Önálló parkettagyár
A Befag márkanév az 1976-ban alapított, akkoriban korszerűnek számító parkettagyár működésének köszönhetően vált ismertté Magyarországon. Az üzemnek helyet adó település, Zalahaláp neve összeforrt a parkettagyártással, és fogalommá vált a felhasználók körében.

Akkoriban nem csak az alkalmazott gyártási eljárás volt szokatlan, hanem a mai napig gyártott háromrétegű készparketta is újdonságnak számított a hazai piacon. A Bakony erdeje és a faművesség itteni hagyományai alapozták meg hosszú távon a gyártmány előállításának folyamatosságát. Az erdőnek köszönhetően rendelkezésre állt az alapanyag, a múltnak köszönhetően a felkészült szakembergárda és ezt egészítették ki az évtizedeken át végrehajtott technológiai korszerűsítések.
Európa és Magyarország szívében, a Balaton közelében, ideális földrajzi elhelyezkedéssel épült meg tehát 1976-ban a Bakonyerdő Zrt. jogelődjének parkettagyára, mely a közelmúltban jelentős változáson esett át. A cég 2019 decembere óta önálló vállalatként működik Befag Parkett Kft néven. A váltás adminisztratív része lezajlott, a régi munkatársak megmaradtak, az átalakulás idején is folyamatos volt a gyártás.

A 2020-as év intenzív munkával indult, ezt a tempót lassította le a koronavírus-járvány miatt kialakult helyzet, de piac újraindulása jó reményeket kelthet. A termékek szerkezete nem változott, a megrendelői igényeket a vállalat időben kielégíti.
A Befag parkettagyár ma is felkészülten várja az új kihívásokat, a szakemberek már dolgoznak a gyár teljes megújításán, hogy az elkövetkezendő években, évtizedekben is kiváló minőségű termékekkel álljanak a vásárlók, forgalmazók rendelkezésére.
Forrás:
fataj.hu
bakonyerdo.hu
Tetszett a cikk?
Cikkajánló
A gyalu / csiszoló gép – nélkülözhetetlen az asztalos műhelyedhez
A modern asztalos műhely – mi kell, hogy mindig kéznél legyen egy asztalos számára? A kiváló minőségű gépek alapvetőek a kiváló asztalos termékek készítésében....
Az EverWood sikertörténete: Amikor 13 000 vásárló írja a karórák jövőjét
Létezik egy magyar óramárka, amely alig három év alatt nemcsak a csuklókra, hanem a vásárlók szívébe is belopta magát. Az EverWood története nem csupán a különleges fa...
Vegye kézbe az alapanyagot: a rönktől a magas hozzáadott értékű termékig
A bútoriparban az alapanyag minősége meghatározza a végterméket. Sok műhely azonban még mindig külső beszállítóktól függ, ami korlátozott méreteket, ingadozó minőséget &eac...


