Asztalos és a szálloda
A koronavírus-járvány okozta gazdasági visszaesés enyhítésére különböző gazdaságélénkítő csomagok, pályázati lehetőségek jelennek meg a vállalkozások számára. Ezek egy része a faiparban is generálhat keresletnövekedést bizonyos termékcsoportokban.

Az egészségügyi korlátozások bevezetése talán legérzékenyebben a szálláshely-szolgáltatókat érintette, hiszen a „Maradj otthon!” felhívás szinte a teljes vendégkört egyik napról a másikra eltüntette. Különösen igaz ez a külföldi turistákra, akik hiányát a hazai vendégekkel remélik pótolni. Mindez azt is jelenti, hogy a hazai fogyasztók óvatosságból nem a bizonytalan kimenetelű külföldi utakat választják, hanem hazai szálláshelyeket keresnek fel elsődlegesen. Ebből adódóan a szálláshelyek igénybevétele is meg fog növekedni, ami együtt járhat az ott lévő eszközök gyorsabb elhasználódásával.
Ennek a folyamatnak az enyhítésére nagyon jól jött az a pályázati csomag a szálláshely-adóknak, amely szerint mintegy egymillió forintra lehettet pályázni vendégszobák kialakítására és korszerűsítésére. A kiíráson nyert összegek felhasználásának várható hatása, hogy nagyobb megrendelés-állomány érkezik a faipari üzemeknek. Az üzemek felkészülését a felmerülő speciális igények kielégítésére nagyban segíthetik olyan beszállítói ötletek és alkalmazások, melyet például az egyik vasalat forgalmazó cég dolgozott ki és tett közzé. Ez az alkalmazás kimondottan a szállodaiparban alkalmazható belső kiegészítő elemeket, vasalatokat szedi egy csokorba, a felhasználók igénye szerint.
A nagy tapasztalatokkal rendelkező forgalmazó olyan termékcsaláddal áll a tervezők és felhasználók rendelkezésére, amelyek használata egy szállodai szoba felújításánál vagy kialakításánál elengedhetetlen. A kínálatban megtalálható a bejárati ajtók vasalata, zárak, beléptető rendszerek, a belső bútorzat különböző elemei, de vannak ledes világítótestek sőt, trezorok is a portfólióban. A fogantyúk, akasztók, kiegészítők mind egy stílust alkotnak, ahogy a fürdők üveg vasalatai és falra szerelhető függesztők is egy szériát mutatnak. Az alkalmazás a látványos 3D technológiát hívja segítségül, hogy bemutasson egy, a forgalmazó termékeivel felszerelt virtuális szállodai szobát, ezzel is ötleteket adva a leendő megrendelőknek. A digitális felületen a szállodai termékek jól csoportosítva megtalálhatóak, emellett az alkalmazásban a komplett katalógus is letölthető.
Minden képen figyelni kell erre a beruházói körre.
Forrás: haefele.com
Tetszett a cikk?
Cikkajánló
Fa alapanyagú lemezek
Az MSZT 2026. januárban két magyar nyelvű szabványt jelentetett meg a fa alapanyagú lemezek témakörében, az Agrárminisztérium támogatásával.
A Wood-Mizer ExtraCUT fűrészszalagok új szintre emelik a vágás pontosságát
A Wood-Mizer forradalmi újdonságot vezet be fűrészszalag-családjában – az ExtraCUT fűrészszalagot, amelyet kivételes teljesítményre, hosszabb élettartamra és szebb vágásokra tervezt&u...
Burkolat, gerendák, ajtók — készítse el saját maga!
Ha kis műhelyben dolgozik, különösen fontos, hogy olyan gépe legyen, amely nem foglal sok helyet, mégis professzionális eredményt nyújt.


