Különleges „szerszámgyűjtemény”
![]() |
| Az eredeti mesterjegy és a róla készült gyurma negatív |
Már a középkor idején is készültek olyan szerszámok, ahol a kovács a bárdba, vésőbe a saját mesterjegyét ütötte, a gyalukat pedig gyakran díszítették faragásokkal, évszámmal vagy monogramokkal: a 18. század közepéig az egyedileg készült szerszámok mesterjegyei az általánosabbak, de az 1700-as évek végétől sorra jelennek meg a kéziszerszámaikat nagyobb mennyiségben gyártó speciális kis és nagyobb üzemek, műhelyek. Elsősorban az angol és a francia területekről ismerünk ilyen gyártókat. A 19. század első harmadától tömegével jelennek meg a faipari kéziszerszámokat gyártó, később esetenként világhírűvé váló és a mai napig működő vállalkozások. A gyártók időnként katalógusokat bocsátottak ki, amiből minden általuk gyártott szerszámot meg lehetett rendelni, vásárolni.
A gyártók természetesen igyekeztek a lehető legjobb minőséget elérni és a konkurens vállalkozásokat mindenben felülmúlni. A cégek bejegyzésekor kialakították azt a kisméretű azonosító jelet, amit minden szerszám fa-, illetve fémrészeibe beütöttek, beégettek, besajtoltak.
Ezek a jelzések, beütések, szerszámjegyek, szerszámbélyegek – mai nevükön logók – segítik a gyűjtőket a szerszámok márkameghatározásában.
![]() | ![]() |
| A negatív kiöntése gipsszel | A gipszöntvény körbecsiszolása |
Mivel ezek a szerszámjegyek időnként a kor grafikai, művészeti irányzatainak megfelelően változtak, esetenként ezek a jelzések a szerszámgyártás idejét is segítenek meghatározni.
Szerencsés esetben a gyűjtők egy-egy cég bizonyos szerszámaiból teljes sorozatokat tudnak összeállítani. A hazai szerszámgyűjtők munkáját nagymértékben segítette Recska Endre 2007-ben megjelent szakkönyve, a „Famegmunkáló vasszerszámok védjegyei”, amely a Magyar Szabadalmi Hivatalban 1876 és 1945 között bejegyzett mintegy 1100 szerszámjegyet ismertet grafikával, leírással, időrendi sorrendben. Több évtizedes szerszámgyűjtő restauráló munkássága során a szerző kidolgozott egy módszert, amely önálló gyűjtési formává is válhat a szerszámgyűjtésen belül. A gyalukésekbe, vésőkbe bárdokba, baltákba, reszelőkbe beütött jelzésekről gipsznyomatot készít. Ezek a nyomatok sokszor tisztábban mutatják meg a beütött mesterjegy minden apró részletét, mint az a fémen látható, tehát esetenként a beazonosításban is segítenek. A szépen kidolgozott gipszlenyomatok rendkívül izgalmas, esztétikus gyűjteményt hoznak létre. A gipsznyomatok készítése nem igényel komoly beruházást, az alapanyagok szinte fillérekbe kerülnek és könnyen beszerezhetők. Minimális gyakorlattal szép darabok készíthetők és tökéletes másolatai az eredetinek.
![]() | ![]() |
| Politúr törzsoldatba mártás | Bedörzsölés festékpasztával |
A lenyomatok készítéséhez szükséges alapanyagok:
- plasztilin, gyurma (Akár a hagyományos olajalapú, akár az újabb típusú, szintetikus megfelelő. Az utóbbi nem olyan intenzív illatú és nem hagy foltot.)
- modell- vagy alabástromgipsz (gipszelőlabdával vagy tálkával)
- korongcsiszoló, amit reszelővel és csiszolópapírral helyettesíthetünk - sellakpolitúr törzsoldat (ezt esetleg vízbázisú lakkal helyettesíthetjük)
- valamilyen sűrű festék (lehet tempera, olajfesték vagy tubusos falfestékszínező paszta, esetleg cipőkrém)
- segédanyagként rongyok, ecsetek, kefék.
A gipsznyomat készítési folyamata:
![]() |
| Különböző munkafázisban lévő gipszminták |
- Az a fémszerszám, amiről a nyomatot készítjük, legyen teljesen letisztítva (esetleg restaurálva). A felületi oxidáció rontja a rajzolat tisztaságát. A fémelőkészítésnél ne használjunk csiszolópapírt vagy köszörűkorongot, mert ezzel a jelet is sérthetjük. Drótkefét általában használhatunk, ez nem karcolja a szerszám anyagát. A legjobbnak a vegyi, illetve a galvanikus fémtisztítás tűnik. (Erről később, a szerszámrestaurálást bemutató cikkben lesz szó.)
- A szerszámjegy méretéhez igazodó mennyiségű puhára gyúrt gyurmát (kb. 10–20 forint átmérőjű gombóc) alaposan belenyomkodjuk a beütés legapróbb mélyedéseibe úgy, hogy a gyurma 10–15 mm-re a jelen kívül is kerüljön. A gyurmát az egyik szélénél fogva ujjbeggyel lassan leemeljük a szerszámról. (Vigyázat: a túl vékony gyurmaréteg könnyen deformálódik leemelés közben. Ajánlott vastagság 8–10 mm.) A leemelés közbeni esetleges deformációt kézzel visszaigazítjuk.
- A híg tejföl sűrűségűre bekevert gipszet kiskanállal kis adagokban belecsepegtetjük a mélyedésbe, majd akkora gipszlepényt készítünk, amely körben 1–1,5 cm-re túlnyúlik a szerszámbélyegen. A gipsz öntése után megkocogtatjuk az öntet környékét, hogy a levegőbuborékok még a szilárdulás előtt kiússzanak a felületre. Az öntvény vastagsága 5–7 mm.
Hagyjuk teljesen megszilárdulni az öntvényt, majd várjunk a teljes vízvesztésig, a száradásig. A teljes száradás után a szerszámjegy alakjához igazodva csiszoljuk szabályos alakúra az öntvényt. A szabad peremek kb. 5–8 mm-re nyúljanak túl a szerszámbélyegen. Portalanítsuk az öntvényt.
Az elkészült gyűjtemény tárolása - A tömény (30–50%-os) politúr törzsoldatot töltsük az öntvénynél kicsit nagyobb lapos tálkába. Csipesszel megfogva az öntvényt merítsük bele a lakkba. Néhány másodpercig tartsuk a lakk alatt, majd emeljük ki és csepegtessük le. A lakk részben a nyomatba szívódik, részben felületi védőréteget képez. Óvatosan vékony lécre téve hagyjuk teljesen megszáradni. (Általában néhány óra.)
- A paszta sűrűségű festéket nyomjuk vagy kenjük kis mennyiségben a nyomatra. Puha vászondarabbal kenjük szét a gipszminta minden mélyedésébe, részletébe, majd töröljük le a felesleget, és végül hagyjuk megszáradni.
A festéket helyettesíthetjük cipőpasztával is, amit a felhordás után selyemfényűre fényezhetünk.
A festék színe tetszőleges. Különleges színekkel érdekes hatásokat lehet elérni.
A fentiekben leírt módszerrel feldolgozhatjuk szerszámgyűjteményünk fémbe ütött mesterjegyeit, védjegyeit. Készíthetünk belőle fali dekorációt, esetleg műgyantával kiöntve a gyurmanegatívot, majd azt finomítva esetenként egyéb dísztárgyakat.
Több szerszámgyűjtő akár cserélgetheti is a maga által készített gipsznyomatokat másokéval. Ezzel a módszerrel új gyűjtési céltéma alakulhat ki, ami elősegítheti a faipari kéziszerszámok márkáinak és történetének jobb megismerését. Sok sikert kívánok egy új hobbi meghonosulásához és elterjedéséhez.![]()
Pauló Tamás
okl. faipari mérnök-tanár
A műveleteket és mintákat Recska Endre mutatta be.
Tetszett a cikk?
Cikkajánló
Burkolat, gerendák, ajtók — készítse el saját maga!
Ha kis műhelyben dolgozik, különösen fontos, hogy olyan gépe legyen, amely nem foglal sok helyet, mégis professzionális eredményt nyújt.
Lucaszék és társa
Kerling Alajos hobbi asztalos mutatja be az általa ismert és készített Luca széket.
A Wood-Mizer forgalomba hozta a WM5500 fűrészgépet
Új generációs ipari fűrészgép nagyobb teljesítménnyel és intelligensebb technológiával.








