Egy gazdag faiparos életút

Bariska Mihály Budapesten született 1936-ban, majd 1954-ben kezdte tanulmányait a soproni Erdőmérnöki Főiskolán, de élete során annyi helyen megfordult, hogy felsorolni is nehéz lenne. 1956-ban a forradalom leverését követően sok más hallgatótársával együtt emigrálni kényszerült és tanulmányait a svájci Eidgenössische Technische Hochschule-n fejezte be 1959-ben. 

Ugyanitt doktorált 1966-ban, majd egy ösztöndíj elnyerésével lehetősége nyílt további tanulmányok folytatására az USA-ban. 1969-től ismét Svájcban folytatta a munkát, az ETH mikrotechnológiai fakutató és fejlesztőlaboratórium technikai vezetőjeként, majd igazgatójaként. Új fejezet kezdődött életében, amikor 1983-ban Dél-Afrikába került, ahol a Nemzeti Fakutató Intézet osztályvezetője lett Pretoriában, de mivel az elméleti munka mellett mindig vonzotta a gyakorlat is, kipróbálta, milyen a munka egy dél-afrikai fűrészüzemben. 

Már a rendszerváltozás előtt kapcsolatot létesített és ápolt magyarországi Alma Materével, az akkori Erdészeti és Faipari Egyetemmel. Erre főként akkor volt lehetőség, amikor megkeresésre elvállalta, hogy a Stellenbosch-ban működő jó nevű és hírű egyetem Erdészeti Karán folytatja szakmai pályafutását. Itt nyolc éven át a faanatómia, a fa mechanikai tulajdonságai és a fűrészüzemtan professzoraként oktatott és kutatott, s eközben szőtte egyre szorosabbra a szálakat a magyar faipari felsőoktatással és kutatással. Ennek elismeréseként kapta meg a soproni anyaintézménytől a tiszteletbeli doktor (doctor honoris causa) címet 1993-ban. 

1995-ben visszakerült Svájcba, ahol kezdetben a kutatómunkára helyezte a hangsúlyt, majd 2002-es nyugdíjba vonulásáig a fatudományok és fatechnológiai tanszékek csoportjának vezetője volt. 

Nyugdíjba vonulásának évében jelent meg dr. Molnár Sándorral, a soproni egyetem professzorával közösen írt hiánypótló könyve Magyarország ipari fái címmel, magyar és angol nyelven. Ekkortól egyre több szálon, egyre több soproni vonatkozású kutatásban és projektben vett és vesz részt. Svájci magyar származású mérnöktársaival együtt évek óta anyagilag is támogatják egyetemünk jó képességű diákjait.  A zene szeretete végigkísérte életét, ami nem csupán a zenehallgatásban merült ki. Amellett, hogy kiválóan tud csellózni, a szakmája adta lehetőségeket is kihasználta a zenével és a hangszerekkel való kapcsolatában. Dél-Afrikában 12 éven át volt egy vonós hangszereket készítő és restauráló műhely vezetője. Tagja volt négy együttesnek és egy zenekarnak is. Egyéniségét, emberi kapcsolatait mindig is meghatározta a muzikalitás és a mérnöki szemlélet együttléte a gondolkodásmódjában. 

Aki őt megismerte – bárhol a világban –, garantáltan jó véleményt alkotott a magyar emberekről.

Wesztergom Viktorné


Tetszett a cikk?