A Soproni Egyetem építőművész-hallgatója Magyar Formatervezési Díjat nyert
Torma Kata, a Soproni Egyetem Faipari Mérnöki és Kreatívipari Kar építőművész-hallgatójának hintalova a Magyar Formatervezési Díj – 2021 pályázatán a kiemelt pályaművek közé jutott, és a Design Hét Budapest keretén belül kiállításra került a Société Budapestben.

A hintaló egy időtlen, szórakoztató és egyben fejlesztő játék is. A ritmikus mozgás révén segíti a szorongások, feszültségek leküzdését, megnyugvást ad a gyermekeknek. A hintázás nélkülözhetetlen szerepet tölt be a megfelelő egyensúlyérzék, a térérzékelés, a mozgáskoordináció és a finommotorikus mozgás kialakulásában. „A tervezés során törekedtem arra, hogy egy sokoldalú, inspiráló és kötetlen játékot alkossak. Nem ragaszkodtam a ló jelenségéhez úgy, ahogyan azt megszokhattuk. Egy dinamikus, elvonatkoztatott formavilágot álmodtam meg, amely a szimbolizációs hatásmechanizmus révén is fejleszti a kreativitást. Egy tömörfa szerkezetet terveztem, amelyen tisztán megjelennek a szerkezeti elemek, kötések. Az alapkoncepcióm az elemek egymás mellé sorolásán alapult, gyermekszemmel is követhető és logikus módon.” – mondta el alkotásáról Torma Kata. (Konzulens: prof. dr. Márkus Gábor)
Kapcsolódó dokumentum:
egyetemi-hirek-2111
Tetszett a cikk?
Cikkajánló
Kézművesség és innováció a jövő szolgálatában – SaloneSatellite 2026
2026-ban a SaloneSatellite immár 27. alkalommal került megrendezésre, és ismét a fiatal tervezők egyik legfontosabb nemzetközi platformjaként tért vissza a milánói Salone del Mobile.Milano keretében.
A gyalu / csiszoló gép – nélkülözhetetlen az asztalos műhelyedhez
A modern asztalos műhely – mi kell, hogy mindig kéznél legyen egy asztalos számára? A kiváló minőségű gépek alapvetőek a kiváló asztalos termékek készítésében....
Az EverWood sikertörténete: Amikor 13 000 vásárló írja a karórák jövőjét
Létezik egy magyar óramárka, amely alig három év alatt nemcsak a csuklókra, hanem a vásárlók szívébe is belopta magát. Az EverWood története nem csupán a különleges fa...


