye?
– Az egész beruházás arról szólt, hogy meg tudjuk tartani a létszámot, gazdaságosabban tudjunk termelni, és így színvonalasabb béreket tudjunk adni. Azt akarom, hogy az embereim jól és biztonságban érezzék magukat. Szerencsésnek mondhatom magam, hogy sikerült egy megbízható csapatot összekovácsolni. Ehhez nagyon jó helyszín a tó melletti faház is, ahol rendszeresen főzünk, kikapcsolódunk, horgászunk, beszélgetünk egymással.


A tűzivíztározó egyben halastó és kikapcsolódásra alkalmas helyszín is

– Ez szép is, jó is: követendő példa. De mi a helyzet a hétköznapok sűrűjében megbújó munkavállalói nehézségekkel? Hogyan kezeled ezeket?
– El kell mondjam, hogy ma kevés az olyan munkaképes ember, akit őszintén érdekel a munkája. A legnagyobb gondnak én azt látom, hogy nincs kellően színvonalas oktatás és így a motiváció is hiányzik. Most volt nálam az unokatestvérem felesége, aki tanárnő. Megbeszéltük, hogy elhozhatja a hetedikes osztályát üzemlátogatásra: nézzenek körül ezek a pályaválasztás előtt álló fiatalok, legyen elképzelésük erről a szakmáról is, egyáltalán a munkahelyi körülményekről, légkörről stb. Talán még programokkal is készülünk számukra. Legutóbb például egy óvodáscsoportot fogadtunk: készítettünk nekik dobozkákat, amiket ki tudtak festeni. Már ez is nyomot tud hagyni egy gyerekben.

– Ha a szimatom nem csal, a családod is aktívan részt vesz a vállalkozás működtetésében.
– Még annak idején a nagybátyám műhelyében kezdtem. Akkor még egyedül, aztán később az öcsémet is alkalmazva lépkedtünk előre. Ő egyébként eredetileg villanyszerelő, de mára már a kisujjában van a faipari szakma. Ő kezeli a CNC-gép vezérléseit is. Természetesen a feleségem, Andrea is csatlakozott a vállalkozáshoz, és most már a nagyobbik lányom, Adrienn is, akivel együtt a cég pénzügyi tevékenységeit végzik. A kisebbik lányom, Niki még gimnáziumban tanul, ő viszont szakirányban szeretne továbbtanulni a Soproni Egyetemen. Bízom benne, hogy sikerül a szakma szeretetét tovább örökítenem, hogy tovább járják majd az általam megkezdett utat. 


Kapcsolódó dokumentum:


elkotelezettseg-minoseg-irant


Tetszett a cikk?