Szakmai küzdelem jó hangulatban
Szerkesztőségünk hetedik alkalommal rendezte meg a Magyar Asztalos Tanulmányi Versenyt. Az Országos Asztalos- és Faipari Szövetség, valamint a Soproni Egyetem együttműködésével lebonyolított, kétfordulós megmérettetésre 21 iskola 43 csapattal és 129 tanulóval nevezett.
Az előző számunkban olvashatták, hogy a diákok egy írásbeli tesztet kaptak a budapesti első fordulóban. Az onnan továbbjutó 15 alakulat érkezett a verseny kétnapos gyakorlati döntőjére november 22-én a Soproni Egyetem tanműhelyébe.
A VERSENY
A háromfős csapatokat és kísérőiket Tóth Norbert, a Magyar Asztalos és Faipar főszerkesztője köszöntötte. Ezután dr. Magoss Endre, a Soproni Egyetem Simonyi Károly karának dékánja fejezte ki elismerését a megmérettetésre vállalkozó diákok felé. Elmondta, hogy bár az asztalosszakma munkáját manapság komoly technikai felszereltség segíti, és az Ipar 4.0 újabb technológiai vívmányokkal kopogtat az ajtón, azért a kézzel végzett szakmunka ismerete elengedhetetlen. Az ilyen versenyek pedig hozzájárulnak ezen tudás magasabb szintre emeléséhez.
Ezek után Tóth Norbert bemutatta a szakmai segítőket, a zsűri tagjait, majd felkérte Árkossy Tamást, a zsűri elnökét, hogy mutassa be a vizsgafeladatot.
A FELADAT
Az MATV idei gyakorlati feladata egy éjjeliszekrény elkészítése volt, melyet Csicsics Gergő formatervező tervezett. A bútort hagyományos anyagok és szerkezeti kötések jellemzik, vasalatot nem tartalmaz, saját- és idegencsapos kötésekkel készült. A felhasznált faanyagok borovifenyő és tölgy voltak.
A lábak és összekötő elemeik 35×35 mm keresztmetszetű tölgyből készültek. Az összekötő elemek középen lapolással vannak összeillesztve és 66°-os szöget zárnak be egymással, ezek végeire kerültek ollós csapokkal maguk a lábak, amelyek 80°-os szöget zárnak be az összekötővel. Az összekötő köldökcsapokkal csatlakozik a korpuszhoz. A láb elemeit összeállítás előtt 1 mm fózzal kellett ellátni.
Félkész bútor szorítóban
A korpusz 18 mm vastag borovifenyő lapokból áll. Az oldalakat és a feneket félig takart fecskefarkú fogazással illesztették össze, 5–5 foggal. A korpusztető az oldalak és a hát köldökcsapokkal csatlakoznak egymáshoz. A hátnak 2 mm-t beljebb kellett állnia a korpusz oldalától, aljától és fenekétől. A 9x9 mm-es tölgyfa lécből készült fiókcsúszót 3–3 csavarral rögzítették a korpuszhoz. Az összeállított korpusz külső éleit 1 mm fózzal látták el.
Videós összeállítás a versenyről:
A fióktest szintén 18 mm vastag borovifenyőből készült, ami a 18 mm vastag tölgy fiókelőhöz félig takart fecskefarkú fogazással, a hátsó összekötőhöz pedig egyenes fogazással csatlakozott. A fiók feneke 4 mm vastag fenyő rétegelt lemez, ami a fiókelő és az oldalak megfelelő vastagságú nútjába csúszott bele, a hátsó összekötőhöz szegelve. A fiókelő alsó, belső élére egy, a kihúzást kényelmesebbé tevő bemarás került, melyet a felsőmaró holkermaró szárával alakítottak ki. A fiókelőnek a korpusz elülső síkjától 2 mm-t beljebb kellett állnia. A fiókcsúszó hornyát összeállítás után marták a fiókoldalakba.
Az összeállított bútort csiszolás után a kiadott olajokkal felületkezelték: a lábakat, az összekötőket és a fiókot natúr alapozó olajjal, a korpuszt pedig ennek fehér színű, pigmentált változatával kellett kezelni.
A ZSŰRI
A háromfős teamek munkáját idén is szakértő zsűri vizsgálta és pontozta. A zsűri tagjai voltak: Árkossy Tamás, az Árkossy Bútor Kft. tulajdonosa és az Országos Asztalos- és Faipari Szövetség elnöke, Kala Tibor, a Leitz üzletfejlesztési menedzsere, Molnár Péter, korábbi OAFSZ-elnök, Kálmán István, a Kálmán Bútoripari Kft. ügyvezetője és a BKIK Faipari tagozata Fa-, és Építő Kisipari Osztályának elnöke, Tóth György mérnök-tanár, a Soproni Egyetem tanüzemvezetője és Csicsics Gergő, a gyakorlati feladat bútorának tervezője.
A verseny alatt a diákok tanáraikkal csak egyszer konzultálhattak, 15 percben, de segítségért fordulhattak a szakmában elismert Baranyai Pálhoz és Szili Józsefhez, akik folyamatosan a diákok rendelkezésére álltak a rendezvény folyamán.
TANÁROK ESZMECSERÉJE
Amíg a tanulók a tanműhelyben dolgoztak, kísérő tanáraik számára a verseny szponzorai tartottak előadásokat, valamint kerekasztal-beszélgetéseken vettek részt a faipart és a faipari oktatást érintő témákkal.
Az első nap délelőttjén Pagonyné Mezősi Marietta mérnök-tanár a tehetséges diákok felismerését, valamint a legtöbb tanuló képességeinek kibontakoztatását segítő módszereket osztott meg a tanárokkal. Elmondta többek között, hogy a tehetséges tanulóra a következők jellemzőek: az átlag feletti általános képességek, például magas szintű elvont gondolkodás, jó memória stb., a szintén átlagot meghaladó speciális képességek, a kreativitás, azaz a problémahelyzetekben való új megoldások megtalálásának képessége, valamint a feladat iránti elkötelezettség. Az izgalmas, olykor parázs vitát eredményező disputát a résztvevők értékesnek tartották. Többek részéről külön kérésként fogalmazódott meg, hogy az elhangzottakról szülessen egy olyan összegzés, amit a későbbiekben mindenki fel tud majd használni hasznos tapasztalatként.
A délután folyamán a szponzorok részéről elsőként Kala Tibor üzletfejlesztési menedzser a Leitz maró- és körfűrész-megmunkálószerszámairól tartott tájékoztatást a gyakorlati oktatóknak. Őt Fejes László, az Oertli Szerszám Magyarország Kft. ügyvezetője követte, aki többek között a gyémántbetétes szerszámok nagy pontosságú futását megkövetelő befogó tokmányokról és patronokról adott át gyakorlati tapasztalatokat.
Másnap délelőtt Föőr Róbert, a JAF Holz Ungarn Kft. kiemelt projektek zalaegerszegi területi képviselője azzal a felajánlással állt elő, hogy az idén megalakult JAF Akadémia szeretné az oktatásban részt vevő intézmények tanárait, diákjait tanulmányutakra, szakmai kirándulásokra invitálni. Így lehetőség adódik a hazai JAF Holz kirendeltségek meglátogatására is.
A folytatásban Fodróczy Manuéla a Ligno Art képviseletében a belsőépítészettel is foglalkozó egyedibútor-gyártó cégüket mutatta be, illetve konkrét ajánlatot is tett: az asztalostanulók számára kínált fel budapesti munkalehetőségeket.
SZPONZORI FELADATOK
FESTOOL: Élzáró anyagok kézi felrakására alkalmas készülékkel (KA 65 Set CONTURO) kellett egy meghatározott élzárási feladatot elvégezni.
Festool szponzori feladat, élzárás
JAF HOLZ UNGARN KFT.: A JAF Holz asztalánál a versenyzőknek előbb 10 db A4-es méretű furnérlapot és 10 db fűrészárut kellett felismerniük, majd a furnérteríték-képzési módokról kérdezték őket, végül pedig a szponzor arra volt kíváncsi, hogy a többször késelt, színezett, mesterséges furnérok hogyan is készülhetnek el.
Jaf-Holz szponzori feladat
SOPRONI EGYETEM: Az egyetem munkatársa hagyományosan az egyik legalapvetőbb faipari tudást kérte számon: tíz különböző, a faiparban is használt fafaj felismerése volt a feladat, kézbe vehető mintadarabok alapján.
Soproni Egyetem szponzori feladat
LEITZ KFT.: A Leitz kétrészes feladattal érkezett. Először a kihelyezett körfűrészlapokat kellett megkülönböztetni egymástól az alapján, hogy melyik milyen fa vágásához, illetve milyen munkára alkalmas. Aztán egy ProfilCut Q szerszámban kellett lapkát cserélnie az egyik versenyzőnek két perc alatt. A művelet során az eltelt időt is feljegyezték, ami befolyásolta a kapott pontszámot.
Leitz szponzori feladat
FOREST HUNGARY KFT.: Egy duplafalú fém fiókoldal összeállítása volt a feladat, méretre vágott alkatrészek felhasználásával és a szerelési útmutató segítségével. A szponzor által hozott szekrénytestbe először egy fiókcsúszót kellett elhelyezni, majd fiókfenék és fiókhát összeszerelése következett. Végül pedig a fiókelő felhelyezését kérték olyan pontossággal, hogy az esztétikai eredmény mellett tökéletes működést biztosítson a fióknak.
Forest szponzori feladat
DÍJÁTADÓ
A november 23-ai ünnepélyes eredményhirdetés kezdetén Tóth Norbert elmondta, hogy a versenyzőknek idén is sikerült a bútort színvonalasan elkészíteniük. A Magyar Asztalos főszerkesztője szerint minden részt vevő diák győztesként tekinthet magára, hiszen részvételével eleve legyőzte a megmérettetés és a szakmai bizonyítási kényszer okozta félelmeket.
Árkossy Tamás zsűrielnök, az OAFSZ nemrég újraválasztott elnöke elmondta, hogy nem volt könnyű hibákat találni a vizsgafeladatokon, s bár a félig takart csapozás ellenőrzésekor előjöttek a különbségek, összességében egy rendkívül erős mezőnyben kellett pontozniuk a munkákat.
A DOBOGÓS ISKOLÁK
1. helyezett: HSZC Sághy Mihály Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiuma
Csapattagok: Hegyi Ferenc Arnold, Tóth Károly Levente, Varga Sándor Máté.
Felkészítő tanár: Száraz András, Tóth Zoltán, Bakai Ferenc és Várkonyi István.
2. helyezett: Budapesti Komplex SZC Kaesz Gyula Faipari Gimnáziuma és Szakközépiskolája
Csapattagok: Csonka Ádám, Kuzmich Domonkos, Einviller Máté
Felkészítő tanár: Nemes Zoltán.
3. helyezett: Budapesti Komplex SZC Kozma Lajos Faipari Gimnáziuma és Szakközépiskolája
Csapattagok: Kovács Márton, Szőke Bálint Csaba, Kövespataki Marcell
Felkészítő tanár: Katona József.
AZ EREDMÉNYHIRDETÉSEN ÁTADOTT DÍJAK ÉS AJÁNDÉKOK
I. helyezett diákok ajándékai:
Leitz Kft.: kétnapos tanulmányút Ausztriába a Leitz GmbH-hoz, teljes ellátással,
Festool: 1–1 akkus fúró-csavarbehajtó CXS Li 2,6-Plus készülék,
Milesi: szórópisztoly az iskolának,
Forest Kft.: 1–1 ajándékcsomag,
a Ligno-Art Kft.-től állásajánlat.
II. helyezett diákok ajándékai:
Stanley vésőkészlet és mérőszalag a szervező X-Meditor Kft.-től,
Forest Kft.: 1–1 ajándékcsomag,
a Ligno-Art Kft.-től állásajánlat.
III. helyezett diákok ajándékai:
Surnovszky és Trs. Kft.: 1–1 ajándékcsomag,
Forest Kft.: 1–1 ajándékcsomag,
a Ligno-Art Kft.-től állásajánlat.
A döntőben részt vevő valamennyi diák Magyar Asztalos 2019-es online előfizetést kapott.
KÜLÖNDÍJAK
A legjobb lábszerkezet összeállításáért az Oertli Magyarország Kft. körfűrészlapot ajándékozott a Pécsi SzC Simonyi Károly Szakgimnázium és Szakközépiskola egyik csapatának (Hosszú Viktor, Szabó Barnabás, Proszka Ádám).
A legjobb felületkezelésért a Kálmán Bútoripari Kft. egy vizes bázisú, egykomponensű fedőlakkot hozott, melyet a Zalaegerszegi SzC Deák Ferenc Gimnázium, Szakgimnázium és Szakközépiskola csapata érdemelte ki (Kariusz Mátyás, Bálint Levente, Gombos Marcell).
A BKIK a legjobb budapesti csapatot, a Budapesti Komplex SZC Kaesz Gyula Faipari Gimnáziuma és Szakközépiskolája csapatát díjazta 1–1 Bosch elektromos kéziszerszámmal (Csonka Ádám, Kuzmich Domonkos, Einviller Máté).
Könyvajándékot kapott a második legjobbnak ítélt budapesti csapat, a Budapesti Komplex SZC Kaesz Gyula Faipari Gimnáziuma és Szakközépiskolája másik alakulata (Telekdi Ádám, Kálóczi Márk, Szekeres Dániel).
A legjobb Leitz szponzori feladat megoldásáért a Székesfehérvári SzC Vörösmarty Mihály Ipari Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája kapott ajándékcsomagot a Leitz-től (Várdai Péter József, Tauz Milán, Keszeg Dávid).
Összességében egy lendületesen és nagyon jó hangulatban eltöltött kétnapos versenynek lehettünk a résztvevői. Szervezőkként a szerkesztőség nevében bízunk abban, hogy az ajándékokon és az elkészített bútorokon kívül minden résztvevő hazavitt valamit az eseményről: a tanulók és tanáraik a megmérettetés bátorságot adó érzését, a szponzorok és a segítők pedig az oktatás és a szakmai utánpótlás szolgálatának ügyét.
Egy másik videó a versenyről:
Minden támogatónk egy emberként állt hozzá a verseny és ezen belül a vizsgamunkák megvalósításához. Külön köszönet azoknak, akik az anyagi részvétel mellett alapanyagokat és szakmai tudásukat is hozzáadták mindehhez:
- Csercsics Antalnak (Csercsics Faipari Kft.) a tölgyfa
alapanyagért; - a Pannon Falap-Lemez Kft.-nek a rétegelt lemezért;
- a Festool Kft.-nek a rendelkezésre bocsátott szerszámgépekért és marószerszámokért;
- a Peza Kft.-nek a csiszolóanyagokért;
- a Magyar Lakk Kft.-nek a ragasztóanyagért;
- a Forest Kft.-nek a kötőelemekért;
- az Orange 6 Természetes Otthon Kft.-nek a felületkezelő olajért és viaszért;
- Árkossy Tamásnak (Árkossy Bútor Kft.) a mintabútor
elkészítéséért; - Tóth Györgynek és csapatának, hogy a Soproni Egyetem
tanműhelyében folyamatosan a rendelkezésünkre álltak; - a soproni Roth Gyula és a Handler Nándor iskolának a hiányzó gyalupadok pótlásáért;
- Baranyai Pálnak és Szili Józsefnek az előkészületekben és
a verseny ideje alatt nyújtott nagyfokú szakmai segítségéért.
Fotók: Bognár Anna és Tóth Norbert
Videó: Schlakker Levente
Akik a versenyt támogatták:
Böngéssze a képgalériánkat is:
Kapcsolódó dokumentum:
szakmai-kuzdelem-jo-hangulatban
Tetszett a cikk?
Cikkajánló
A Wood-Mizer bemutatja az iparág első akkuval működő hordozható fűrészgépét
Az LT15 sorozat szilárd alapjaira épült új LT15 akkumulátoros fűrészgépben egyesülnek a legfejlettebb funkciók, mint például az intelligens tápellátás, a be- és kikapcsolás...
100 napra bővült az új Festool szerszámok garanciaregisztráció határideje
A korábbi harminc napos határidő helyett most 100 napra bővült a Festool szerszámok megvásárlásától számított regisztrációs határidő a teljes körű garanciára.
RAUVISIO bútorlap akció
2024. 09. 09. és 2024. 10. 09. között a REHAU online Felületkonfigurátoron leadott bútorlap rendelésekre 10% kedvezményt adunk!