Gardróbszekrények vasalatai, kényelmes megoldásai

A ruhatár, illetve az öltözködés talán az egyik leginkább szembetűnő tulajdonságunk, amivel saját stílusunkat ki tudjuk fejezni, a magától értetődő funkción felül. Az idők során ez olyan fontossá vált, hogy saját „lakrészt” különítettünk el csak a ruháink, cipőink számára, amit gardróbnak hívunk. A megfelelő helykihasználás és kényelmi funkciók egyaránt fontosak egy ilyen helyiség kialakításánál. A vasalatgyártók tudják ezt, és ennek megfelelően számos megoldást kínálnak, amelyekkel felszerelhetjük gardróbunkat.

A leginkább közismert vasalatok közé tartozik a vállfatartó rúd, vagy mándlirúd (esetleg ruharúd), amelyek szinte minden magas gardróbszekrény alaptartozékai. Hiába egyszerű a termék, fejlesztésnek mindig van helye, és igény is rá – ezt bizonyítják a ma már bárhol elérhető LED-megvilágítással ellátott, vagy akár liftszerűen lenyíló változataik, egy-, vagy akár kétkaros verzióban is. Az utóbbi verziókból a legtöbb nem szabványméretben készül, hanem egy viszonylag tág intervallumban állítható a korpusz belső szélességének megfelelően. Elterjedtek még a különféle kihúzható ruháskosarak, illetve egyéb ruházati kiegészítők tárolói is, amelyek az új trendeknek megfelelően már csillapított síneken mozognak, továbbá fontos szerepet kapott a modularitás is, így a felhasználó kedvére alakíthatja gardróbszekrénye belső elrendezését. Természetesen a cipők és egyéb lábbelik sem heverhetnek a gardrób alján, rendezetlenül – ehhez nyújtanak megoldást a cipőtárolók. Ezek a speciális vasalatok lehetnek egyszerűek, egy-két polcos lenyíló tárolók formájában, de találkozhatunk olyan extravagáns megoldásokkal is, mint a kifordítható, akár egész gardróbszekrényt megtöltő cipőtároló állvány.

A mai egyedibútor-gyártás nélkülözhetetlen eleme a LED-világítás, nincs ez másképp a gardróbnál sem. Ahhoz, hogy lássuk is gardróbunk tartalmát, számos elérhető megoldás létezik a piacon, spotlámpák, vagy LED-szalagok formájában. Fehér fényű LED-szalagok esetében a megszokott hideg-semleges-meleg fehér színhőmérsékletek közül választhattunk, azonban egy LED-szalag csak egy típusú fehér fényt volt képes előállítani. A színhőmérsékletet ma már az úgynevezett CCT- (Changeable Color Temperature, azaz változtatható színhőmérséklet) technológiának köszönhetően szabadon változtathatjuk, 2700 és 8000 kelvin közötti tartományban. Ha elrugaszkodnánk a szolid, fehér megvilágítástól, az RGB (Red, Green, Blue – piros, zöld, kék) LED-szalagok széles színspektrumot nyújtanak. Amennyiben nem sikerül választani sem az RGB, sem a fehér fény közül, megoldásként az RGBW- (Red, Green, Blue, White – piros, zöld, kék, fehér) szalagokat ajánljuk, amelyek a két típus kombinációjából jöttek létre – arra azonban figyeljünk, hogy kisebb fényteljesítményt nyújt, mint a közismertebb társai, mivel a fehér fényt kibocsátó szegmensek csak a szalag diódaszámának negyedét teszik ki. A felsorolt világítástípusokat különböző érzékelőkkel működtethetjük, akár mozgásérzékelővel, vagy távvezérlővel is, így nem kell a kapcsoló után tapogatóznunk a sötétben. A LED-szalagok megfelelő hőelvezetése miatt azokat alumíniumprofilokba szerelhetjük, így hosszabb élettartamot, illetve dekoratívabb hatást érhetünk el. A manapság egyre divatosabb sötét árnyalatú dekorokhoz is megtalálhatjuk a megfelelő, színben hozzá illő profilokat.

Gardróbunk tartalmát már nem csak a megszokott nyíló ajtókkal rejthetjük el, találunk már tolóajtókat csillapított mozgással (legyen az a korpusz előtt, vagy a belsejében futó változat), teljesen rejtett vasalatokkal, vagy akár harmonikaajtós megoldásokat, önműködő, nyomásra aktiválódó nyitómechanikával. Az utóbbi esetében még a belső fiókokról sem kell lemondanunk, mivel a harmonikaszárnyak minimális benyúlásuknak köszönhetően nem gátolják a fiókok, sínes ruháskosarak szabad mozgását.

Amennyiben el szeretnénk térni a szokásos gardróbszekrény kivitelezéstől, ma már lehetőségünk van teljesen moduláris, alumínium keret- és polcrendszerek segítségével megalkotni a saját elképzelésünk szerinti gardróbhelyiséget. Többféle változattal találkozhatunk, például egy egységes elemekből álló, keskeny tartóoszlopokra épülő, számos kiegészítővel bővíthető állványrendszerrel, amely szembetűnő megoldásaival dekorációs elemként is működik. Létezik továbbá egy inkább rejtett fali vasalatokkal, lebegő polcokkal és függesztett alsó szekrényelemekkel dolgozó változat, amelynél éppen a vasalatok rejtettsége okozza a letisztult látványt.

X


Kapcsolódó dokumentum:


gardrobszekrenyek-vasalatai-kenyelmi-megoldasai


Tetszett a cikk?