Konstantin Grcic receptje

Konstantin Grcic formatervezői munkássága több szempontból is példaértékű. Az 1991-től önállóan dolgozó designer látványos gyorsasággal vált elismertté, sőt „német sztárdesignerré". Az utóbbi besorolásnak némileg ellentmondanak személyi kötődései és nemzetközi neveltetése, képzettsége. Mint említette: „mindig megmosolyogtat, amikor német formatervezőnek neveznek".
Tevékenységének kulcsszava: a kommunikáció - „olyan bútorokat szeretnék, amelyeket mindenki megért" - is a nemzetközi design jeles képviselőjévé avatja.
Erős vonzódása a mindennapi, sőt profán anonim tárgyakhoz visszatérést jelent a design eredendően demokratikus jellegéhez. Etikus tervezői magatartása a fogyasztás mindent kiárusító kultúrájában szokatlan, miként humora és tartózkodó modora is üdítő kivételek. Grcicet emberi és szakmai kvalitásai elismeréseként az olasz design nagy öregje, Achille Castiglioni (1918-2002) szellemi örökösének tekintette.
Az 1965-ben délszláv anyától és német apától született Konstantin Grcic Németországban nevelkedett, és ott végezte elemi és középiskoláit is. Felsőfokú szakmai képzését 1985 és 1987 között az angliai Dorset megyei Parnhamben kezdte a John Makep eace (1937-) bútordesigner által alapított bútortervező kollégiumban. Tanulmányait 1988-ban - a manapság a legjobbak között emlegetett - londoni Royal College of Art-ban folytatta.

1990-ben már Jasper Morrison, a minimalista designtrend egyik meghatározó személyiségének stúdiójában dolgozott asszisztensként. Az itt végzett munka eredménye alapozta meg máig élő kapcsolatát a jeles olasz céggel, a Cappelinivel.
1991-ben Grcic megalapította München belvárosában saját stúdióját, a K.G.I.D.-t, amely - tagjait és megrendelőit tekintve - mára nemzetközi jellegűvé vált. Bár mesterének, J. Morrisonnak munkásságát és Grcic tevékenységének kezdő évtizedét a minimalizmus határozta meg, ettől el kívánt szakadni: „unalmasnak" találta, mivel „minden egy kaptafára készül... kifáradt és kiüresedett". Úgy gondolta, hogy a „jó design közel áll a mindennapi élet banalitásához... két lábbal áll a földön és naiv, romlatlan módon áll hozzá a feladathoz". Fontos számára a problémákra való nyitottság: „hogy az érzelmi azonosuláson túl a művet ne próbáljam külső behatásoktól elzárni, megvédeni... hogy a tárgy egy párbeszéd (kommunikáció) eredményeként ölthessen végleges formát. Személy szerint nem fontos, hogy nevem olvasható legyen a terméken, sokkal lényegesebb, hogy a tárgy egy valós párbeszéd, a tervező és a gyár közti kommunikáció nyomán szülessen meg, s ténylegesen befolyásolja az élet minőségét".
Gondolatait alátámasztandó, első nagy sorozata általa is jónak tartott tárgyai, egy kétkezes, műanyag mosodai kosár, a „2Hands" (1996) és a humoros nevű „H2O" vödör (1997) egyaránt az Authen-tics vállalat tömegtermékei.

Jól képzett bútortervezőként az első években több, kis sorozatban gyártott, az igényesebb piaci szegmensnek szánt tárgyat tervezett. Ilyenek az SPC cégnek tervezett „Tom Tom & Tam Tam" (1991) asztalkák, melyek a holland modernek, a de Stijl mozgalom neoplasztikus geometriájával és színeivel rokoníthatóak. A Cappelininek tervezett „Start" (1994) sorolható széke Jean Prouvé (1901-1984) „Inclinable" (1930) székével kommunikál. Szintén kis sorozatban gyártott, ám ugyanakkor exkluzív, minimalista stílusjegyekkel rendelkező tárolóbútorok a német Classicon cégnek tervezett „Apollo" és „Castor" padládák, valamint az „Orcus" szekreter. Érdekes módon ezeket nem említi válogatott munkái között.
Az előbb említett exkluzív multifunkcionális bútorok meghaladják a kortárs minimalizmus gyakorta elegáns semmitmondását. „Mindezekben összegez egy erőteljes adagot az angol realizmusból a német meggondoltsággal, designtörténeti vonzódásba öltöztetve".
A Niels Holger Moormann cégnek tervezett műtárgyai, a „Step" (1995) létra, a „Hut ab" (Kalapot le -1998) összecsukható fogas, és az „Es" (1999) elemes polc szűkszavú - a megrendelőre is jellemző - formanyelvét a faalapú hagyományos anyagok tisztelete és ismerete, a hordozott szimbolikus humor, a furfangos szerkezeti lelemények, a németes „konstruktív makacsság", nemes szerénység és multifunkcionalitás jellemzik. Esetükben az exkluzivitást nem a kis sorozatnagyság, hanem a szellemi tartalom hordozza.

A múlt inspiráló öröksége mellett Grcicet a jövő is foglalkoztatja. Úgy látja, „a design ismét radikálisabbá válik... új anyagokat és technológiákat fedezünk fel, életritmusunk megváltozott, újabb és újabb igények merülnek fel, amelyek új kihívásokat jelentenek". Az előbbiek jegyében az új technológiák inspirálják, provokáló módon használja az anyagokat, szokatlan módon kombinálva őket: porcelánt a nemesacéllal vagy nyomás alatt öntött alumíniumot a betonnal.
Ezzel párhuzamosan német alapossággal és bátorsággal tanul, ugyanakkor „az iparral összejátszva formai kalandokba bocsátkozik". Így születik 2004-ben az olasz Magis cégnek tervezett kültéri „One" székcsalád. Az irritálóan új, vázszerű szobrászati formát mintha a természet inspirálta volna. Nyomás alatt öntött, merev „alumínium pókhálóként" hordja terhét, lábakra vagy betontuskókra szerelve.

Hasonló, konstruktív logikát követve már-már egy szék csontvázára emlékeztet az olasz Plank cégnek tervezett „Miura" (2005) bárszék, csakhogy ennél az alumíniumot monoblokk megerősített polipropilén váltja fel. Az új anyagok karakteres, a rácsos tartókra emlékeztető formajegyei egy - ma már terjedő - új stílus hordozói, amelyet „angular facetted style" (szögben fazettált stílus) névvel jelölnek. Az új anyagok megismerése bővíti a tervezett tárgyak körét. Így születtek az olasz Flos cégnek tervezett „Mayday" (1998) hordozható és függeszthető kézilámpa, a „Magnum" (2000) fényszóró, valamint a Junge Herzen (Fiatal szívek-2005) „testetlen" lámpacsalád tagjai.

Ezek közül a „Mayday" lámpát 2001-ben a rangos Compasso d'Oro díjjal tüntették ki, majd beválasztották a New York-i MOMA állandó gyűjteményébe. A díjátadáskor - jellemző módon - a zavarba jött Grcic leejtette a díjat, ami ekkor kicsorbult, majd később a fényesítése közben döbbent rá, hogy az valójában ezüstből készült.
A „Mayday" (Májusi nap) lámpa sikerét nyilvánvaló módon szokatlanul karakteres formája okozza, amely a sokoldalú praktikum következménye. Ez pedig csak a kiemelkedő designalkotásokra jellemző.
A mindennapi életben használt tárgyak iránti vonzalma egész munkásságában fellelhető. A római Goethe Házban a nagy költőre emlékező kiállításon a hagyaték mindennapi használati tárgyaival idézte meg az elhunyt szellemóriást. A német Authentics cégnek tervezett műanyag „Square" papírkosárról, „H2O" vödörről, sőt a rangos finn Iittala cégnek tervezett egyszerű „Relations" (Kapcsolatok) pohárcsaládról (1999) nyilatkozta: „lényeges, hogy az ára arányban álljon minőségével, nagy sorozatban készüljön és az emberek meg tudják fizetni, tehát ne a múzeumnak készüljön".
Az esőkabátos, kalapos, biciklin közlekedő Grcic jellegzetes alak, „aki az embereket nem az extravaganciával kápráztatja el, hanem megbízhatósággal és hitelességgel". Ez az „azt kapod, amit látsz" alkotásmód és személyiség, amit Grcic mutatni akar.

A bútorok, lámpák és edények mellett az ezredforduló után további használati tárgyakat tervezett, mint például 2000-ben mikrohullámú tűzhelyet a Whirlpoolnak, 2002-ben fürdőszobakellékeket az Agapé cégnek és 2003-ban a „Coup" szervizt a Rosenthalnak. Az ebben az időszakban gyártott bútorai közül egyesek, mint a Classiconnak tervezett „Chaos" fotel (2002) vagy a Moroso által gyártott „Osorom" ülőzsámoly (2002) a hagyományokat tagadó, de használható formáikkal az autonóm szobrászati tárgyak színvonalán mozognak. Az „Osorom" hatszemélyes kültéri ülőobjektum mintásan perforált héjának és a „Miura" térszerkezetének kialakítását már a számítógépes tervezés tette lehetővé.
Extravagáns formaképző kalandozásai ellenére a manapság már lefutó minimalizmustól megkülönbözteti őt az, hogy „a funkciót emberi mértékkel méri, a maximális formai szigorúságot megfelelő mennyiségű éleselméjűséggel és humorral kombinálja".

Grcic alkotói jegyeit viselik legújabb munkái is, a „Myto" (Mítosz, 2008) rakásolható konzolos szék, valamint a „360° Family" irodabútor-család elemei, „szerszámai" is. A meghökkenést és szimpátiát egyaránt kiváltó „Myto" az első konzolos szerkezetű, szálerősítés nélküli monoblokk műanyag szék a bútortörténelemben. Gyártásához - lévén komplikált forma - a német BASF vegyipari óriáscég molekuláris szinten, nanotechnológiai eljárással módosította az alapanyagot, amely a poliuretán alapú, sokatmondó nevű „Ultradur High Speed" volt. A falvastagsággal méretezőgyártó Plank cég nagy sorozatra szánt, nagy tömegben könnyen tárolható „ülőszerszáma", amely az amerikai lopakodó „eleganciáját", vagy egy dinoszaurusz alvázát idézi. A képlet: meglepő tulajdonságú új alapanyag + meglepően hosszú teammunka + karakteres design = meglepő funkcióteljesítés és forma.

Nem kevésbé új karakter hordozói az ipari szerszámok formáit idéző „360° Family" állítható és elforduló munkaasztala, munkaszéke és mobil tárolókonténereinek változatai. Gyártójuk, a Moroso az autóipar módjára több technológiai profilú vállalkozónak adhat munkát az alkatrészek változatos anyagait tekintve: MDF, differenciált keménységű PU hab, fémforgácsolás és öntés stb. A körlábtartós (360°-os) munkaszéken nyújtott lovaglóülésben foglalhatunk helyet, ami közismerten helyes felsőtesttartást eredményez.

Ezek után a szintén a Plank által gyártott Monza (2009) rakásolható karosszék maga a megtestesült alkotói konzervativizmus. A klasszikus, de míves fa „alvázon" friss színekben pompázó műanyag kartámla foglal helyet. A sokat érő ötlet ez esetben gazdasági: hangulatosan váltja ki a nagy előmunkát kívánó és anyagigényes kartámlát.

Konstantin Grcic egyre többféle anyagból egyre többféle szerény sorozatgyártható, funkcionális tárgyat (a kefés vállfától az üvegpoharakon keresztül a szemeteskukákig) tervez egyre rangosabb megbízók számára (Muji, Iittala, Cassina, Moroso, Flos, Magis, Classicon, Rosenthal, Thonet stb.) és még nincs pályája zenitjén.

Vásárhelyi János
formatervező

Tetszett a cikk?