A magyar népi motívumot örökíti meg pásztorboton


A pásztorbot nem csupán használati eszköz volt, hanem mágikus tárgy is. Állattartó vidékeken beszéltek olyan tudományos vagy ördöngös pásztorokról, akik napközben nyugodtan elmentek a kocsmába vagy a csárdába, mert a jószágra ezalatt a földbe szúrt botjuk vigyázott, varázserejénél fogva nem engedte elbitangolni az állatokat. A mágikus jószágőrzésről szóló történetek is jól példázzák a bot és a pásztorkodás szoros összetartozását.

A pásztorbot 6 célt is szolgál: őrzés közben botjára támaszkodik a pásztor, meghajítja vele a jószágot, a bot felemelésével irányítja kutyáit, leüti vele a mezei állatot, pásztortáncot jár a botjával, de ugyanakkor a pásztor fegyvere is. A pásztorbot tükrözi viselőjének társadalmi helyzetét, foglalkozását, ugyanis a bot nagysága, milyensége jelzi, hogy gulyás, juhász, csikós vagy éppen kondás az illető személy. A pásztorbotok pásztornemenként is változtak, ugyanis a gulyás nagyobb bunkósbotot, a csikós vékonyabb botot, a kondás derekánál kissé görbülő pásztorbotot hordott. A juhász sajátos pásztorbotja a juhászkampó volt. A pásztornemenkénti elkülönülést nemcsak a bot mérete határozta meg, hanem a bot anyaga is. Mivel a pásztor gyakran az őrzött jószág után hajította botját, lényeges volt, hogy a bot súlya a jószág külső adottságaihoz igazodjon. Egy kondás botjának könnyebbnek kellett lennie, mint például egy gulyás botjának, ugyanis a disznó és a malac gyengébb a szarvasmarhánál, és hogyha súlyos bottal hajítja meg azt a pásztor, az állat könnyen megsérülhet. A pásztorbotnak hétköznapi, illetve ünnepi formája egyaránt ismert, a pásztorbot ünnepi változatát parádés botnak is nevezik. Mivel ezt a típust a pásztor nem a mindennapokban használta, ezért a parádés botra sokkal gazdagabb díszítés került – olvashatjuk dr. Varró Ágnes: Mesélő tárgyak írásában.



A teljes cikk az előfizetőinknek érhető el.
Ha Ön már rendelkezik előfizetéssel a megtekintéshez kérjük, jelentkezzen be.
Szeretne előfizetni? Itt megteheti.