A ragasztás technológiái
A faanyagok ragasztás általi toldása nemcsak szükséges, hanem kívánatos technológiai folyamat is. A kapott végeredmény nemcsak a gyártási mérethez felhasználható alapanyag lesz, hanem a fában ébredő, benne lévő feszültségek csökkentését is szolgálja.
A faiparban a ragasztás két faanyag pontosan illeszkedő felülete között, meghatározott feltételek biztosítása mellett valósul meg, anélkül, hogy a ragasztandó felületek anyagának szerkezetét megváltoztatná. A definícióban ott szerepel a meghatározott feltételek kifejezés, amelyeknek a megfelelő ismerete nagyban hozzájárul a szakszerűen legyártott faipari termék hosszú élettartamához.
A LEVEGŐ PÁRATARTALMA
A páratartalom fogalom alatt kétféle kifejezést különböztetünk meg. Az abszolút páratartalom az, ami az 1 m3 levegőben lévő vízpára mennyiségét mutatja (g/m3). A relatív vagy viszonylagos páratartalom, ami a levegőben lévő vízpára arányát mutatja adott hőmérsékleten a lehetséges telítettséghez képest. Ebből következően a 100% relatív légnedvesség a kicsapódási határ. Az ideális páratartalom felnőttek számára 40–55%. Gyermekeknél (pl. gyerekszobában) 60–70% az optimális. Ha a levegőt például felmelegítjük 18 °C-ról 24 °C-ra, akkor az abszolút páratartalma nem változik (mert ezzel nem lesz benne több víz), de a relatív páratartalma igen, mert magasabb hőmérsékleten több víz lehet a levegőben pára formájában anélkül, hogy kicsapódna.
Páratartalom mérésére a hygrométer szolgál.

Hygrométer mobilalkalmazás
A FAANYAG NEDVESSÉGTARTALMA
A víz a fatestben két formában van jelen: a sejtfalakban kötött vízként (adszorpció), míg a sejtek kapillárisaiban szabad vízként. A sejtfalak víztelítettségi állapota véges, ez az ún. rosttelítettség, ami átlagosan 30% (akácfánál például 19%, balsafánál 63%). A szabad víz a fában ettől az értéktől nagyobb is lehet. A maximális nedvességtartalom a kapillárisokban eltárolható legnagyobb vízmennyiséget jelenti (példánknál maradva az akácfánál ez 90%, balsafánál 760%).
A szabvány szerinti használati (igénybevételi) osztályok:
1. Olyan klíma, ahol a légtéri hőmérséklet 20 °C és a levegő relatív páratartalma évente legfeljebb néhány héten át haladja meg a 65%-ot. A várható kiegyenlítő fanedvesség 12%.
2. Olyan klíma, ahol a légtéri hőmérséklet 20 °C és a levegő relatív páratartalma évente legfeljebb néhány héten át haladja meg a 85%-ot. A várható kiegyenlítő fanedvesség 20%.
3. Olyan klíma, ahol a klímajellemzők értékei alapján a várható kiegyenlítő fanedvesség 20% fölött van (pl. kültér).
A fa nedvességét kézi nedvességmérővel mérhetjük meg a legegyszerűbben. A mérést a beszúrt/ beütött mérőcsapok végezhetik, a roncsolásmentes mérésnél pedig a kibocsátott elektromágneses jelek segítségével vizsgálja a készülék az anyag nedvességtartalmát.

Nedvességmérő
A FAANYAG SZEMPONTJAI
A fa felfűrészelése alapvetően meghatározza a fűrészáru minőségét. A sugárirányú (quarter) vágásból, ahol a vágási felületen párhuzamosan futnak az évgyűrűmetszetek, nagyon stabil deszkák, pallók nyerhetők, amelyek nagy teherbírású faszerkezetek készítésére is alkalmasak. A húrirányú vágásból származó fűrészáru, bár rajzolatosabb és így szebb a vágási felület, zsugorodásra hajlamosabb lesz. (Részletesen: Miből lesz a fűrészáru? MA 2017. január–február 39. oldal) A ragasztandó faanyagok felületeinek teljesen simának és egyenesnek kell lenniük annak érdekében, hogy az összeillesztés során teljes felületen maradéktalanul összeilleszkedjenek.
Ahhoz, hogy a zsugorodási hajlandóságot kölcsönösen kiegyenlítsük, a faanyagokat összeforgatva – az élek és a lapok esetében is – geszthez a gesztet, szíjácshoz a szíjácsot illesztjük (jobb oldal a jobb oldalhoz, bal a bal oldalhoz). Keretek ragasztásánál különösen fontos a keretdarabok egy fajta alapanyagból történő alkalmazása, egyforma évgyűrű szerinti elrendezése és azonos nedvességtartalma.
Amennyiben lemezelt termék készül, amelyhez lemezárut – különösen farostlemezt – használunk, akkor az a felenyvezés előtt legalább olyan nedvességtartalmú legyen, mint a felhasználási környezet. A farostlemezek nedvességtartalma általában ennél jóval kisebb, maximum 4–5%. A lemezeket tehát az összeállítás előtt 48 órával a szitanyomásos felületén nem szálalódó ronggyal vagy szivaccsal benedvesítjük, és így nedvesen összeforgatva tároljuk.

Műszárított fűrészáru tárolása
A kávakötéseket célszerű a fogazást követően 24–48 órán belül összeragasztani.
A betéteket nem szabad a filung árokban ragasztóval rögzíteni. A beragasztott betéteknek meg kell hagyni a szabad mozgáslehetőségét, ellenkező esetben a kerethez képest jóval nagyobbnak számító táblásított felület a levegő páratartalmára reagálva vagy önmagát szakítja szét vagy a keretet nyomja szét.
A rétegelt-ragasztott fa tartószerkezetek tömbösítésére részletesen most nem térünk ki. A tartószerkezetekről, valamint azok ragasztásáról a korábbi lapszámainkban olvashatnak részletesen.
MEGFELELŐ MINŐSÉGŰ ÉS MENNYISÉGŰ RAGASZTÓ
Tömörfa ragasztásához nem célszerűek a karbamid- vagy melamin-formaldehid alapú ragasztók, mert ezek ridegek. Ennek ellenére ezek a legnagyobb mennyiségben használt ragasztók – viszonylag alacsony áruk és nagy szilárdságuk miatt. A megfelelő ragasztóhatás eléréséhez glutinenyvet, kazeinenyvet vagy PVAC (polivinil-acetát) ragasztót használhatunk. Glutinenyvvel csak jól fűtött és száraz helyiségben ragaszthatunk. Kazein hidegenyvvel és PVAC-ragasztóval hidegebb helyiségben is dolgozhatunk, a ragasztási szilárdság nedves környezetben sem változik.

Kávakötés
A ragasztó megválasztását a ragasztott termék felhasználáskori nedvességnek való kitettsége határozza meg. A ragasztó vízállóságát a gyártók D1-től D4-ig jelzésekkel jelölik, a száraz hely től a magas páratartalomnak kitett helyekig.
SZORÍTÁS MÉRTÉKE ÉS IDEJE
A faipari ragasztók csak a ragasztandó felületek megfelelő ideig tartó összeszorítása esetén adnak megfelelő kötésszilárdságot. A jó ragasztás feltétele a megfelelő nyomásérték. Ennek legkisebb értéke 5 N/cm2, legnagyobb értékét általában az adott fa összenyomhatósága határozza meg, általában 55–100 N/cm2.

Táblásítás belsugár alapján
Szélesítő toldások: az élek megkenése után az összeillesztett faanyagot minél előbb, de legfeljebb 4–5 percen belül illesszük össze és az adott szorítóban tartsuk összeszorítva. A szorítónyomás legalább 5 N/cm2. (Ez az érték hozzávetőlegesen akkora, mintha egy 0,5 kg-os teher nehezedne egy 1 cm x 1 cm-es felületre.). Általában véve a legkisebb száradási idő présben 3 óra.
Keretek préselésénél a préselési idő legalább 3 óra, de a további feldolgozás előtt a kereteket minimum 12 órán át szárítjuk.
Vastagító toldások: hasonló feltételek kellenek, mint a fenti esetben, de a ragasztandó felületek előzetesen még pontosabb megmunkálást igényelnek. A szorítónyomás legalább 10 N/cm2. A legkisebb száradási idő présben, glutin-, kazein- és PVAC-ragasztóknál 4–6 óra.
Hossztoldások: ékcsapos fogazással, ún. bigézéssel készítik. Nagy mennyiség esetében többnyire speciális gépsoron, kisebb mennyiségnél marógépen, a megfelelő marószerszám használatával. A ragasztó száradási ideje a felhasznált ragasztótól függ, ami akár pár perc is lehet.
Felhasznált irodalom:
Sághelyi Imre: A tömörfa megmunkálása (Műszaki Kiadó)

Univerzális faragasztó

Táblásított faanyag ragasztás közben
Kapcsolódó dokumentum:
a-ragasztas-technologiai
Tetszett a cikk?
Cikkajánló
Burkolat, gerendák, ajtók — készítse el saját maga!
Ha kis műhelyben dolgozik, különösen fontos, hogy olyan gépe legyen, amely nem foglal sok helyet, mégis professzionális eredményt nyújt.
Lucaszék és társa
Kerling Alajos hobbi asztalos mutatja be az általa ismert és készített Luca széket.
A Wood-Mizer forgalomba hozta a WM5500 fűrészgépet
Új generációs ipari fűrészgép nagyobb teljesítménnyel és intelligensebb technológiával.


