Jöttek. Írtak. Nyertek?
Izzasztó volt, de szerintem megütjük a mércét – így értékelte az egyik asztalosipari szakiskola diákja a Magyar Asztalos Tanulmányi Verseny (MATV) írásbelijét. Az idei elődöntőbe nagyon sok szakképzési centrum, szakközépiskola és szakgimnázium jelentkezett az ország minden szegletéből. Kik jutottak tovább? Kiderül az is.
A vizsgára várva…
Pergő események, komoly hozzáállást, odafigyelést igénylő feladatok – ezek a kulcsszavak az idén immár 6. alkalommal megrendezett MATV elődöntőjén. Lendületességre és odafigyelésre is szüksége volt a résztvevőknek, hiszen a 2017-es megmérettetés írásbeli vizsgájára 22 iskola 49 csapata nevezett. A három fős csapatokat a tekintélyes létszám miatt a szervezők egy reggeli és egy délelőtti turnusba osztották, ahol aztán egy-egy nagy teremben adhattak számot tudásukról.
Írásbeli vizsga a csapatoknak
Az írásbelik közötti szünetben a — tanulmányi versenyt támogató —Soproni Egyetem tanára tartott tájékoztatást az egyetemre való jelentkezés lehetőségeiről, a továbbtanulás előnyeiről, és persze a soproni diákélet izgalmas hangulatáról is.
A versenyt támogató cégek képviselői is jelen voltak, ki-ki a saját termékét, szolgáltatását bemutatva diákoknak, kísérőtanároknak egyaránt. A szponzorokat a gazdasági érdekeltségek mellett a társadalmi felelősségvállalásuk is elkísérte – például a Paliszander Kft. egyedi, névvel ellátott ajándékcsomaggal kedveskedett a diákoknak. Íme azok, akik jelen voltak a támogatók közül: Henkel Magyarország Kft., Piper Kft.; Enterprise Group; Forest Hungary Kft.; Ligno Art Kft.; Paliszander Kft, valamint a Magyar Asztalos és Faipar szerkesztősége.
Szponzorok és diákok
Az írásbeli feladatokat jelentő 39 kérdés megválaszolására a diákoknak 90 perc állt rendelkezésre. Az összes csapat leadott vizsgamunkáját végül értékelték a szervezők, így hamarosan megtudhatják azt is, hogy ki az a 12 továbbjutó csapat, aki részt vehet a november 16-17-én, a Soproni Egyetem tanműhelyében megrendezendő gyakorlati vizsgán, ahol is egy fa kisbútor elkészítése lesz a próbatétel a csapatoknak.
Felkészültséget igényelt a kérdéssor
Mindent egybevéve: a szervezési feladatokat ellátó X-Meditor Kft., aki a Magyar Asztalos és Faipar című szaklap kiadója is egyben, kitett magáért és az idén is lehetőséget teremtett, hogy — Magyarországon egyedüliként — szakmai csapatversenyen tudják tudásukat összemérni a faipari tanulók.
Íme a képgaléria, a feladatsor megoldását pedig cikkünk végén, a kapcsolódó dokumentumokban letöltheti:
Kapcsolódó dokumentum:
tanulmanyi-verseny-2017-megoldokulcs
Tetszett a cikk?
Cikkajánló
Élőben még szebb
REHAU szín tanácsadó, bútorlap választó és ingyenes mintarendelő oldal.
Aki a fánál is keményebb
Tóth Lóránt fafaragó népi iparművész beszél munkáiról.
Rendhagyó, különös és titokzatos
Szőcs Miklós TUI Kossuth-, Munkácsy- és Prima Primissima-díjas szobrászművész, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja, beszél munkájáról.