Középkori faoltárok és készítőik (3. rész)

1. ábra: nemeskéri evangélikus templom templombelső és szószékoltár (Forrás: Dercsényi, 1992)
1. táblázat Evangélikus templomok
2. ábra: a mezőberényi szlovák templom szószékoltára (Dercsényi, 1992)
2. táblázat Katolikus templomok
3.ábra: a bártfai Mátyás-stallum
4.ábra: szentsimoni templombelső
3. táblázat Református templomok
5. ábra: szennai templombelső
6. ábra: a tákosi szószék és templombelső (Dercsényi, 1992)
Gölcségjetszék

A történeti Magyarországon ismert volt Dunaiszky Lőrinc neve, aki egyben szobrász is volt és egyaránt faragott kő- és faszobrokat. Erdélyben Umling Lőrinc (Kolozsvári Asztalos Lőrinc) és fiai festőasztalosok a 18. században Kolozs megye, majd Kalotaszeg számos helyén készítették el, ill. festették meg a kazettás mennyezetet, karzatot (Zádor, 1968). Nem ismeretlen Gyalui Asztalos János neve sem, aki több ízben dolgozott együtt Umling Lőrinccel (Mátyás, 1990). A híres révkomáromi asztalosok inkább a Dunántúlon tevékenykedtek, de Mezőcsátigis eljutottak. A miskolci festő asztalosok közül jól ismerték Asztalos Imrét és Istvánt (Marosi, 1992). A hazai faipartörténetből jól ismerjük a 19. század elején, Pesten működött Vogel Sebestyén, valamint Thék Endre budapesti asztalosok nevét is.
A legtöbb faberendezést a reformátustemplomokban találjuk, a katolikus templomokra inkább a nemes kövek, pótlásuk, ill. imitációjuk jellemző. Az evangélikus templomokban gyakori az oltár és a szószék összevonásával épített szószékoltár. Az egyes berendezéseken általában inkább az adományozók neve jelenik meg, mint a készítőké, így ez utóbbiak nem mindig azonosíthatók.
A táblázatok a mai magyarországi – már nem feltétlenül középkori – evangélikus, katolikus és református templomok ismert faiparosmestereit és munkáit tartalmazzák. Néhányuknál a rövid ismertetésmellé képet is bemutatunk azzal a megjegyzéssel, hogy ahol a név mellett a táblázatokban nem jelenik meg a mesterség, ott asztalosok értendők.

Evangélikus templomok és asztalosaik, ácsaik

Nemeskér (Győr-Moson-Sopron megye). Az evangélikus templomba lépőt lenyűgözi a majd háromszáz éves, festetlen, egyszerűségében ható ácsolt berendezés. A fa természetes színét megőrző padok, a hat-hat vaskos oszlopon nyugvó karzat és faragott dúcok által tartott gerendás mennyezet a helyi ácsmesterek tudását dicséri. Itt található Magyarország legkorábbi és legértékesebb szószékoltára, amelyet két teljesen különböző korú szószékből és oltárból állítottak össze. Az egyszerűoltár a helybéliek munkájának dicsérete, a faragott szószék pedig késő reneszánsz barokkstílusban dolgozó német művészek alkotása. A szószék hársfából készült, amelyet Mittendorf és Bader festett és aranyozott, Conradról pedig tudjuk, hogy asztalosként dolgozott Fertődön is.

Mezőberényben (Békés megye) a szlovák templom 1792–1797 között épült, tervezője ismeretlen. Szószékoltárát a klasszicista szobrászat-asztalosművészet legkiválóbb művésze, Dunaiszky Lőrinc készítette 1818-ban.

Katolikus templomok

A katolikus templomok belső berendezése a mai Magyarországon általában a barokk ízlést tükrözi, igen ritka az eredeti középkori famunka, mivel többségük elpusztult, vagy az országhatáron kívül rekedt. Emiatt is igen értékesek a megmaradt és látható stallumok (a szentélyben lévő ülőpadok): a bártfai és a nyírbátori, amelyek a Magyar Nemzeti Múzeumgyűjteményében találhatók. Középkori templomi asztalosainkról viszonylag keveset tudunk. Tudjuk, hogy a felvidéki Bártfán volt az egyik legnívósabb műhely. A faragással és intarziával gazdagon díszített ún. Mátyás-stallum is innen származik (Szende, 2005).

A nyírbátori (Szabolcs-Szatmár-Beregmegye) Minorita (Angyalos Boldogasszony)templomot és kolostort a 15. század utolsó negyedében az 1479-eskenyérmezői győzelmes csata után a Báthoryak építtették. Petrasko vajda 1587. évi támadása során serege feldúlta az épületegyüttest, majd később, 1717-től Kelemen Didák minorita szerzetes Károlyi Sándor főispán támogatásával helyreállíttatta rendházat és templomot. A főoltár (Passió oltár) az egyik legértékesebb középkori oltárnak számít a mai Magyarországon.
Valószínűleg kevesen tudják, hogy a ma már Ózd városhoz tartozó szentsimoni (Borsod-Abaúj-Zemplénmegye) Szt. Simon és Júdás Tádé apostolok plébániatemplom a 13. század első felében épült, majd a 14. és 15. századfordulóján átalakították és festett famennyezetét 1650-ben a táblázatban szereplőasztalosok készítették 24 nagyméretű kazettával. A 18. századi főoltára korai barokk munka és vele egyidős a templomszószéke (Dobosy, 2001).
A nyírbátori Krucsay-oltárt, valamint a gyöngyöspatai Jessze-oltárt már jelen írássorozat I. részében ismertettük, így ezekkel itt nem foglalkozunk.

Református templomok és asztalosaik

Nemcsak szakmai körökben ismertekés méltán híresek a tiszántúli reformátustemplomok harangtornyai, faberendezései (Csaroda, Csenger, Lónya, Tákos). Látható azonban a következő táblázatban is, hogy ezek a festett faberendezések nem csak a mai Kelet-Magyarországra jellemzők.

A lónyai templom (Szabolcs-Szatmár-Bereg megye) 13. századi, erre utalnak a déli oldalon látható román kori ablakok. Szentélyét bordás keresztboltozat fedi, feltehetően a 14. századból. A híres harangtorony a templom nyugati homlokzata előtt áll, teljesen fából készült, fejlett ácsmunkával. A 26, 5 méter magas építmény a vidék talán legszebb harangtornya. Szépségét elsősorban a szokásosnál magasabb sisakjának, árkádos galériájának és fiatornyos csúcsának köszönheti. A bejárattal szemben lévő gerendán láthatófelirat készítőire emlékeztet: „Kakuk Imre átsmester tsinálta Bán Péter legényével 1781”.
A Somogy megyei Szennán található Szabadtéri Néprajzi Gyűjtemény a református épületegyüttes köré épült, az itt található templom mennyezetét díszítőírásos kazetta szerint 1787-ben. A templombelsőpompás festett berendezéseinek készítője a Nagypálból való Nagyváti János asztalosmester volt. Virágos díszítés dekorálja a szószéket, a karzatot és apadok mellvédjeit, valamint a mennyezetkazettáit. Különlegessége a sellőmintás kazetta.

A szentgyörgyvölgyi első templomot (Zala megye) fából készítették, majd1787-ben kőtemplomot emeltek. Ebből az időből származnak mai padjai és szószéke. Mennyezetén a 88 kékre festett kazetta egyikén, barna alapon, levéldíszek között az olvasható: „Tiszt. Tudós Hajas István Úr Prédikátorságában festette Patkó András 1829-ikben”. Annak ellenére, hogy a festett mennyezetű reformátustemplomok sorában a szentgyörgyvölgyi a legfiatalabbak közé tartozik, famunkásai beazonosíthatók, így említésük indokolt.

A tákosi templomot (Szabolcs-Szatmár-Bereg megye) 1760 körül építették, mai formáját az 1784. évi bővítéssorán nyerte el. A falak anyaga gerendaváz közé csömöszölt patics, készítői a sok mindenhez értő faragómolnárok lehettek. A viszonylag alacsony,  falait tekintve puritán templomtérre színpompás famennyezet borul: a késő reneszánsz virágminták lefutnak a padokra és a berendezés mástárgyaira. Lándor Ferenc a szignaturáját hordozó táblára mesterségének jelvényeként egy gyalut festett, melyből forgácsok módjára bújnak elő a díszítmények.

Végezetül abból a meggondolásból, hogy templomi javító festő-asztalosok egy része német, ill. sváb volt, adjunk helyet a humornak is. Egy sváb község templomát egykor restaurálták és a munkálatok befejeztével a vállalkozó templomfestő-asztalosszámlát nyújtott be. A „Gölcségjetszék”-nek nevezett számlát néhai Édesapám, aki asztalos volt, dokumentumai között találtam. Az iratot nem is annyira a fonetikus leírása, hanem az elvégzett munkák eredeti megfogalmazása, humoros bája miatt mutatom be.

(Folytatjuk!)

Dr. Tóth Sándor László

Felhasznált források:

• Batári Ferenc – Vadászi Erzsébet (2000): Bútorművészet a gótikától a biedermeierig. 15–19. századi európai bútorok a Nagytétényi Kastélymúzeumban. Iparművészeti Múzeum: 9.
• Csigó László (2000): Magyar evangélikustemplomok. Anno, é. n. : 6, 7.
• Dercsényi Balázs – Foltin Brúnó – G. Győrffy Katalin – Winkler Gábor (1992): Evangélikus templomok Magyarországon. Hegyi és Társa, Budapest: 137, 138. Dercsényi Balázs – Hegyi Gábor – Marosi Ernő – Takács Béla (1992): Reformátustemplomok Magyarországon. Hegyi és Társa, Budapest: 173, 177. Dobosy László (2001): Ózd-Szentsimon és műemlék temploma. Ózd Város Önkormányzata: 12, 15.
• Jeney Zoltán (1992): Fr. Stöcherle (Stesele) János minorita rendi faragó ornamentikáia XVIII. századból. Szakdolgozat. Képzőművészeti Főiskola Restaurátorképző Intézet: 1–9.
• Marosi Ernő: Magyar református templomok– művészettörténeti áttekintés in Dercsényi (1992): XXXIV–XXXVII.
• Dercsényi Balázs – Hegyi Gábor – Marosi Ernő – Török József (1991): Katolikus templomok Magyarországon. Hegyi és Társa, Budapest: 258, 291.
• Mátyás Vilmos (1990): Utazások Erdélyben. 5. Kiadás, Panoráma: 63–131.
• Szende László (2005): Műhelyek, mesterségek a késő középkori és kora újkori Magyarországon in A magyar kézműipar története (Szerk. : Szulovszky János) Magyar Kereskedelmi és Iparkamara, Budapest:162–163.
• Zádor Anna – Genthon Ferenc (Főszerk., 1968): Művészeti lexikon IV. kötet: 608.

Tetszett a cikk?