Szobrok, faiparosemlékek az Országházban

Maga az épület két szimmetrikus szárnyat foglal magában: az északi, egykori Főrendiházat és a déli Képviselőházat – ez utóbbi a mai Országgyűlés ülésterme –, amelyek között a kupolaterem és a főlépcsőház helyezkedik el. Emellett számos más helyiség, lépcsőház, folyosó, kisebb terem, társalgó található az épületben.
A kupolateremben 16 király, erdélyi fejedelem és kormányzó két-két apródfigurás szobra látható, amelyek színezett horganyból készültek.
„A két ház városi és dunai oldalán húzódó folyosók karcsú oszlopokon, aranyozott baldachin alatt naturalisztikusan megmintázott szobrok egészítik ki a társalgótermek szoborgalériáját… és a legkülönbözőbb foglalkozási ágakat jelenítik meg” – írja Sisa József az Országházról megjelent reprezentatív albumban.
Az Országházról és (fa)iparosairól a Magyar Asztalos és Faipar 1999. évi 12. számában már írtunk, ahol foglalkoztunk a Thék Endre műhelyéből kikerült, mahagónifából készített miniszterelnöki szoba magyaros motívumú eozinberakásokkal díszített reprezentatív bútoraival. Azóta a második világháborút elszenvedett dolgozószoba bútorait restaurálták, s teljes pompájukban mutatkoznak meg az említett albumban.

A folyosók, társalkodók szobrairól általában

A Parlament folyosóit, társalgóit 88 pirogránit szobor díszíti, amelyek bemutatják az akkortájt fontosnak tartott mesterségek, a tudás és műveltség területeit. Nincs még egy olyan középület Budapesten, amely a foglalkozások sokféleségét megjelenítené. Ezeknek a szobroknak az anyaga a pécsi Zsolnay-gyárban kifejlesztett tűzálló agyagból és őrölt porcelánból előállított massza tökéletesített változata, a plutonit; magas hőmérsékleten égetett kőagyag.
A szobrokat 1900 tavaszán állították fel végleges helyükre az akkori képviselőház és főrendi ház folyosóin, társalgóiban. A 88 szobor hivatásokat, foglalkozásokat rendez össze, amelyekről leolvasható, mit gondolt tervezőjük saját koráról vagy valamely szakmai hagyományairól. A 120 és 150 centiméteres szobrok közül az ősi mesterségek és az „emelkedettebb” tudományok képviselői a manapság csak az alkalmanként használatos főrendiház folyosóin láthatók, míg a mai országgyűlési képviselőház társalgójában pedig inkább a polgári foglalkozásoké.

Szakmáinkhoz kapcsolódó szobrok

A famegmunkáló szakmákhoz sorolhatjuk kissé erőltetetten az erdőgazdálkodásból a rönkdarabolást (hossztoldás), a háziiparból a fafaragást, a vesszőfonást, amelyeknek alakjai fellelhetők az üléstermekhez kapcsolódó helyiségekben. A leginkább kézműiparos-faiparos azonban az ács, az asztalos és bognár, akik meg is jelennek a mesterségeket ábrázoló országházi szobrok között. A továbbiakban az egyes famegmunkáló szakmákat képviselő szobrokat ismertetjük, elsősorban „A mesterség dicsérete” című reprezentatív országházi albumból Gadányi György fotói, valamint Búza Péter leírása alapján.

A kosárfonó

A háziipar fogalomkörébe sorolt kézműipari tevékenységek az önellátó paraszti gazdaság keretein belül, az adott táj adottságaira épülve alakultak ki. Idővel a megélhetés kényszere és egyes termékek, piacképességük okán átlépték az adott helyiségcsoport határait és kereskedelmi áruvá váltak. Jó példák lehetnek erre az olyan faragott háztartási eszközök, mint a fakanalak, teknők de ide sorolható a hagyományos fazsindely avagy facipő is. A parlamenti galériában három szoboralak is a kormányzatilag is támogatott háziipari tevékenységet tükrözi. Ezek közül való a kosárfonó alakja, rajta felleghajtó köpönyeg, lábán bocskor. Kezében kosárka, háta mögött egy másik, nagyobbacska és az alapanyag, a fűzfavesszők lombos nyalábja.

A favágó

A volt főrendiház társalgójában az erdészetet bemutató három alak központi figurája a favágó. Nadrágja a szűk, vitézkötéssel díszített székely nadrág, az úgynevezett harisnya utal az első világháború előtti Magyarország Erdélyének erdőgazdaságára. Az ország akkori területének harminc százaléka erdősült vidék, több mint tizenhárom millió hold (kb. 74 800 km2 – mai Magyarország területe: 93 036 km2), ami a negyedik helyet jelentette az európai országok rangsorában. A szobor jobb kezében a jellegzetes szerszám, a kétemberes keresztfűrész, baljában lehajló karimájú kalap. Hajviselete még a millennium évében is elő-előforduló copfos-csimbókos férfidivatot követi, de nyilvánvaló archaizáló szándékkal.

Az ács

A képviselőházi folyosó hatos szoborcsoportjának egyik végén található a leginkább hagyományosnak és tipikusnak mondható faiparosfoglalkozás, az ács. Maga a szó már a 13. századból ismert nyelvünkben. Paraszti posztókalapban – a 18. században volt divatban ez a fejfedő –, sujtásos csizmanadrágban, magyar szabású rámás csizmában, vászoningben áll szekercét tartott, ami azonban elveszett. Bal kezében egybecsapolt épületelem részletét támasztja maga mögé.

Az asztalos

A hatos szoborsor másik végén, iparoskötényét összefogva, gyalujára támaszkodik a következő jól ismert faiparos, az asztalos. Sujtásos nemezpantallót visel, inge paraszting, köténye kék vászon. Mindkét faiparosszakma, mármint az ácsság és az asztalosság virul a 19. század utolsó harmadában; „az épületasztalosok (értsd az ácsok) a sok építkezésnél sűrűbb foglalkozást nyernek, s a bútorasztalosok a nagyobb fényűzés folytán bő keresetre találnak” – írja a millennium gazdasági állapotát taglaló alapműben Matlekovics Sándor.
Az a műbútorasztalos-vállalkozó, akinek remeke is látszik valamelyest a szobor háta mögött – számos köz- és magánpalota mai értelemben vett épületasztalos munkáit készítette el budapesti műhelyében, nem más, mint Thék Endre, aki egyben az Országház faburkolatainak, bútorainak is gyártója.

A bognár

Rangos és őshonos mesterséget képvisel a bognár, akit Köllő Miklós bőrköténybe öltöztetett az egykori főrendiházi ülésterem folyosóján. A rézgombos, vitézkötéses dolmány inkább ünnepi viseletnek mondható. A lapos, hengerforma süveg, a zsinórrátétes csizma úgyszintén. Mesterségének szimbóluma azonban találó: a kerék. A mester jobb kezében a keréktalp egy, már megmunkált, utolsóként a helyére illesztendő ívcikkelyét tartja, bal kezében erős véső.
Érdemes itt megemlíteni, hogy a kocsi, a szekér igényesebben megformált testvére – köztudottan – mind elnevezésében, mind pedig alapszerkezetében a Komárom megyei Kocs községből származóan tulajdonképpen 15. századi magyar találmány.

Összefoglalás

A 19. és 20. század fordulóján épült Országház folyosóin és társalgóiban 88 pirogránit szobor jelenít meg hivatásokat, szakmákat. A festett alakok öltözete, az talapzatán. Szász Gyula, a szobrász fantáziájának megfelelően jobbjában hajdan akkori vagy még régebbi ruházkodási szokásokat tükrözi, több esetben inkább ünnepi, mint munkaruhát képvisel. A fafeldolgozás területéről a Parlament belső tereiben öt háziipari, kézművesmesterségnek megfelelő alakot láthatunk. Ezek a kosárfonó, a favágó, az ács, asztalos és a bognár, amelyek az őket akkor megtervező és készítő szobrász felfogását tükrözik, szakmatörténeti érdekességként foghatók fel, meglátogatásra érdemesek.

Dr. Tóth Sándor László

Tetszett a cikk?