Munkáiban a szépség és a természetesség tükröződik

Egy hétköznapi, de mégis különleges anyag, a fa sokszínűségének világába kalauzol el minket Gáspár Péter faszobrász. A megálmodott és a megszületett szobrait, domborműveit, bútorait, használati tárgyait az egyediség jellemzi. Célja, hogy munkái által értéket alkosson, amelyek harmóniát, örömet, melegséget nyújtanak az elgépiesedett világunkban.

A fa iránti rajongás mindig megvolt benne. Nagyapja bognár volt Tiszakécskén, s mivel sokáig náluk nevelkedett, s ott játszott a forgácsban, kisgyerekként szívta magába a fa illatát. Szerette azt a környezetet. Nagy Kristóf szobrászművész munkáit csodálta és talán az Ő hatására akkor kezdett el műkedvelőként faragni. Felnőve mégis nyomdászként kezdett dolgozni, s Budapesten nyomdai főiskolára járt. Egyszer Újpesten járva meglátta a Faszobrász szövetkezet feliratát. Úgy érezte, be kell oda mennie és meg kell néznie, hogy ott mit csinálnak. Ez a látogatás teljesen megváltoztatta az életét. Egy hét múlva már náluk dolgozott, otthagyva csapot-papot, nyomdai főiskolát. A fa teljesen rabul ejtette. A mívességet, a fa ismeretét, a szerszámok használatát is náluk sajátította el. Nagyon hasznos volt az a négy év, amit a szövetkezetnél töltött. „Már nagyapa műhelyében barátkoztam a fával, az igazi szakmai fogásokat mégis a szövetkezetben lestem el. Sajnos a faszobrász iskolába 24 évesen már nem vettek fel. Ám, mivel nagyon érdekelt az elmélet is, igyekeztem képezni magam az összegyűjtögetett szakirodalomból és gyakorlatban a tapasztalt mesterektől” – meséli. Aztán megnősült, Kecskeméten kaptak lakást, ahol kiváltotta a vállalkozói igazolványt és elkezdett önállóan dolgozni. Sokan mondták neki, hogy ebből nem lehet megélni, de ő hajthatatlan volt. Faszobrásznak vallja magát, akinek keze alól valóban számtalan, különlegesen szép, faragott dísz- és használati tárgy került ki az idők során. Erről tanúskodnak az otthonában, hetényegyházi műhelyében található bútorok, speciális kiegészítők, egyedi alkalmatosságok. Nagyon sokfélék és mindegyiknek megvan a maga története – magyarázza a házigazda, mutatva az asztal körül a különböző stílusú tölgyszékeket. Különböző stílusoknak megfelelően (reneszánsz, barokk, rokokó stb.) készít faragott ornamentikát bútorokhoz, ajtókhoz, kapukhoz, ablakokhoz, épülethomlokzatokhoz. Restaurátorok és asztalosok munkáját segítve vállalja a hiányzó faragott elemek pótlását is, vagy az újak készítését.

 
Gáspár Péter munka közben


Faragással díszített étkező garnitúra

Vallja, hogy a környezetünket széppé, személyesebbé tehetjük a faragott használati tárgyainkkal. Ehhez adnak választékot a különböző stílusú és formavilágú bútorai. A kínálat széles skálán mozog: faragott és egyedi konyhabútor, étkezőbútor, hálószobabútor, faragott ágy és pincebútorok. A pince fogalma manapság eléggé átértékelődött, nemcsak bortároló helyiséget jelent, hanem a szabadidő eltöltésének helyszínéül is szolgálhat. Ehhez viszont bizonyos kényelmi, esztétikai szempontoknak is meg kell felelnie. A gazdagon faragott pinceajtóira, rusztikus pincebútoraira, faragott hordóira, a borvidékek faragott címereire méltán lehet büszke.

Minden darab egyedi megrendelésre készül, alkotójuk éppen ezért fontosnak tartja a személyes találkozást, egyeztetést. „Szeretem megismerni a megrendelőt, hogy mit kíván, milyen az ízlése. Nem szeretem, ha nincs ötlete. Fontos, hogy legalább irányt mondjon vagy mutasson, a szakmai részt aztán én már megoldom. Egyszer egy orvos ismerősöm csomoros nyárfából kért bútort. Volt, aki meglátott nálam egy szép tarsolylemezes motívumot és arra gondolt, milyen jó lenne, ha a garnitúrát ezzel díszíteném. Természetesen megfaragtam neki. Előfordulnak olyan estek is, amikor kámforrá válik a megrendelő. A falon függ egy családi címer, feketedió fából mívesen kifaragva. Ennél egyedibb, személyre szabott tárgyat nehéz volna elképzelni. Sajnos a megrendelő valószínű meggondolta magát és itt felejtette” – meséli szomorúan. Nem keserítik el az efféle esetek, hanem megtalálja a megfelelő helyet az ott felejtett tárgyaknak. Ez a címer például az étkezője falát díszíti.

Új címerek tervezését, városok, vármegyék, cégérek, logók, emblémák kivitelezését is vállalja – polgármesteri hivatalok, irodák, iskolák, magánszemélyek részére.


Címereket tervez és farag

Szakmájába a sokrétűséget a rendelések hozták. Kinek mire volt szüksége. Ő meg kellő merészséggel elvállalta, mert nem akart nemet mondani. Inkább beletanult, mert izgatta a kihívás, az vitte előre. Az új próbálkozások mindig új tapasztalatot adtak. A művészettörténeti stílusokba is fokozatosan ásta bele magát, aszerint, hogy éppen minek kellett alaposabban utánanézni. Nincs ideje magának faragni, mert a megrendelő előrébb való. Ha elkészül egy munka, már viszik is. Így aztán a munkáit fotókon tudja bemutatni, s már hoz is albumokat, fényképeket borítékokban, de a honlapján is sok munkája látható. Ezek közül válogatunk: szebbnél szebb remekművek, az alaposság és a természetesség tükröződik munkáiban.

Mire a legbüszkébb? Kérdésemre egy gyönyörűszép miséző oltárt mutat, amelyet a jászkarajenői katolikus templom számára faragott. Gazdagon díszített, neogót stílusú, szemben miséző oltár, ami illeszkedik templomi környezetéhez. Rendeltek hozzá felolvasó állványt, székeket is. 


A jászkarajenői katolikus templom számára készített szemben miséző oltár, felolvasó állvány és székek

A hit és a vallás szinte kimeríthetetlen téma a művészet számára, amivel ősidők óta foglalkoznak a művészek. Számára is ihlető forrás Krisztus alakja, a Madonna, a szentek, a vallási témájú jelenetek, amelyeket szoborban, domborműben vagy templomi bútor részeként jelenít meg.


Krisztusfej dombormű és templomi pad oldala

Legújabb munkája egy templomi padvég, pácolt hársfából, rokokóba hajló barokk motívumokkal. Meg is tudja mutatni a szép ívű faragványt, amely egy felújítás alatt álló templom padsorait fogja díszíteni. A község, ahova kerül, próbálja eredeti állapotához hűen helyreállítani a templomot, de anyagi fedezetük kevés, ezért a teljes padcsere helyett díszes padvégekkel szeretnék szebbé, különlegesebbé tenni a templom belső látványát.

A szakrális alkotások, templombelsők, feszületek, szentek szobrai mellett síremlékek, kopjafák is kikerülnek a műhelyből. Néhány évtizeddel ezelőtt a temetők képéhez hozzátartoztak a fa síremlékek, kopjafák, fejfák is. Ez napjainkban átalakult, a kő jelenléte a meghatározó. A kővel ellentétben a fa melegséget és természetességet áraszt. A síremlékeket akácfából készíti, mert az az egyik legtartósabb faanyagunk.


Síremlékek

A fegyver nemcsak egyszerűen a vadászat eszköze, inkább egy bizalmas, megbízható partner. Természetesen elsődleges a „belső érték", a kifogástalanul működő technika, de a díszítése még vonzóbbá teheti azt. Egy diófaagy faragással, vésett monogrammal, ezüst markolatrózsával tudja igazán egyedivé tenni a puskát. A puskaagy díszítésének témája igazodik a fegyver típusához. Golyós fegyverhez nagyvadas, sörétes fegyverhez apróvadas jeleneteket alkalmaz. A tervezés készülhet hozott minták alapján, vagy a megrendelő saját elképzelése szerint. A vadászat eredményességének hosszú távra megőrizhető bizonyítéka a trófea, amelynek méltó helyet biztosít egy igényesen elkészített montírfa. A trófealátét készülhet különböző állatok részére: őz, zerge, gímszarvas, dámszarvas, vaddisznó, muflon.


Faragott vadászpuskaagy

Mindennapi életünk során, pl. a konyhában is sokoldalúan használjuk a fát, nemcsak bútorként, hanem tálalási eszközként is, ami hangulatossá varázsolja az étkezés miliőjét. A vadpecsenyékhez jól passzolnak az állatfigurás fatálak, amelyeket megrendelésre farag, vadvendéglők kérik dekorációnak. Fatál kínálata mintegy 70 féle formából és méretből áll, a díszítés nélküli tálaktól a gazdagon faragott egyedi tálakig. Többségük vörös fűzfából készül. Egyéni kívánság szerint más fafajtából is rendelhető (japánakác, dió, fekete dió stb.). Lovastanyák, halászcsárdák, éttermek részére is készít tálaló eszközöket az adott profilnak megfelelően. A bútorokon, bárpultokon, ajtókon megjelenő állatmotívumok színesebbé varázsolják az adott hely arculatát. Lovastanyák esetében elengedhetetlen kellék a nyereg- és a kantártartó, amelyek faragott változatai akár az istálló legfőbb ékei is lehetnek. Ha házi kedvencét (kutya, macska, ló) szeretné valaki szobor, dombormű formájában viszont látni, ebben is partner. Gáspár Péter nagy lókedvelő, maga is tartott többet, s szívesen formálja meg őket.


Nyeregtartó, lófejes dombormű és kutyafej

Falra szerelhető lófejes nyeregtartóit egy igényes istállótulajdonos rendelte, akárcsak az épület homlokzatára a lovas domborművet. A jellegzetes kutyafigurákat egy rottweilertenyésztő kérte a lépcsőkorlát tetejére. Vadászoknak készít erdei, vadászjelenetes bútorokat, fegyverszekrényeket. A trófeaalátéteknél figyelemmel van arra, mihez szolgál majd. Másmilyen, ha őz- vagy szarvaskoponya kerül rá aganccsal, s más, ha vaddisznóagyar. A rávésett dátumon túl a montírfa díszítése utal az elejtés helyére is: makkos, tölgyleveles, tobozos, havasi gyopáros – aszerint, milyen területen élt a vad.

A térplasztika számára a szobrászat kiemelten kedvelt területe. Kötöttség nélküli szabadságot ad az alkotáshoz. Készít kisplasztikákat, köztéri szobrokat, kerti szobrokat, kültéri dekorációkat. Az „Összetartozás” szobra a Benkó Zoltán Szabadidőközpontban van, melyet az az Alföld Idegenforgalmáért Alapítvány állíttatott. Büszke a KEFAG Zrt.-vel együttműködve Bugacon felállított Trianoni emlékoszlopra, és az alföldi erdősítések emlékművére. A szabadtéri kompozíció központjában az erdőt telepítő kezek, körben az alföldi erdősítés jellegzetes fái, az akác, a nyár és a feketefenyő szimbólumai vannak.


Az alföldi erdősítések emlékműve

Teljesen lenyűgöz a nappaliban lévő robusztus nyárfatuskó-asztal és a hozzávaló, trónszék jellegű ülőalkalmatosság – ezek alakját jórészt a természet alkotta. „Kellett rajta azért némileg alakítani, pedig a sokmázsás, hatalmas rönköt megmozdítani sem volt egyszerű, a nyers, elágazó gyökerekkel. Ilyen pompás tuskókat már alig lehet beszerezni, nem divat kiszedni a földből. Ma már jön egy traktor nagy fúróval és szétfúrja, nem bajlódnak vele. Ehhez a darabhoz Eszter lányom, aki maga is szobrász, annyira ragaszkodik, hogy nem engedi eladni. Ő is megtanulta a faragást, jobban farag, mint én. Elvégezte a Képzőművészeti Egyetemet. Szobrász, de most ékszerekkel foglalkozik.”


Faragott bútorának betétdísze közelről

„Mindenféle fa megfordult már a kezeim közt, ami faragható. Amikor egy faanyagot a kezembe veszek, már akkor eldől, hogy mi lesz belőle. A fa jellege és a készülő tárgy funkciója szorosan összefügg. A régi mesterek is a hársfát választották előszeretettel, a kisebb terhelésnek kitett templomi faragványhoz. Könnyen megmunkálható, jól színezhető, fényezhető és teljesen homogén, puha. Nem egy rapszodikus fa, kedvelem én is. A nagyon puha fát viszont nem szeretem, mint pl. fenyőt, mert az olyan, mint a parafadugó. Azt sem lehet könnyen faragni, mert hozzátapad a késhez. Egy tölgy- vagy akácfa sokkal hajlamosabb a repedésre, a mozgásra, még a megmunkálás után is. Persze van sok más jó tulajdonságuk. Napi használatra fontos, hogy szívós, tartós legyen az anyag. Klasszikus bútorfa a tölgy, a dió, a cseresznye. Nemcsak kemények, erősek, de szépek és dekoratívak is. Olyanok, akár egy festmény. Az erezet, a geszt és szíjács színjátéka, a csomók sajátos rajzolatot adnak. Ez itt egy szekrényajtóbetét, ami önmagában is nagyon mutatós. Van játékosság a faanyagban, ezt kimondottan szeretem. A szépség persze nem elég, vannak speciális szempontok is. Sok borospince-bútort faragtam, amelyeknek a párásabb klímát is bírni kell, nem gombásodhatnak. Erre a tölgyfa alkalmas, nyárfát viszont tilos lerakni, hiszen a laskagomba is azon terem. Az akác pedig még a tölgynél is jobban megfelel kültéri használatra, ellenáll az időjárás viszontagságainak. Szeretem meghagyni a fák saját, természetes színét. Nem kell pác, festés. Úgy a legszebb, ha marad natúr színében a fa, legfeljebb olajozva van. Az olaj kiemeli a rajzolatot, feltüzeli az eredeti tónusokat” – magyarázza Péter mester.

Megmutatja a műhelyt is, amelynek egyik termében a nagy szerkezeti részek készülnek – gyalugépek, szalagfűrész, asztalos marógép és szalagcsiszoló segítségével. A másik helyiség a kézi megmunkálásé. Köröskörül különböző méretű és fajtájú vésők regimentje sorjázik. Több mint félezer finom kéziszerszám és készülő szép faragványok.

A fák zömét erdészetektől vásárolja. „Erdész barátaim szólnak, ha valahol fakitermelés zajlik. Ilyenkor minőség, méret szerint nagy tételben rendelek. Ez persze lutri, mert később derül ki, hogy milyen fát sikerült kifogni. A különlegességekhez, csemegékhez néha szerencse is kell. Kedvenc bútorfám a japánakác, kimondottan szeretem. Kemény, de jól megmunkálható, hálás anyag, és gyönyörű a színe, rajzolata. Nálunk ez szórványfa, nincsenek belőle erdők, parkokban volt divatos. Városrendezéskor többet kivágtak itt Kecskeméten, azokból sikerült beszereznem párat” – újságolja boldogan.

Befejezésül elmondja: igaz, hogy ugyan nem lett milliomos, de sohasem a pénz lebegett a szeme előtt. Sokszor menet közben derült ki, hogy több vesződséggel járt a munka, mint gondolta, de nem érzte illőnek, hogy ezért többet kérjek. Neki a szabadság fontosabb volt. Az, hogy teljesen önállóan dolgozhatott és azt csinálhatott, amit igazán szeret. Már nyugdíjas, de amíg a kezébe tudja venni a vésőt, addig le sem akarja tenni.

Forrás: Faszobrász Gáspár Péter (faszobraszgaspar.hu), Sándor Mária (2023): Akit a fa rabul ejtett. A mi erdőnk. 13. évfolyam 23/1. p.25-27.
Fotók: Csatlós Norbert, Héjj Botond és Gáspár Péter fotógyűjteményéből


Tetszett a cikk?