A világ leghosszabb, szabadon lebegő tömörfa lépcsője
A lépcső a norvégiai Stavangerben található és a SpareBank harmadik emeletéről vezet a hetedik emeletre.
A bank eredeti célja az volt, hogy egy épületen belül tudja elhelyezni 600 alkalmazottját, s mindeközben energiatakarékos épületet hozzanak létre, mely így az elvárások szerint jelentősen csökkenti az épület fenntartási költségeit.
Az átriumban található, szobornak is beillő lépcső 5 tonna súlyú, 21,5 m hosszú és szintenként 4 m magas. A legtöbb terhelést érő részek BauBuche-ból (Bükk LVL anyag) készültek. A többi részt rétegelt ragasztott lucfenyőből, hossz- és keresztirányú merevítéssel készítették.
A lépcső- és emelvény burkolatok bükkből, míg a lépcső szélei füstölt tölgyfából készültek, felületüket kemény viasszal kezelték (Remmers HWS-112), s R10 minősített csúszásállósággal látták el.
A lépcső íves rétegelt gerendáit a Hasslacher Holz Bauteile faipari cég készítette el Németországban, melyek között akadt 22 m hosszú darab is. A lépcsőt elemeire bontva szállították teherautókon Norvégiába. Azt a helyszínen, a még nyitott tetejű bankba, daruk segítségével emelték be és építették össze.

A mérnöki precizitással készült lépcső első felépített szakasza összesen 4 mm eltérést mutatott a tervrajzokhoz képest, míg az utána következőek mindösszesen 1 mm-es tűréshatáron voltak.
Az előkészítés és tervezés fontosságát jól mutatja, hogy a kirakodással együtt összesen 5 órára volt szükség szintenként, hogy összeszereljék a lépcső elemeit.
Az impozáns lépcsőt Easy Glass Slim és Easy Glass Pro üvegkorláttal egészítették ki, ezzel együtt egy nagyon friss és modern átriumot kaptak a bankban dolgozók és a látogatók.

A lépcsőt a Hokon cég generál-kivitelezte és 2019-ben adták át. Minden új ügyfelük számára, akik a saját megrendelésüket bonyolultnak hiszik, referenciaként megmutatják a SpareBank 1. terveit, onnantól kezdve persze a kétségek teljesen megszűnnek.

Az épületben nem csak a lépcső készült fából, hanem maga az épület szerkezete is, ennek is köszönhetően Európában az egyik legnagyobb könnyűszerkezetes kereskedelmi épületnek számít.

Forrás:
Dds-online.de
Pollmeier.com
q-railing.com
Tetszett a cikk?
Cikkajánló
Burkolat, gerendák, ajtók — készítse el saját maga!
Ha kis műhelyben dolgozik, különösen fontos, hogy olyan gépe legyen, amely nem foglal sok helyet, mégis professzionális eredményt nyújt.
Lucaszék és társa
Kerling Alajos hobbi asztalos mutatja be az általa ismert és készített Luca széket.
A Wood-Mizer forgalomba hozta a WM5500 fűrészgépet
Új generációs ipari fűrészgép nagyobb teljesítménnyel és intelligensebb technológiával.


