Van jövője a szakmának

Szerkesztőségünk hatodik alkalommal rendezte meg a Magyar Asztalos Tanulmányi Versenyt. Az Országos Asztalos- és Faipari Szövetség, valamint a Soproni Egyetem összefogásában lebonyolított, kétfordulós megmérettetésre 22 iskola 49 csapattal és 147 tanulóval nevezett.

Ahogy azt az előző számunkban olvashatták, a diákok egy 39 feladatból álló írásbeli feladatsort kaptak a budapesti első fordulóban. Az onnan tovább jutó tizenkét magyar csapat és a három külföldi alakulat jó hangulatban érkezett a verseny kétnapos gyakorlati döntőjére november 16-án a Soproni Egyetem tanműhelyébe. A végzős diákokból álló, háromfős csapatokat és kísérőiket Sopronban Tóth Norbert köszöntötte.

A Magyar Asztalos és Faipar főszerkesztője ismertette a verseny menetét, majd örömét fejezte ki, hogy minden évben sok intézmény delegálja tanulóit a versenyre. A zsűri elnöke, Árkossy Tamás a vizsgafeladatot szép kihívásként értékelte, majd a tanulóknak sok sikert kívánva elindította a versenyt. Az írásbeli megmérettetésről továbbjutó tucatnyi magyar, illetve a vendég lengyel, cseh és szlovák csapatoknak egy-egy lerakóasztalt kellett legyártaniuk Sopronban.

A háromfős teamek munkáját szakértő zsűri vizsgálta és pontozta. A zsűri tagjai voltak: Árkossy Tamás, az Árkossy Bútor Kft. tulajdonosa és az Országos Asztalos- és Faipari Szövetség elnöke, Kala Tibor, a Leitz üzletfejlesztési menedzsere, Molnár Péter, korábbi OAFSZ-elnök, Kálmán István, a Kálmán Bútoripari Kft. ügyvezetője és Tóth György mérnök-tanár, a Soproni Egyetem tanüzemvezetője, Kálnai Levente faipari mérnök, a gyakorlati feladat bútorának tervezője és Stadler Bence tanuló.

Utóbbi két zsűritag kimagasló eredményeket ért el a EuroSkills és WorldSkills nemzetközi versenyeken. A verseny alatt a diákok tanáraikkal nem konzultálhattak, de segítségért fordulhattak a szakmában elismert Baranyai Pálhoz és Szili Józsefhez.

A GYAKORLATI FELADAT

Az idei feladatot egy lerakóasztal elkészítése jelentette, amelyhez a szaktudáson kívül a csapatmunka is igazán szükséges volt. Alapanyagai között a tömör tölgyfa, a tölgy-furnérozott forgácslap ugyanúgy megtalálható, mint a corian fedlap, vagy a csapódás-csillapított fiókvasalat. Nehezítette a feladatot a fiókkávák fecskefarkú illesztése, a coriant körbefogó fakeret elemeinek idegen csapos kötése, vagy a lábak összekötőinél alkalmazott vésett csapos kötés.

A felületkezelés fehér színnel pigmentált olajjal történt, ami az átlagosnál is gondosabb előkezelést, azaz vizezést és előcsiszolást, valamint alapos és egyenletes visszatörlést kívánt. Ezzel a felületkezelő anyaggal a bútor egy fiatalos külsőt kapott. A végeredmény pedig egy olyan tölgyfa kisbútor lett, amiben a faipari kézműves hagyomány ugyanúgy formát öltött, mint a mai kor stíluselvárása.

Az esemény másnapján hirdetett végeredményt a verseny szponzori feladatainak megoldása is befolyásolta. A diákoknak tehát nemcsak a gyakorlati porondon kellett bizonyítaniuk, hanem az elméleti kérdésekre is helyesen kellett válaszolniuk, ha nyerni akartak.

SZPONZORI FELADATOK

Forest Hungary Kft.: Egy fiók rendszer összeépítése volt a feladat, méretre vágott alkatrészek felhasználásával és a szerelési útmutató segítségével úgy, hogy az fiók beállítása tökéletes működést eredményezzen.

Leitz Kft.: Egy speciális, bútorajtó és asztal körbe falcolására alkalmas ProfilCut Q szerszámban kellett lapkát cserélni egy jelképes asztali maró tengelyén és a megfelelő eszközzel. A művelet során az eltelt időt is feljegyezték, ez alapján kapták a diákok a pontszámot. 

Szolvegy Kft.- Henkel Kft.: Az asztalosok által gyakran használt hagyományos és modern ragasztókat kellett felismerni és tulajdonságaikat bemutatni.

Ake Kft.: Idén elsődleges és másodlagos faipari szerszámokat, fűrészeket hozott a versenyre. A feladat lényege volt, hogy a fűrészekkel történt mintadarabok vágásából rá kellett a diákoknak jönniük, hogy melyiket mivel vágták. Kiegészítő feladatként pedig egy cikkelyekre vágott fűrésztárcsát kellett a versenyzőknek a helyes sorrendben összeillesztenie az alapján, hogy a tárcsa gyártási folyamata szerinti helyes sorrend alakuljon ki.


Minden támogatónk egy emberként állt hozzá a verseny és ezen belül a lerakóasztal vizsgamunka megvalósításához. Külön köszönet azoknak, akik az anyagi részvétel mellett szakmai tudásukat is hozzáadták mindehhez: 

  • Csercsics Antalnak (Csercsics Faipari Kft.)  a tölgyfa alapanyagért;
  • Árkossy Tamásnak, Kálnai Leventének (Árkossy Faipari Kft.) a tervezésért, a mintabútor elkészítéséért, valamint  a tölgy furnéros bútorlap alanyanyagért;
  • Szikszai Lászlónak (Sixay Bt.) a felületkezelő olajokért;
  • Szolvegy Kft-nek a faipari ragasztókért;
  • Horváth Faipari Kft.-nek a corian lapokért;
  • Forest Hungary Kft.-nek a lamellókért és fogantyúkért;
  • BLUM Kft.-nek a fiókvasalatokért;
  • a Peza Kft.-nek a csiszolóanyagokért;
  • DeWALT Kft.-nek és Szokol Bálintnak az elektromos  kéziszerszámokért.

Soproni Egyetem: Tíz különböző fafaj felismerése volt a feladat. Ehhez 20, itthon termett és a faiparban is gyakran használt faminta állt rendelkezésre. 

A DOBOGÓS ISKOLÁK

1. helyezett: Budapesti Komplex SZC Kaesz Gyula Faipari Gimnáziuma és Szakközépiskolája. Csapattagok: Takács Tibor, Péter Márton, Szabó Sándor Zoltán Felkészítő tanár: Nemes Zoltán.  
2. helyezett: Roth Gyula Erdészeti, Faipari, Kertészeti, Környezetvédelmi Szakgimnázium, Szakközépiskola és Kollégium. Csapattagok: Szöllős Attila, Fekete Martin, Blaschek Tamás Felkészítő tanár: Viasz-Kádi Tibor.
3. helyezett: BSZC Jelky András Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája. Csapattagok: Kuffner Dániel, Lukács Gergő, Stumpf Bálint. Felkészítő tanár: Gonda János.

AZ EREDMÉNYHIRDETÉSEN ÁTADOTT DÍJAK ÉS AJÁNDÉKOK:


I. helyezett: Budapesti Komplex SZC Kaesz Gyula Faipari Gimnáziuma és Szakközépiskola

I. Helyezett

  • Leitz: Két napos szakmai út Ausztriába teljes ellátással a Leitz GmbH-hoz
  • Pannon-Falap ajándékcsomag
  • MILESI- szórópisztoly
  • Enterprise Group- Alphacam szoftver 1 éves ingyenes használat
  • Henkel ajándékcsomag
  • Piper Kft.- PIPER 3D Látványtervező és Gyártás-előkészítő programcsalád egy éves ingyen használat
  • AKE Kft.- ajándékcsomag
  • Dewalt ajándékok
  • Ligno-Art Kft. ajándékcsomag


II. helyezett: Roth Gyula Erdészeti, Faipari, Kertészeti,  Környezetvédelmi Szakgimnázium, Szakközépiskola és Kollégium 

II. Helyezett:

  • Enterprise Group – Alphacam szoftver 1 éves ingyenes használat
  • Piper Kft. – PIPER 3D Látványtervező és Gyártás-előkészítő programcsalád fél éves ingyen használat
  • AKE – ajándékcsomag
  • Dewalt ajándékok
  • Ligno-Art ajándékcsomag


III. helyezett: BSZC Jelky András Szakgimnáziuma és Szakközépiskola

III. Helyezett:

  • Enterprise Group – Alphacam szoftver 1 éves ingyenes használat
  • Piper Kft. – PIPER 3D Látványtervező és Gyártás-előkészítő programcsalád fél éves ingyen használat
  • AKE-ajándékcsomag
  • Dewalt ajándékok
  • Ligno-Art ajándékcsomag

A döntőben résztvevő valamennyi diák Magyar Asztalos 2018-as online előfizetést, valamint Enterprise, Forest, és Dewalt ajándékot kapott.

Különdíjak

  • A Kálmán Bútoripari Kft. – a legjobb felületkezelésért: a bajai Jelky csapata kapta: Kuffner Dániel, Lukács Gergő, Stumpf Bálint.
  • BKIK: legjobb budapesti csapat: KAESZ (Takács Tibor, Péter Márton, Szabó Sándor Zoltán)
  • Leitz: Kozma (Bak Sándor, Kolos Dávid, Szőke Dávid).

A három külföldi (lengyel, cseh és szlovák) csapat jelenlétével és hozzáállásával emelte a verseny fényét, tagjaik elmondásuk alapján sokat tanultak magyar társaiktól és reményüket fejezték ki, hogy jövőre is részt vehetnek a versenyen. A nemzetközi csapatok a szlovákiai Nyitráról, a csehországi Brnoból és a lengyelországi Kalwaria Zebrzydowskából érkeztek. 

Elmondták, hogy számukra a legnagyobb kihívást az jelentette, hogy kilépve a hazai környezetből, nemzetközi szinten is kipróbálhatták magukat. Emiatt eleve nyertesnek érezték magukat, az itt tapasztalt vendégszeretet pedig meghatotta őket.

Mindent egybevéve: a szervezési feladatokat ellátó X-Meditor Kft., aki a Magyar Asztalos és Faipar című szaklap kiadója is egyben, az idén is lehetőséget teremtett arra, hogy – Magyarországon egyedüliként – szakmai csapatversenyen tudják tudásukat összemérni a faipari tanulók.

Versenyről készült összefoglaló videónk

képgaléria a versenyről:


Kapcsolódó dokumentum:


16-matv-van-joevoje-a-szakmanak


Tetszett a cikk?