A századelő bútorszerelvényei

A bútorszerelvények sokfélék. Feladatuk teherviselés, bútorrészek összetartása, mozgathatóság – nyitás-csukás – biztosítása, megtartás, támasztás bizonyos helyzetben, valamely pozíció biztosítása, biztonságos zárás, görgetés, megfogás és tartás, sérülésektől való védelem, díszítés stb. Annyi sajátos, különböző feladatnak és elvárásnak kell külön-külön megfelelniük, hogy rövid, általános bemutatásuk reménytelen próbálkozás volna. Kétségtelen viszont, hogy bútoraink zöme nélkülük többé-kevésbé használhatatlan lenne!


1. kép: Az árjegyzék címlapja

Kutatva az elmúlt másfél évszázad bútorszerelvényeinek története után, meglepődve tapasztaltam, hogy a hazai szakirodalom első 60–70 évében megjelent könyvekben nincs a szerelvényekkel foglalkozó részlet, vagy fejezet. Azok a könyvek pedig általában nagyon alapos és értékes munkák…!

Az első rövid áttekintést ebben a tárgykörben Ferenczy Emiltől kapjuk, az Asztalosipar c. könyvében a segédanyagok és eszközök között, az enyvek, szegek és csavarok után. „Az épület- és bútorasztalosság nyíló szerkezeteinek nyitását, csukását, felfüggesztését zárak és pántok teszik lehetővé. Vannak bevéső, rászögező, ajtó-, kapu-, szekrény-, és fiókzárak; ablak- és szekrény rúdzárak, csuklós, csapos kivető ajtó- és ablakpántok, diópánt, ingó ajtó- és paravánpántok.

A díszvasalások, ajtó- és ablakkilincsek, fordítók, mint olyan kiegészítő anyagok, melyeknek az asztalos szerkezetekre való szerelését rendesen az asztalos végzi.” (1941). Ez igazán nem sok. Főleg úgy nem, hogy a szerző a két nagy területet, a bútor- és épületasztalosságot összevonja. Kétségtelen, hogy a két szerelvénycsoport között van hasonlóság és átfedés, de bőven van olyan sajátosság és különbség itt is, ott is, amit egy szakkönyvnek inkább kiemelni és hangsúlyozni kellett volna.

A tárgykör ilyen konzekvens elmaradásából adódó fonák helyzetre némi magyarázatot adhat, hogy a szakkereskedések a századforduló óta mind többen adták ki jól szerkesztett, áttekinthető árjegyzékeiket, melyekben az árucikkek megnevezése magyarul és gyakran németül is szerepel. A célszerű méretsorok és az árak mellett ábrák sokasága tájékoztatja az olvasót. Ezek így alkalmasak lehettek a tananyagot segítő háttéranyagnak, sillabusznak is. Ilyen célú felhasználásuk szinte biztosra vehető, bár szó is érheti őket…

Az imént említett, s a minisztériumból már megjelenésükkor tankönyvként is elrendelt szakkönyvek ebben a tekintetben tehát hiányosak! A szakiskolák tanulóinak és az inasoknak mindenképpen szükségük lett volna az árjegyzékekben található anyagra, s azon túl még további szakmai magyarázatokra – a kiválasztás szempontjainak fölsorolására, és a fölszerelés módjának leírására is! 
Valamivel alaposabban rendszerezi az anyagot a Faipari kézikönyv is (1963). „A bútoripari vasalások fémből, újabban műanyagból készülnek. Ezek elsősorban szerkezeti, vagy kötőelemek, sok esetben azonban egyúttal díszítőelemek is és a következőképpen csoportosíthatók: 1. kötőelemek; 2. csuklós pántok, szerkezeti elemek; 3. zárószerkezetek; 4. fogantyúk és egyéb vasalások;

Kötőelemek

1. Szegek és facsavarok… ; Szekrény- összehúzó vasalások: A termék szerkezeti megoldásától függően süllyesztett, vagy rácsavarozott kivitelűek lehetnek. Az összehúzó vasalások erőkifejtése a csavarmenet meghúzásával, külpontos félfordítással vagy a kónuszos horgok összeütésével váltható ki.

2. Csuklós pántok

A bútoripar igen sokféle csuklós pántot használ. Ezek közös jellemzője, hogy egyik szárnyuk a másikhoz képest egy közös csapszeg körül elmozdítható. A pántok lehetnek: a., kiakaszthatók – sima élcsatlakozáshoz vagy aljazott csatlakozáshoz (kivetős); b., oldhatatlan szerkezetűek (zsanérok) – sima élcsatlakozáshoz vagy aljazott csatlakozáshoz; c., egyéb pántok – zongorapántok (zongora zsanér), csapos pántok és duplacsapú pántok. Pántok felszerelésénél a pánt fajtája dönti el, hogyan végezzük a szerelést.

Kiakasztós pántoknál a szétszedett pántok egybetartozó darabjait külön-külön felcsavarozzuk a szekrénytestre, ill. az ajtóra.

Az oldhatatlan pántokat először az ajtóra szereljük fel, és az ajtó beállításával csavarozzuk fel a szekrénytestre is.

A csapos pántok felszerelésénél az ajtónak csak az egyik végére szabad előre felcsavarozni a pánt csapos darabjait, míg a pántok másik végét csak az ajtó beállítása után rögzítjük.

3. Zárószerkezetek

A bútorok nyíló szerkezeteinek (ajtó, fiók) zárjai lehetnek egyszerűek vagy biztonságiak. Mind a két minőségi csoportban különféle zárak vannak.

Bevésőzár: az ajtók, fiókok élébe vésik be. Jobbos és balos kivitelben készülnek, méretüket a kulcs tengelye és a zárlemez közötti távolság határozza meg.

Beeresztőzár: az ajtó, ill. a fiók elejének belső lapjába süllyesztik, egyébként azonos az előbb leírttal.

Rácsavarós zár: a nyíló szerkezet lapjára süllyesztés nélkül kerül felszerelésre. Egyébként jellemzői azonosak a bevésőzárral.

Rúdzár: az ajtót két helyen rögzíti bezárt állapotban a szekrénytesthez. Rúdzárak készülnek süllyesztett és rácsavarós, jobbos és balos kivitelben. A süllyesztett rúdzárat felszerelés után zártakaró léccel le kell fedni.

Redőnyzár, mely lényegében bevésőzár, csak a zárnyelv oldalmozgást is végez. Jobbos-balos kivitelben készülnek.

Tolózár a kétszárnyas szekrényeknél, a bal ajtó rögzítését szolgálja.

4. Egyéb vasalások

E csoportba tartoznak a kulcscímkék, polctartók, nyíló szerkezetek túlnyílását gátló csuklós vagy csúszó fémkarok, csúszószegek stb.”

hirdetés

Az idézett kézikönyv a II. vh. után jelent meg, mint a kor első nagy, enciklopédikus igényű szakkönyve. Néhány használható gyakorlati tanácson túl semmivel sem ad többet, mint az előző. A múlt felé nézve nem ez, hanem egy másik, a nagy történelmi törés előtti forrás lesz számunkra mértékadó!

A bútorveretek kiérlelt gazdagságát jól szemlélteti egy háború előtti, a jelen cikk ábráit is adó katalógus. Több ilyet ismerünk.

Kis Vilmos bp.-i – Asztalos kellékek vasáruraktára – árjegyzéke 1935 márciusában jelent meg (1. kép). Az A/5 méretű füzet csak bútor- és épületvasalásokat kínál, s a bútorrész 57 oldalt foglal el, igaz, hogy a vasalások mellett más esztergált és faragott faalkatrészeket is hirdet. Egy jó tankönyvben a szerelvények bemutatásához és tárgyalásához, az ábrákkal együtt legalább ekkora helyre/fejezetre lett volna szükség!

A kínálat bemutatása és a keresőrend- szer példás, csak sajnos semmilyen szakmai szempontot nem követ. Piaci céllal készült, jó reklámanyag. A tankönyvben követni kell a technológiai sorrendet, ezért nem előzhetnék meg pl. a zárak a pántokat, az elfordítható-szétnyitható lapú asztalcsavar sem kerülhetne a szekrényajtóreteszek közé, a bútorszerelvények között nincs helye sem fregolicsigának, sem kettőslétra-pántnak stb. Ezek fontos különbségek! De nem kukacoskodok. Örülni kell, hogy az elmúlt 70–150 évből szépen van e tárgyban nyomtatott anyagunk, ha nem is a szakkönyvekben, és a korábbi korok szerelvényeiről is elég sok mindent tudunk.

Nézzük át az anyagot! Szerelvényre először a tárolóbútoroknál volt szükség. Az ácsolt ládákat még lakatpánttal és lakattal zárták (ha zárták), a ládatető pedig facsapokon fordult, így más szerelvény már nem kellett (4. kép).


2. kép: Erős ládapánt


3. kép: Modern és régies ládazár


4. kép: Lakatpántok

Az asztalos módon készült ládáktól már többet kívántak. A tetőt hosszú szárú csuklópántok – későbbi nevén: ládapántok – kapcsolták a láda hátfalához (2. kép). Zárásukhoz – a legdíszesebb menyasszony- vagy tulipántos- és céhládáknál – különleges, ún. ládazár járta (3. kép). 

A többi, alárendelt szerepű ládánál: termény-, vagy élelmiszeres-, katona-, szennyes-, irat-, szerszámos- stb. ládákra egyszerű lakatpántot tettek (4. kép), de később már ezekre is rendes zár került. A zárak „másik fele” hagyományosan a zárral szemben, a tetőre szerelendő ellendarab, és a kulcslyuk környékét védő kulcspajzs (5. kép). Századokon át jellegzetes ládaszerelvény volt a két ládavégre szegelhető fogantyú (6. kép).


5. kép: Kulcscímek


6. kép: Ládafogantyúk


7. kép: Csapos szekrénypánt

A régi időkből, a ládavasalások mindegyikéből pompás darabok, igazi műremekek maradtak fenn. Ahogy a ládából 6–700 éve – a rövidebb oldalára állítva szekrény lett – a ládatető ajtóvá vált és úgy fejlődött tovább. Az már asztalosmunka volt! A pántok az ajtón is szükségszerűen megmaradtak, de a barokk korban (XVII. sz.) megjelentek a csapos pántok (7. kép), majd a XVIII. században a szintén csapos bevéső, és a XX. században a rácsavarozható pántok (8. kép). Azóta akaszthatók le a szekrényajtók.

Ez a zárással is szoros kapcsolatban van, mivel a jól készített szekrények aljazott szélű ajtaja csak nyitva akasztható le. Maga a zár is egyszerűbb lett, mert ennél a nyitási módnál már elég a zárnyelvet előre kitolni, hogy biztonságosan, jól zárja az ajtót (9. kép). Bizonyos szélességnél és a fölött két ajtóssá váltak a szekrények. A megbízható zárás érdekében szükségessé vált a bal oldali – először csukódó – szárny biztonságos rögzítése, s megjelentek a reteszek, és a rugós horog (10. kép). További kellékek a fogantyúk (11. kép), a belső akasztók (12. kép) és a polctartók.


8. kép: Bevéső és rácsavarozható szekrényajtópántok
9. kép: Szekrényajtózárak
10. kép: Reteszek és az ajtórögzítő rugós horog


11. kép: Fogantyúk és a „műszaru”, azaz műanyag fogantyúk

Fiók szinte bármelyik bútorféleségben van, ill. lehet. A fiókok szerelvényei is a már tárgyalt zárak és a fogantyúk.

Az ágyak hagyományosan szerelvényigényesek. Az ágyhorgok, ágyvasalások fő feladata az ágy fő darabjainak – fejvég, lábvég, oldalak – biztonságos, erős összekapcsolása, és szükség esetén könnyű szétszedése (13. kép). Az ágy szétbontását – festésnél, költözésnél – annak méretei és súlya követeli meg.


12. kép: Szekrénybe szerelhető akasztók


13. kép: Ágyvasalások


14. kép: Elfordítható-kinyitható asztallapcsavar

A nagyobbítható lapú – az elfordítható-szétnyitható, vagy felhajtható toldalékokkal kiegészített – asztaloknál is kellenek szerelvények (14. kép). Ezen túl még a fiókos bútoroknál van, vagy lehet szükség. Az íróasztalok a lehajtható írólap, s a bennük alkalmazni szokott titkos fiókok és rekeszek miatt, általában szerelvényigényesek. Az írással visszakanyarodunk a szekrényekhez. Nélkülözhetetlen az íróbútorok – írószekrény, írókomód, szekreter – lehajtható írólapját tartó pánt, és esetleg a bukóolló.

A székek, fotelek családjában ritkán volt szükség szerelvényekre. Ebbe a csoportba tartoztak korábbi századokban a tábori, összecsukható padok, és később a dönthető támlájú fotelek. Általános divat volt a XIX. században, de különösen a második felében, görgők szerelése a bútorlábakra, majd azokat később fémgyűrűk, papucsok követték.

A cikkben említett és bemutatott szerelvények valójában a legegyszerűbb bútorszerelvények. Ritkább bútorokról és azok szerelvényeiről – billenthető tükrök (tükörcsavar), spanyolfal (pántok és horgok), zsúrkocsi (kerekek, finom csapdazárak, tálcafogantyúk), mosdószekrény (kitámasztó körrugó) stb. – és a luxusbútorok szerelvényeiről említést sem tettem, mert a hely korlátozott. Nem esett szó a szerelvények – zárak, pántok stb. – fejlődéséről sem, ami pedig igazi szakmatörténeti csemege! Hogy az érdeklődő olvasók, ill. szaktársak mégse maradjanak le a csak részleteiben bemutatott anyagról, Kis Vilmos árjegyzéke megtekinthető a Magyar Asztalos honlapján: 
https://faipar.hu/media/files/kis-vilmos-arjegyzek/kis-vilmos-arjegyzek-1935.pdf 


Kapcsolódó dokumentum:


a-szazadelo-butorszerelvenyei


Tetszett a cikk?

hirdetés


hirdetés