Nevezés indul!
Indul a nevezés a tanulmányi versenyre!
Már hatodik alkalommal kerül kiírásra az ország egyetlen asztalos csapatversenye, a Magyar Asztalos Tanulmányi Verseny, melyre már várjuk a nevezéseket!
Versenyzők: az asztalos/faipari szakképzésben részt vevő iskolák háromfős csapatai.
Az elméleti és a gyakorlati fordulók során egyaránt lesznek gyakorlat orientált bútor- és épületasztalos feladatok is. Kérjük, ezt vegyék figyelembe a csapatok összeállításánál!
A verseny lebonyolítása
A verseny kétfordulós.
I. forduló
Időpont: 2017. október 25.
Helyszín: Budapest, Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara
A csapatoknak egy feladatlapot kell megoldaniuk. A feladatokhoz internet/egyéb szakmai kiadvány nem használható. A számításos, rajzos feladatok megoldásához számológépet, körzőt, vonalzót a csapattagoknak kell maguknak biztosítaniuk.
Az elméleti kérdésekre való felkészítést segítendő, a jelentkezőknek egy szakmai cikkekből összeállított „csomagot” küldünk majd, amelynek ismerete nagyban segíti a feladatok sikeres megoldását.
A II. fordulóba (egyben döntőbe) a legjobb eredményeket elért 12–13 csapat jut majd tovább. Iskolánként legfeljebb két csapat kerülhet a döntőbe.
Döntő:
Időpont: 2017. november 16-17.
Helyszín: Sopron, Soproni Egyetem Simonyi Károly Műszaki, Faanyagtudományi és Művészeti Kar tanműhelye.
A kétnapos rendezvényen egy kisbútor elkészítése és további cégspecifikus gyakorlati feladatok várnak majd a csapatokra.
Idén nemzetközi lesz a soproni forduló, mert a döntőbe meghívtunk lengyel, cseh, szlovák iskolák delegáltjait is, így lesz lehetőség külföldi kapcsoltokat is építeni.
A tanulókat felkészítő szakoktatók, szaktanárok számára a verseny idején kísérő programokat kínálunk.
A versenyfeladat műszaki dokumentációját a döntő előtt elküldjük a csapatoknak, hogy lehetőségük legyen átnézni és gyakorolni azokat.
A csapatoknak (a versenyzőknek és kísérő tanáraiknak) az egyetem kollégiumában biztosítunk szállást.
A csapatoknak 2017. október 12-ig kell benyújtaniuk a jelentkezési lapot. A beküldés történhet az interaktív nevezési lap kitöltésével elektronikusan a szurok.aniko@xmeditor.hu címre, vagy postai úton: X-Meditor Kft. 9023 Győr, Csaba utca 21. címre.
Nevezési lapot a cikk alján a kapcsolódó doukemtumban lehet letölteni!
A verseny díjazása
Szakmai sikeren túl a legjobb csapatokat és felkészítőiket a támogatók és a szervezők értékes, a szakmai munkát támogató eszközökkel, tanulmányi lehetőséggel jutalmazzák.
Érdeklődni a verseny részleteiről és Szurok Anikó szervezőnél a +36 30 652 2247 telefonszámon, ill. a szurok.aniko@xmeditor.hu címen lehet.
Kapcsolódó dokumentum:
matv-nevezesi-dokumentum-2017
Tetszett a cikk?
Cikkajánló
Élőben még szebb
REHAU szín tanácsadó, bútorlap választó és ingyenes mintarendelő oldal.
Aki a fánál is keményebb
Tóth Lóránt fafaragó népi iparművész beszél munkáiról.
Rendhagyó, különös és titokzatos
Szőcs Miklós TUI Kossuth-, Munkácsy- és Prima Primissima-díjas szobrászművész, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja, beszél munkájáról.