Teszteltük a tanulókat

Jó hangulatban zajlott az idei Magyar Asztalos Tanulmányi verseny írásbeli elődöntője, melyre 21 iskolából érkezett 129 faipari tanuló.

Az októberi első fordulóra idén is szép számmal jelentkeztek, 21 intézmény 43, háromfős csapata vállalkozott arra, hogy a 25 feladatból álló tesztet hibátlanul kitöltse. A Budapesti Kereskedelmi és Iparkamarában szervezett megmérettetés során a diákok 90 percet kaptak, hogy a vizsgalappal végezzenek. Olvasóink weboldalunk, a faipar.hu felületéről is letölthetik a feladatlapot és a megoldókulcsot, ha tesztelni szeretnék tudásukat. 

A javítást végző faipari szakemberek megállapították, hogy leginkább a teszt második része okozott nehézséget a versenyzőknek. Az elért pontszámok alapján látszik, hogy a rajzolós, illetve az úgynevezett kifejtős feladatokkal küzdöttek a legtöbbet, sok esetben mérsékelt sikerrel. 

A végleges összesítés alapján a legtöbb pontszámmal a Zalaegerszegi Szakképzési Centrum Deák Ferenc Gimnáziuma, Szakgimnáziuma és Szakközépiskolájának egyik csapata szerzett jogot arra, hogy 15 továbbjutó csapat közül elsőként a soproni döntőbe kerüljön. Rajtuk kívül a következő intézmények diákjai jutottak tovább:
a Budapesti Komplex SzC Kaesz Gyula Faipari Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája 2 csapattal,
a Roth Gyula Erdészeti, Faipari, Kertészeti, Környezetvédelmi Szakgimnázium Szakközépiskola és Kollégium 2 csapattal,
a Pécsi SzC Simonyi Károly Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája 2 csapattal,
a Veszprémi SzC Táncsics Mihály Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiuma,
a Székesfehérvári SzC Vörösmarty Mihály Ipari Szakgimnázium és Szakközépiskola 2 csapattal,
az Esztergomi Kolping Katolikus Középiskola,
a Budapesti Komplex SzC Kozma Lajos Faipari Szakgimnáziuma 2 csapattal,
a Soproni SzC Handler Nándor Szakképző Iskola
és a Hódmezővásárhelyi SzC Sághy Mihály Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiuma.

A szabály alapján egy intézményből legfeljebb 2 csapat juthat tovább, ezért idén is kihullottak olyan teamek, akik a pontszámaik alapján szép, az átlagnál jobb eredményt értek el, ám iskolatársaiknál gyengébben teljesítettek, így velük nem találkozunk a Soproni Egyetem tanműhelyében november 22-én.

A verseny színesítésének és a diákok szakmai motivációjának fenntartása érdekében a résztvevők a szakmák Európai Bajnokságán, a EuroSkillsen aranyérmet és hírnevet szerző bútorasztalos, Simon Krisztián és felkészítője, Babanecz Csaba élménybeszámolóját is meghallgathatták. Ezt követően a Lignomat Kft. képviseletében Miklósi Áron projektmérnök tartott cégbemutatót a versenyzőknek és tanáraiknak.

Képgaléria a versenyről (klikk a képre):


Kapcsolódó dokumentum:


matv2018-irasbeli-feladatsor


Tetszett a cikk?