Asztalosok viadala
Jó hangulatban, tizenkét magyar és három külföldi csapat részvételével kezdődött a Magyar Asztalos Tanulmányi Verseny 2017 kétnapos gyakorlati döntője november 16-án a Soproni Egyetem tanműhelyében.
A végzős diákokból álló, három fős alakulatokat és kísérőiket Tóth Norbert köszöntötte. A Magyar Asztalos és Faipar főszerkesztője ismertette a verseny menetét és örömét fejezte ki, hogy minden évben sok intézmény delegálja tanulóit a megmérettetésre. A zsűri elnöke, Árkossy Tamás a vizsgafeladatot szép kihívásként értékelte, majd a tanulóknak sok sikert kívánva elindította a versenyt.
A hagyománnyá vált, immár hatodszor rendezett verseny budapesti, első fordulójában még 49 csapat 147 tanulója indult. Az írásbeli megmérettetésről továbbjutó tucatnyi magyar, illetve a vendég lengyel, cseh és szlovák csapatoknak egy lerakóasztalt kell összeállítaniuk Sopronban. A teamek munkáját szakértő zsűri vizsgálja és pontozza.
A zsűri tagjai: Árkossy Tamás, az Árkossy Bútor Kft. tulajdonosa és az Országos Asztalos és Faipari Szövetség elnöke, Kala Tibor, a Leitz üzletfejlesztési menedzsere, Molnár Péter, korábbi OAFSZ elnök, Kálmán István, a Kálmán Bútoripari Kft. ügyvezetője és a BKIK Kézműipari Tagozat Faipari oszályának elnöke és Tóth György mérnök tanár, a Soproni Egyetem tanüzemvezetője, Kálnai Levente faipari mérnök és Stadler Bence tanuló. Utóbbi két zsűritag kimagasló eredményeket ért el az EuroSkills és WorldSkills nemzetközi versenyeken.
A verseny alatt a diákok tanáraikkal nem konzultálhatnak, de segítségért fordulhatnak a szakmában elismert Baranyai Pálhoz és Szili Józsefhez. A tanárok az első nap folyamán Ikea gyárlátogatáson, soproni városnézésen, majd szakmai előadásokon vettek részt.
Az esemény másnapján hirdetett végeredményt a verseny szponzori feladatainak megoldása is befolyásolhatja. A diákoknak tehát nemcsak a gyakorlati porondon kell bizonyítaniuk, hanem az elméleti kérdésekre is helyesen kell válaszolniuk, ha hazavinnék a komoly nyereményeket.
Fotók: Szollinger István
Tetszett a cikk?
Cikkajánló
A Wood-Mizer forgalomba hozta a WM5500 fűrészgépet
Új generációs ipari fűrészgép nagyobb teljesítménnyel és intelligensebb technológiával.
WEINMANN Treff 2025 – Együtt építjük a jövő élettereit
2025. november 12–13-án ismét megrendezésre kerül a faépítészeti ágazat egyik legfontosabb szakmai eseménye: a WEINMANN Treff.
A Wood-Mizer bemutatja 2025. évi, új mobil fűrészipari és szélező megoldásai
A Wood-Mizer két rendkívül sokoldalú mobil géppel bővítette termékportfólióját, amelyeket olyan szakemberek számára terveztek, akik mobil munkavégzési megoldásokat keresnek.


