Gyanták

A környezettudatos szemléletmód világszerte óhajtott elvárás a mai ipari gyártástechnológiáktól. Ez beruházásokkal, fejlesztésekkel, költségekkel jár. Ez a rossz hír. A jó viszont az, hogy a kivitelezési folyamatokat sokszor nagyon egyszerű elvárásokkal (a megfelelő természetes összetételű termék használata mellett) is meg tudjuk oldani. Ehhez egy kiváló példa a fából készült felületek (pl. fa bútorfrontok és korpuszok, munkalapok, fa és parafa burkolatok) felületkezelése.

Cikksorozatunk ennek a témának jár utána. Az első részben a levegőre száradó olajokról esett szó, a második részben az viaszoknak járunk utána. Most a gyantákat vesszük górcső alá.

SELLAKK

Sellakk Indiából származik, amit a lakktetű (Laccifer lacca) váladékából készítenek – ez egy fákon tenyésző élősködő rovar. Ez az élőlény leggyakrabban az Aleurites laccifera (szinoním megfelelője a Croton laccifera) és a Croton lacciferus (szinonim megfelelője a Macaranga tanarius) növények hajtásaiból táplálkozik, és testéből vöröses színű, sűrűn folyó nedvet választ ki.

Ez az anyag vastagon beborítja a növény ágait, ezért sokáig úgy hitték, hogy a gyantát a fa izzadja ki a tetű csípése következtében. Ma már tudjuk, hogy ez a megtermékenyített nőstény rovar váladéka, amely az ivadékgondozást segíti elő. 1 kg sellakot kb. 300 000 tetű képes előállítani.

A sellak gyantákat, viaszt és színezőanyagokat tartalmaz. Létezik sötétebb, vöröses színű sellak, a rubinsellak vagy gránátsellak, a világosabb színűt pedig aranysellaknak, vagy árnyalattól függően narancs illetve citrom sellaknak szokták nevezni. A fehér sellakot vegyi fehérítéssel, hipokloritos vagy más kezeléssel állítják elő.

A sellak alkoholban oldódik, ebben a formában lakknak használható. A magas viasztartalmú sellak oldat nem átlátszó, az oldhatatlan viaszrészecskék miatt lágy gyöngyházfényű. Ülepítés után két fázisra különül el: alulra kerül a viaszos, felülre a tiszta, átlátszó sellak. 

Politúrozásra a viaszt tartalmazó sellak az alkalmasabb; a viaszmentes sellak egyéb segédanyagokkal elegyítve puszta kézzel, ecsettel, esetleg szórással hordható fel, és tükörfényes felületet ad. Elsősorban antik bútorok, értékes hangszerek lakkozására használják, de „bio” jellege miatt egyre inkább előtérbe kerül, divatba jön a hétköznapi tárgyakon, egyszerűbb bútorokon való alkalmazása is.

A sellak ehető, emészthető, az egészségre nem ártalmas (bár arra érzékenyeknél allergiát okozhat), ezért az élelmiszeriparban és gyógyszeriparban is használatos élelmiszerek és gyógyszerek bevonóanyagaként. Ez az E904-es E-számú élelmiszer-adalék.

Érdekessége még, hogy a sellak egy természetes polimer, nagyon hasonlít a mai hőre lágyuló műanyagokra, műgyantákra. Felhasználása is részben ennek megfelelő volt, például hanglemezt, apróbb dísztárgyakat, bizsut készítettek belőle. Elektromos szigetelőképessége kiváló, ezért régebben az elektromos ipar is nagy mennyiségben használta fel. A sellak a pecsétviasz, „spanyolviasz” legfontosabb összetevője. Bóraxos oldatával nemezkalapokat, bőrt kezeltek, tettek vízhatlanná, papírt lakkoztak. A fogtechnikának is fontos segédanyaga.

KOLOFÓNIUM

A balzsamterpentin-olaj anyagpárja. Ha a portugál erdeifenyő-gyantabalzsamból a folyékony komponenst (terpentin olajat) ledesztillálják, ez a tiszta gyanta marad vissza. A kolofónium hegedűgyanta néven is ismert. Sűrű, ragadós anyag, mely növényi olajokkal vegyítve azoknak kiváló mechanikai tulajdonságokat (többek között karcállóságot) kölcsönöz. Ugyanígy javítja tulajdonságait a glicerinnel való észterezés, vagy a cinkkel illetve mésszel való keményítés (cink-kolofónium, mész-kolofónium). Felhasználási területe: alapozók és lazúrok kötőanyagaként használják.

BENZOEGYANTA

Barnásvörös, törékeny, kellemes vanília illatú gyanta, melybe gyakran tejfehér mandulaszerű darabok vannak behintve (Benzoe amyglaloides); továbbá 70-80% amorf gyanta és szabad benzoesav van benne. A styrax bension dryander nevű fának kiizzadt és megszáradt nedve. A legjobb fajták a sziami és penangi benzoegyanta; ellenben, különösen Szumatrából, gyakran igen rossz szállítmányok érkeznek, melyekben kevés benzoesav és sok fahéjsav van. A benzoegyantát főképp szépítőszerek készítéséhez használják.

SZANDARAK

A szandarak gyanta természetes gyantája a Sandarak fának (Tetraclinis articulata). Rideg, törékeny, gyakran homokszerű, por alakban kerül forgalomba (radírozó port is gyártanak belőle).

A balzsam-gyanta kesernyés illatú. Alkoholban, acetonban teljesen; terpentinolajban, kénhidrogénben, petróleumban csak részlegesen oldódik. Felületkezeléshez terpentinnel vagy ricinussal elegyítve válik felhasználhatóvá, ugyanis töredezésre hajlamos.

MASZTIX

A Kiosz (Chios) szigetén ősi idők óta termesztett Pistacia Lentiscus gyantája. (A masztika néven ismert szeszes ital a növény ehető gyantájának felhasználásával készül.) A gyanta kisebb mennyiségben magától is kifolyik ugyan, nagyobb tömegben azonban úgy nyerik, hogy az ágak héját, mely a gyantát tartalmazza, hosszában felmetszik. A kifolyó gyanta részben már az ágakon keményszik meg, részben a fa alá borított kőlapokra csurog. Az ágakról leszedett darabok adják a legfinomabb árut, míg a kőlapokon megkeményedett gyanta kevésbé értékes. 0,5-2 cm átmérőjű gömbös darabokban kerül a kereskedésekbe. A legfinomabb Masztix átlátszó, zöldes aranysárga, míg a rosszabb fajták sötétebbek és zavarosak.

Szaga balzsamos, íze keserű. Alkotó részei 80-90% borszeszben oldódó masztix-sav és 10-20% közömbös, borszeszben oldhatatlan masticin. Füstölőszerekbe, bőrizgató tapaszokba, ragasztó szerekhez, firniszhez használják. A mastix volt az első lyukas fogakat tömítő anyag. Ma a rágógumik egyik alapanyaga keleten.

DAMMÁRGYANTA

Leggyakoribb lelőhelye és gazdanövénye egy Kelet-Indiában és Szumátra szigetén őshonos meranti faj. A dammárt adó meranti fák Indiában egész erdőségeket alkotnak. A gyanta csapolása az őslakosoknak olyan munkalehetőséget és megélhetési forrást teremt, mely a trópusi esőerdőkben tervszerű gazdálkodással való hasznosítását teszi lehetővé, ezzel véd az esőerdők pusztítása ellen. A dammárgyanta gömbölyded csepp, vagy hosszúkás, jégcsapszerű formában kerül forgalomba.

Színe világossárga vagy színtelen, áttetsző vagy légbuborékos. Nagyon tiszta, világos gyanta, később is alig sárgul. A legkevésbé sárguló természetes gyanta. Minél keményebb és színtelenebb, annál jobb minőségű. Szagtalan és íztelen, fogyasztásra alkalmatlan. 75°C-on megpuhul, 150°C-on válik folyékonnyá. Alkoholban tökéletlenül, éterikus olajokban és zsírokban tökéletesen oldódik. A legtöbb dammárt ma a festékipar használja, a legjobb minőségű tartós olajlakkok és firniszek kötőanyagaként.

TOVÁBBI TERMÉSZETES ALKOTÓELEMEK

Oldószerek: 

• terpentin olaj (a fenyőgyanta lepárlása során keletkezik);
• citrus olajok: citrusfélék héjából desztillálással nyerik.

Színezőanyagok: 

• ásványi- vagy földfestékek; 
• növényi eredetűek: henna, szantálfa, stb. 

Adalékanyagok: 

• szárító adalékok: kobalt, mangán, cink, kálcium; 
• lágyítók: ricinusolaj, mákolaj, szójaolaj.

Töltőanyagok:

• a térfogat növelésére (pl. kréta).

Forrás: Csiha Csilla egyetemi docens „Környezetbarát felületkezelő anyagok a faiparban” című előadása

Tetszett a cikk?