Teknővájók, kalánosok

Külső formai alakítás

Ahogy az egyiptomi kultúra alakította ki közel 5000 évvel ezelőtt a bútorkultúra alapjait, szerkesztett meg és készítette el az ácsolt ládát, amely a mai napig sem vált korszerűtlenné, úgy az étkezés, ételkészítés eszközeit is megtaláljuk a régmúlt időkben. Sok fatányér, szilke, mérőedény, kanál került elő a régészeti feltárások során.
A több évezreden keresztül általánosan használt faeszközöket lassan felváltották a fém, a csont, a kerámia és egyéb anyagból készült tálak, tányérok, kanalak, villák stb.
Az elmúlt néhány száz évben ezek a faeszközök már csak a népi kultúrákban, a parasztemberek mindennapi használatában fordultak elő. Ma már szinte mindenünnen eltűntek ezek a tárgyak.
A népművészeti kirakodóvásárok sátraiban találunk már csak ilyen míves, nemes fákból készült tálakat, kanalakat, villákat, mézcsurgatókat. Jó érzés kézbe fogni őket.
Régi fás emlékeket, szakmákat keresve 2004 nyarán jutottam el a Székelyföld nyugati peremvidékén, a területet átszelő főútvonalon lévő Havadtőtől mindössze 6 km-re lévő, dombok ölelte Rava községbe. A hosszú falu szinte csak egy utcájának két oldalán nem a székelyekre, hanem a szászokra emlékeztető házak sorakoznak. Sajnos sok ház elhagyatott, az idő tönkretette őket. Az eredeti lakosság egy része kihalt, a fiatalok elköltöztek. Kevés a munkalehetőség a környéken. A falu határában sok helyen termelik az ősi alakor búzát, melynek szárából készítik a hagyományos székely szalmakalapot. A kiüresedő házakba az elmúlt 15–20 évben sok cigány család költözött, akik igyekeznek a mindennapi megélhetéshez szükséges pénzt ősi, tanult mesterségeikkel megkeresni. A faluban többen foglalkoznak kosárfonással, nyárfából készült, elsősorban kenyérdagasztáshoz használt teknők, valamint nagyon egyszerű formájú fakanalak gyártásával. Ezek között találunk étkezéshez és ételkészítéshez használt kisebb, de lekvárfőzéshez használt tisztességes méretű kanalakat is. Az alapanyagot, a nyárfát a környéken vásárolják, vagy mezőgazdasági alkalmi munkával ellentételezik.

A teknő belsejének kivájása kapiccsal	Az utolsó simítások vonókéssel

Jónás Vilmos (1943) kisgyerekkora óta segédkezett az apai háznál a faragott tárgyak gyártásánál, hogy 12-13 évesen már maga is készíthessen ilyeneket. A több évtizedes gyakorlat alatt minden mozdulat beidegződött, vérré vált. Népes családjának férfi és fiú tagjai ugyanúgy átvették a családi szakma hagyományait, mint egykoron ő tette. Ma elsősorban kenyérdagasztó-teknőt (tekenőt, ahogy ők mondják) készítenek otthonra és esetenként Hollandiába.
Kevés szerszámmal dolgoznak. A hosszú nyelű faragóbalta feje keskeny és hosszú. Az ékkel félbevágott vastagabb ágak, törzsek belsejét ezzel nagyolják elő, az eltávolítandó anyag nagy részét a földre tett ágból kifaragják. A további üregelés a borotvaélesre fent kapiccsal (szaluval) történik. A külső formát és a pontos éleket vonókéssel (kézvonóval) alakítják ki. A munka közbeni sérülések megakadályozására ennél a műveletnél báránybőrdarabot helyeznek a dagasztóteknő és a mellük közé. A nedves fából készült teknőket egymás mellé támasztva szikkasztják, szárítják. Egy-egy ilyen dagasztóteknő 30–40 perc alatt készül el és néhány száz forintot kapnak érte.
A másik háznál a fakanalak készítését (kalánfaragást) sikerült teljes folyamatában végigkísérni.

A kanálforma előnagyolása a hóna alá szorított faragóbaltával	A kanál tisztítása faragópadon

Tamás György (1946) és lánytestvére, Julianna szintén 10–12 évesen a szülőktől tanulta szakmáját. A nyárfa ágat, rönköt ékekkel vékony lapokra hasítják, majd ezeket tovább, a kanalat befoglaló még kisebb darabokká.
A hosszú nyelű faragóbaltát a hóna alá fogva György nagyjából kialakítja a kanál fő formáját. Természetesen semmiféle sablont, előrajzolást nem alkalmaz. A nyers kanálforma üregét a kanálhoz képest hatalmas kapiccsal óvatosan és nagyon precízen előnagyolja.
Ezután Julianna, a húga, kisméretű saját készítésű faragópadon speciális (részben egyenes élű, részben a nyélhez igazított) vonókéssel finomítja a nyelet és a fej külső részét.
Végül minden darab visszakerül Györgyhöz, aki egyszerű konyhakésből átalakított késsel finomítja a nyelet és megadja a fej végső formáját. Utolsó műveletként a borotvaéles kanálvájókával (többször forgatva a kanalat) nagyon pontosan és szépen kidolgozza a belső üreget.

Üregelés a borotvaéles kapiccsal	A kanál üregének végső kialakítása kanálvájókával

 végeredmény egy szép arányú, egyenletes vékony falvastagságú fakanál.
Egy-egy kanálra kb. 15–20 perc munkaidő jut. Sajnos az értük kapott pénz is pontosan ugyanennyi forint.
A kanalakat többnyire Korondra viszik, ahol a kerámiaárusok egy-egy nagyobb darab vásárlásakor ajándékként adják a turistáknak. Nagyobb kanalakat – lekvárfőző, kondérkavaró – ritkán készítenek. Ezeket vásározóknak adják el, vagy a Székelyföldön még működő házaló árusoknak.
Az év más időszakában a közeli füzesekből származó fűzfavesszőből szép formájú kasokat, bevásárlókosarat, szennyestároló kisbútort fonnak.
Szerszámaik általában régiek. 3-5 szerszámnál többet egyik termék gyártásánál sem használnak. Többnyire ügyes kezű cigánykovácsok készítik ezeket. Van olyan, amit évtizedeken keresztül használnak.
A néhány száz lelket számláló falu lakosságának egy része így próbál némi keresetre szert tenni.
Sajnos termékeik iránt egyre kevesebb a kereslet. A műanyag, a tömegáru minden egyedit kiszorít a piacról. Nagy kár, mert ezek a több ezer éves múltra visszatekintő szakmák teljesen ki fognak halni.

Pauló Tamás
okleveles faipari mérnök-tanár

Tetszett a cikk?