Eladó a száguldó fatörzs
Árverésen keresi új gazdáját a világ leggyorsabb fából készült autója, egy vörös cédrus törzse, amit egy Mazda RX7 sportkocsi alkatrészeivel, és két turbinával szereltek fel.

A járgány 76 km/h végsebességre képes, ami nem kis dolog, ha számításba vesszük, hogy a súlya nagyjából 1000 kg. A száguldó fatörzs Kanadában, a Williams Lake városában működő Pioneer Log Homes műhelyében készült.
A csapat vezetője, idősebb Bryan Reid néhány éve járt a legendás Barrett-Jackson autóárverésen, Arizonában. Ott ütött szöget a fejébe a gondolat, hogy építenie kellene egy ilyen autót, amit majd elárvereztethet. Reid barátja, a szerelő Gerald Overton, illetve korábbi kliense, a turbinagyártással foglalkozó Louis Horschel segítségét kérte a projekthez.

A száguldó rönk 2016 januárjára készült el, tisztán elektromos hajtással, hiszen a benzines megoldás túl veszélyes lett volna. Nem sokkal később Reid felállította a rönkautók sebességi világrekordját a Guinness ellenőrei előtt.
A cédruskocsi azóta bejárta Észak-Amerikát, különböző rendezvényeken, bemutatókon vett részt, idén pedig eljött az ideje, hogy az ötletgazda megvalósítsa az eredeti tervét, vagyis aukcióra küldje az autót.

A faautó január 19-én kerül kalapács alá Arizonában. Reid reméli, hogy hat-, esetleg hétszámjegyű összeget kap majd a kocsiért. A teljes bevételt amerikai és kanadai, hadi veteránokat segítő alapítványoknak ajánlotta fel.

Videó a jármű gyorsulásáról
forrás: 24.hu
Tetszett a cikk?
Cikkajánló
A Wood-Mizer távvezérlő panellel bővül az LT15 és LT20 fűrészgépek kínálata
A Wood-mizer mostantól egyes LT15 és LT20 elektromos, fix telepítésű fűrészgépeihez is kínál távvezérlő panelt, így még több fűrészipari szakember élvezheti az egyszerűbb kezel&...
Természetközeli otthonok, karakteres építészet
Így tervez családi házakat a HELLO WOOD. A hazai családi házak építésében is egyre nagyobb teret hódít egy Európa-szerte már bizonyított, fenntartható technológia:...
Több mint restaurálás – A boconádi Szeleczky-kastély parkettájának története
Hiszek abban, hogy nincsenek véletlenek – minden akkor történik, amikor eljön az ideje. 2024. január 3-án e-mailben megkeresést kaptunk Boconádról, egy Heves vármegyei kis településről.

