Igyekezettel és tisztességgel

Érdekes párosítását láthatjuk a szakembernek és az üzletembernek e havi mesterportrénk személyében. Elmondása szerint a szakmában lelkessé, a fát rajongásig szerető szakemberré kell válni, ahol a munka már nem teher, hanem játék. Az üzleti életben pedig igyekezni, folyamatosan mozogni kell; ahogy fogalmaz: izzó, forró lávatömeggé kell válni és nem kihűlni. Ismerjék meg Kocsis Józsefet!

Mindenki szeretne nyomot hagyni az utókornak. Hátra hagyni egy jelet, hogy elmondhassa: én is itt jártam s tettem valamit az emberiség közös, nagy tarisznyájába. Lehet ez bármi, a lényeg, hogy az ember büszke legyen rá, és valakiknek örömet szerezzen általa. Kocsis József ifjúkori nagy álma, miszerint valaha majd embereket fog vezetni és munkájukat megbecsülés fogja övezni, megvalósult. A lambériát, hajópadlót és gyalult faanyagot készítő és értékesítő cége ma már sikeresen működik az évente 10.000 m3-nyi faanyag legyártásával, partnerekhez történő kiszállításával. Beszélgetésünknek két apropója is van: szinte a nulláról felépített vállalkozása, a Profilfa Kft. a 30. életévébe lépett. A felnőtt férfikornak is tekinthető időtartam mellett a másik esemény azonban, hogy létrehozójának elérkezett a nyugdíjba vonulás hivatalos ideje. Igen ám, de ő ezt akarja is, meg nem is. Papíron valóban nyugdíjba kellene vonulnia, ám a feladatok kapcsán megfogalmazott célok tekintetében már más a helyzet: az újabb és újabb kihívások elől ennyi idősen sem szeretne kitérni. De ez már csak egy másik beszélgetésbe férne bele… A faipari tevékenység iránt érzett lelkesedése mellett a cégépítés íratlan szabályairól, és az utazásban fellelhető örömökről is szól a vele készült mesterportré.

– Kezdjük az elején! Honnan jött az ötlet, hogy gyalult faáruk gyártására szakosodjál?

– Ez a vállalkozás úgy alakult, mint amikor a szülőknek gyermekük születik. Még a társasági szerződést is én írtam meg, az ügyvédnek csak alá kellett írnia. Tevékenységem alapját pedig csakis a fa jelenthette. Az édesapám ugyanis kádár kisiparos volt, és egészen 83 éves koráig űzte ezt a szép szakmát. Gyerekként a testvéremmel sokat segítettünk neki a műhelyben, de még a vásárokon, piacokon való árusításokban is részt vettünk vele. Így aztán adta magát, hogy kádárnak tanuljak én is, öcsém is. Miután felszabadultam, a szakmai tevékenységeim során elsajátítottam az asztalos- és az ácsszakmák fogásait is. Dolgoztam ugyanúgy maszeknál, mint nagy faipari üzemben. Az Erdértnél például magas szinten elsajátítottam a faanyagok ismeretét, és sokat tanultam az akkori szakiktól is. S ahogy egy fiatal kezdi saját magát felfedezni, úgy én is azt fogalmaztam meg magamnak, hogy vezető akarok lenni, a szakma mellett emberekkel is akarok foglalkozni. Esti tagozaton elvégeztem a faipari technikumot, és beiratkoztam egy főiskolai külkereskedelmi szakra is. Ezek után elkerültem Rezi községbe, egy TSZ faipari melléküzemágának a vezetésével bíztak meg. Ez nagyon tetszett, mert lehetőséget kaptam az alkotásra! Szinte a nulláról kellett felépíteni a tevékenységgel járó hátteret: építkeztünk, gépeket vásároltunk, szervezkedtünk – az akkori, rendszerváltás körüli körülmények között. A Profilfa Kft. csak később, 1993-ban került 100%-ban a család tulajdonába.

– Ha jól értem, innentől fogva számítható igazán az általad elképzelt célok megvalósítása…

– Ez így van. A 100%-os tulajdonosi lét egyébként azt üzente számomra, hogy teljes mértékben rajtam áll: sikeres lesz-e a jövőm, esetleg a „valahogy majd csak elműködünk” állapotba helyezem magam, vagy bukásra lesz ítélve. Én az elsőt akartam, és mindent ennek rendeltem alá. Nézd, én egy iparos családból származom! Gyerekként is azt láttam: ahhoz, hogy bármit letegyünk az asztalra, kemény, kitartó munkára van szükség. Felnőttként is csak magamban bízhattam. Szóval, elsőként anyagilag kellett megerősödnöm, hiszen tudtam, hogy a géppark elavult, és szükségem van egy jobb kihasználtságú telephelyre is. Ráadásul hiába dolgoztunk nagyon keményen, számos piaci feltétel nem volt meg. Például a faanyagellátásban voltak komoly gondok: hetente utaztam Keszthelyről Záhonyba, hogy egyáltalán faanyaghoz jussak a kamionszállítmányokon keresztül. De említhetném a másik oldalt is: hiányzott a vásárlói réteg, és sokszor szó szerint házalni kellett a lambériával, mert hetekig nem tudtam eladni a megtermelt készárut.

A VÁLLALKOZÁSÉPÍTÉS HÁROM ALAPPILLÉRE

– Mi motiválja az embert ilyen hosszú időn át? Mi a kulcs ebben a kitartó küzdelemben?

– A kulcs a lelkesedés, az, ha szereted a szakmádat és van benned cél. Ha szereted, amit csinálsz, akkor játéknak tudod tekinteni a munkádat, és nem fogsz elmenekülni az erőfeszítések láttán. A lelkesedés képes arra, hogy szinte emberfeletti energiákra tegyen szert az ember nap nap után. Ugyanakkor számomra a legfontosabb támaszt a családi háttér nyújtotta. Meg kell még említenem a közvetlen kollégáimat is, akik hittek bennem, és nemcsak partnerek voltak a kemény munka közepette, hanem kitartottak mellettem. Továbbá büszke vagyok arra, hogy számomra a szaktársakkal való közösség mindig is segítő szándékú és inspiráló volt. Megvitattuk egymással a szakmai kérdéseket és mindenki a legjobb tudása szerint vett részt ezekben a párbeszédekben. Nem emlékszem rá, hogy bármikor is elutasítást kaptam volna, igaz, odafigyeltem arra, hogy ápoljam a kapcsolatokat. És van itt még egy nagyon fontos dolog: számomra a korrektség mindig alapvető jelentőséggel bírt. S ezt édesapám szavak nélkül, az életével tanította meg nekem. Magamévá tettem, és az üzletfeleim, viszonteladóim felé is mindig szerettem betartani.

Összefoglalva azt mondanám, hogy egy vállalkozás alapköveinek azt kell tekinteni, hogy az ember szeresse a szakmáját és legyen lelkes, továbbá legyen tisztességes, valamint, hogy a szolgálatkészséget tekintse minden viszonyulása alapjának. Ennek az erkölcsi értékrendnek ott kell lennie minden egyes faáruban, minden üzleti kézfogásban.

– Örömmel hallom. Bár ez a hozzáállás ritkaság manapság, bízzunk abban, hogy egyszer minden embert ez fog vezérelni! Kanyarodjunk vissza ahhoz, hogy a géppark elavultnak számított, és új telephelyre is szükség volt!

– Lassanként megjöttek az üzleti eredmények, a következetes hozzáállásnak és kemény küzdelemnek hála. 1997-ben megvettem a mostani, keszthelyi telephelyet, a 2000-es évek elején pedig jóval nagyobb teljesítményű gyalugépekre váltottunk. Immár képesek voltunk a percenkénti 60 méteres megmunkálási sebességre. Kínálatunkban a lambériák, hajópadlók, gyalult faanyagok mellett mára olyan naprakész termékeket is gyártunk, mint például a faházak kültéri homlokzati borításai. A felépített viszonteladói hálózatunknak pedig 150 tagja van: építőanyag-telepek, faáru-kereskedések. Minőségi gyalult árukat gyártunk, a határidőre történő szállítás és az egész napos rendelkezésre állás alapvetőnek számít. A munkatársaimtól is erre a viszonyulásra számíthatok.

– Említetted, hogy nyugdíjba készülsz. Kinek fogod átadni az irányítást?

– A kollégáim teljes mértékben ismerik, értik és alkalmazzák azokat a szakmai és üzleti szempontokat, amikben én is hiszek. Rájuk bízom az irányítást a napi üzletmenetben.

– Mi a hobbid, ami feltölt, amikor nem dolgozol?

– Az utazás jelenti számomra az akkumulátort. Ez segített és segít ma is az üzleti élet feszültségeit kiegyenlíteni, s egyben ez biztosítja a kikapcsolódást is. Olyan ez, mint egy kiteljesedés! Igen, most, hogy belegondolok, az utazás még mást is adott: a kiteljesedés élményét! Azt, hogyha jól végzem a munkámat, az élet megajándékoz azzal, amit a szívemben oly régóta óhajtok.

Kapcsolódó dokumentum:

Tetszett a cikk?