VÍZÁLLÓSÁG A SZÁMOK/SZILÁRDSÁG TÜKRÉBEN

A faiparban alkalmazott ragasztók egyik fontos jellemzője a vízállóság, a gyakorlatban erre a tulajdonságra a D1, D2, D3, D4 jelzőket használják. Azt azonban kevesen tudják, hogy milyen értékek alapján sorolják a ragasztókat ezekbe az osztályokba.


Ragasztás − próbatest

A vízállósági osztályokat a ragasztott kötéseknél a mindennapokban előforduló kitettségeket alapul véve alakították ki. A vízállósági osztályokat és a besorolásához szükséges szilárdsági értékeket az MSZ EN 204:2001 számú szabvány tartalmazza. A szabvány négy osztályt különböztet meg a ragasztott kötés nedvességgel szembeni ellenálló képessége alapján (D1, D2, D3, D4). Az osztályok nevében szereplő számok növekedésével egyre nagyobb mértékű a kötés vízállósága. A leggyakrabban alkalmazott ragasztók a D3-as vízállóságúak. A D3-as ragasztóanyagot azonban csak rövid ideig jelentkező magas páratartalom vagy lecsapódó víz esetén lehet alkalmazni, ettől erőteljesebb kitettség esetén a D4-es típusú szükséges. Fontos kiemelni, hogy a D3-tól a ragasztóanyagok kültéren is használhatóak, de míg a D3 csak időjárástól védett helyen, addig a D4 időjárásnak kitett helyen is alkalmazható. Azonban fontos kritérium, hogy a ragasztott kötést kültéri felhasználásnak megfelelő felületkezeléssel is el kell látni. Amennyiben a felületkezelés nem védi meg a ragasztott kötést az időjárás hatásaitól, akkor az a ragasztási réteg elválásához fog vezetni. Ez a jelenség gyakran képezi a reklamációk alapját, annak ellenére, hogy a ragasztóanyag vízállósága megfelelő.


Ragasztás − húzófej

A ragasztók vízállóságának meghatározásához használt mérési eljárást az MSZ EN 205:2003 számú szabvány rögzíti. A besoroláshoz bükk faanyagból kialakított húzó-nyíró próbatesteken kell vizsgálni a ragasztóréteg nyírószilárdságát (nyírt felület kb. 2 cm2). A szabvány öt vizsgálati módszert ír elő, amelyek a különböző nedvességgel szembeni ellenálló képességet szimulálják. Az adott vízállósági osztályokhoz különböző vizsgálati módszereket kell elvégezni. A megfelelőség kritériuma a minimálisan szükséges szilárdsági értékek elérése a vonatkozó kitettségi előírásoknál.

Vízállósági
osztályok
Példák a klimatikus kitettségre
és az alkalmazási területre
D1Belső terekben, ahol a faanyag nedvességtartalma nem haladja meg a 15%-ot.
D2Belső terekben, lefolyó vagy lecsapódó víz esetenkénti,
rövid idejű hatásának és/vagy magas páratartalomnak
kitett felületeknél, a faanyag nedvességtartalma nem
haladhatja meg a 18%-ot.
D3Belső terekben, lefolyó vagy lecsapódó víz és/vagy
magas páratartalom gyakori, rövid idejű hatásának kitett
felületeknél. Külső terekben az időjárás hatásaitól védett
helyen.
D4Belső terekben, magasabb hőmérsékletek és lefolyó
vagy lecsapódó víz gyakori hatásának kitett felületeknél.
Külső terekben az időjárás hatásainak kitéve, de csak
felületvédelemmel.

Látható, hogy az egyes vízállósági fokozathoz különböző vizsgálatokat kell elvégezni, így, ha egy ragasztó nem felel meg egy vízállósági osztálynak, az nem jelenti automatikusan azt, hogy az egy osztállyal alacsonyabbnak már megfelel. Normál körülmények (1-es számú vizsgálati módszer) között a ragasztóknak egyformán 10 N/mm2-es ragasztási szilárdsággal kell rendelkezniük, így itt nincs különbség az egyes vízállóságú ragasztók között. A legkritikusabb általában az áztatás utáni szilárdsági értékek teljesítése, amelyhez kapcsolódó 3-as számú vizsgálati módszer a D3-as, illetve D4-es fokozatnál is előírás. Ennél látható, hogy a D4-es megfelelőségű ragasztónak kétszer magasabb szilárdsági értékkel kell rendelkeznie, mint a D3-asnak, tehát nedves környezetben kétszer erősebb kötést biztosít a D4-es ragasztó.

A szabványban előírt vizsgálatok elvégzése – amely alapja az osztályba sorolásnak – nem előírás a gyártók számára, így a felhasználók sem lehetnek biztosak abban, hogy a kiválasztott termék megfelelő-e a kívánt felhasználási célra. Éppen ezért a Nyugat-magyarországi Egyetem Központi Vizsgálólaboratóriuma (KVL) által működtetett „Minőségi Ragasztók Klubja” (MRK; minosegiragasztok.hu) folyamatos minőség-ellenőrzést végez a vonatkozó szabvány szerint és annak eredményét megfelelőség esetén közzéteszi az érdeklődők számára.

Kitettségi
előírások
A szükséges ragasztási szilárdság értékek
(N/mm2) az egyes vízállósági osztályoknál
Módszer számaIdőtartam és kitettségD1D2D3D4
17 nap normál klíma≥10≥10≥10≥10
27 nap normál klíma ≥8  
3 óra vízben áztatás
7 nap normál klíma
37 nap normál klíma  ≥2≥4
4 nap vízben áztatás
47 nap normál klíma  ≥8 
4 nap vízben áztatás
7 nap normál klíma
57 nap normál klíma   ≥4
6 óra vízben főzés
2 óra vízben áztatás

Látható, hogy az egyes vízállósági fokozathoz különböző vizsgálatokat kell elvégezni, így, ha egy  ragasztó nem felel meg egy vízállósági osztálynak, az nem jelenti automatikusan azt, hogy az egy osztállyal alacsonyabbnak már megfelel. Normál körülmények (1-es számú vizsgálati módszer)  között a ragasztóknak egyformán 10 N/mm2-es ragasztási szilárdsággal kell rendelkezniük, így itt nincs különbség az egyes vízállóságú ragasztók között. A legkritikusabb általában az áztatás utáni  szilárdsági értékek teljesítése, amelyhez kapcsolódó 3-as számú vizsgálati módszer a D3-as, illetve D4-es fokozatnál is előírás. Ennél látható, hogy a D4-es megfelelőségű ragasztónak kétszer  magasabb szilárdsági értékkel kell rendelkeznie, mint a D3-asnak, tehát nedves környezetben  kétszer erősebb kötést biztosít a D4-es ragasztó.

A szabványban előírt vizsgálatok elvégzése – amely alapja az osztályba sorolásnak – nem előírás a  gyártók számára, így a felhasználók sem lehetnek biztosak abban, hogy a kiválasztott termék megfelelő-e a kívánt felhasználási célra. Éppen ezért a Nyugat-magyarországi Egyetem Központi  Vizsgálólaboratóriuma (KVL) által működtetett „Minőségi Ragasztók Klubja” (MRK; minosegiragasztok.hu) folyamatos minőség-ellenőrzést végez a vonatkozó szabvány szerint és annak  eredményét megfelelőség esetén közzéteszi az érdeklődők számára.

MRK; minosegiragasztok.hu


Kapcsolódó dokumentum:


asztalos-majus-52-53


Tetszett a cikk?