Módosítások a munkavédelemben
A TEÁOR ’08 alkalmazása miatt a 2. számú mellékletet, a „Munkavédelmi (munkabiztonsági) szakképesítéssel rendelkező személy foglalkoztatásának feltételei” aktualizáni kellett, mert az „Ágazati számjel” és a „Gazdasági tevékenység megnevezése” megváltozott.
Legfontosabb újdonsága azonban, hogy teljesen megújul a munkabaleseti jegyzőkönyv, valamint a kitöltési útmutatója is. Szerencsére ez csak 2011. január 01-től lép hatályba, ezért a munkáltatóknak még nem kell vele foglalkozniuk, de a munkavédelmi szakemberek jól teszik, ha elkezdenek ismerkedni az új jegyzőkönyvvel.
Nézzük meg azokat az előírásokat, amelyek már hatályba léptek: Korábban a munkabaleseti nyilvántartást minden területileg elkülönült szervezeti egységnél külön-külön vezetni kellett (és a székhelyen összesítve is), de ezután ahol időszakosan és rövid időtartamban történik a munkavégzés, (különösen a kizárólag irattárolásra, műszeres vagy egyéb ellenőrzésre szolgáló egységnél, telephelyen) nem kötelező munkabaleseti nyilvántartást vezetni. A következő változás már komoly plusz odafigyelést vár el minden munkáltatótól, akinek a területén súlyos munkabaleset történik. Ebben az esetben haladéktalanul meg kell győződnie arról, hogy megállapítható-e, ki a sérült munkáltatója, vagy hogy az adott munkahelyen ki a tényleges munkairányító.
Ha ez nem állapítható meg, akkor annak kell azonnal bejelenteni az OMMF felé a súlyos munkabalesetet, akinek területén a munkavégzés folyt.
A rendelet előírja, hogy súlyos munkabaleset esetén a munkáltató a munkavédelmi felügyelőség megérkezéséig köteles a baleseti helyszínt a mentést követően balesetkori állapotában megőrizni, vagy ha ez további súlyos veszélyhelyzetet idézne elő vagy jelentős anyagi kárral járna, akkor fényképekkel, videofelvétellel vagy más alkalmas módon a balesetkori állapotot dokumentálni kell. Ez egyébként teljesen ésszerű követelmény, a legtöbb munkáltató eddig is így járt el.
Amennyiben a baleset munkaerő-kölcsönzés, kirendelés során következett be, baleset-kivizsgálást követően a jegyzőkönyvet a kölcsönbe adó, kirendelő munkáltatónak is meg kell küldeni. Ez szintén így ésszerű, jó ha tud a munkavállalója balesetéről.
A hónap utolsó napjain történt balesetek esetén sokszor okozott nehézséget, hogy a jegyzőkönyvet a következő hónap 8-áig kell beküldeni. A 8 napból eleve legalább két nap a hétvége, ezenkívül ha a sérült kórházban van (márpedig súlyos baleset esetén szinte mindig ott van), még a meghallgatása is nehézkes. A rendelet most már súlyos munkabaleset esetén lehetővé teszi a határidő indokolt esetben 30 nappal történő meghosszabbítását.
Súlyos munkabaleset esetén azért nehezedik is az élet, mert ezután már nemcsak a munkabaleseti jegyzőkönyvet kell beküldeni, hanem másolatban mellékelni kell a munkáltatói balesetvizsgálat teljes dokumentációját, különösen:

- a) a meghallgatási jegyzőkönyveket,
- b) a szakmai képzettséget igazoló dokumentumot,
- c) a kezelési jogosultságot igazoló dokumentumot,
- d) az egészségügyi alkalmasságot igazoló dokumentumot,
- e) az üzembe helyezést dokumentáló iratot,
- f) az időszakos biztonsági felülvizsgálatot dokumentáló iratot,
- g) a kockázatértékelést dokumentáló iratot,
- h) fényképfelvételeket, videófelvételeket,
- i) a belső szabályzatok vonatkozó részeit.
Pontosították a veszélyes munkaeszközök jegyzékét, a megfogalmazásbeli változásokon kívül legfontosabb újdonság, hogy két berendezéscsoportot külön is nevesítettek:
- Hordozható patronos rögzítő- és egyéb összekapcsoló gép (pl. szegbelövő).
- Személyszállításra használt folyamatos szállítóberendezések.
A rendelet 2. számú melléklete határozza meg a munkavédelmi (munkabiztonsági) szakképesítéssel rendelkező személy foglalkoztatásának feltételeit, ennek legfontosabb újdonsága, hogy a korábbi TEÁOR ’03 szerinti ágazati számjeleket és megnevezéseket TEÁOR ’08 szerintire frissítették.
Ezenkívül a munkáltató köteles a munkavédelmi (munkabiztonsági) szakképesítéssel rendelkező személy foglalkoztatásának szempontjából a besorolását veszélyességi osztály vagy létszámkategória megváltozásakor módosítani és a besorolás megfelelőségét évenként felülvizsgálni, valamint mindezt írásban dokumentálni.
Eddig nem kellett a besorolást évente felülvizsgálni, de ezután már ezt írásban dokumentálni is kell. (Ezt nem kell sehová beküldeni, csak fűzze le a munkavédelmi dokumentációk közé.)
A felülvizsgálatot legcélszerűbb a kockázatértékelés alkalmával megtenni, akkor tud benne segíteni a munkavédelmi szakember is.
A munkavédelmi hatósági ellenőrzés során önnek bizonyítania kell a besorolás helyességét, az alapul vett adatok valódiságát, továbbá a munkavédelmi szakember előírt óraszámban történő foglalkoztatását.
Ha ön még nem készítette el ezt a besorolást, a www.munkavedelem.biz/ felmeres oldalon levő űrlapot kitöltve automatikusan megkapja, hány órában kell munkavédelmi szakembert foglalkoztatnia, és kell-e egyáltalán. Kitöltés után letölthet egy űrlapot, aminek segítségével dokumentálni tudja a besorolást.
Kling Péter
munkavédelmi szakmérnök
A 2009-es munkabaleseti statisztikáról bővebben itt!
Tetszett a cikk?
Cikkajánló
Burkolat, gerendák, ajtók — készítse el saját maga!
Ha kis műhelyben dolgozik, különösen fontos, hogy olyan gépe legyen, amely nem foglal sok helyet, mégis professzionális eredményt nyújt.
Lucaszék és társa
Kerling Alajos hobbi asztalos mutatja be az általa ismert és készített Luca széket.
A Wood-Mizer forgalomba hozta a WM5500 fűrészgépet
Új generációs ipari fűrészgép nagyobb teljesítménnyel és intelligensebb technológiával.


