Bronzérmes lett Sajtos Dániel hallgatónk az EuroSkills versenyen
Szeptember 22. és 26. között Graz adott otthont az EuroSkills 2021 nevű rendezvénynek, a szakmák Európa-bajnokságának.

A megmérettetésen a Soproni Egyetem Faipari Mérnöki és Kreatívipari Karának faipari mérnök hallgatója, Sajtos Dániel harmadik helyezést ért el a bútorasztalos versenyszámban. A rendezvényen – melyen Magyarország hetedik alkalommal képviseltette magát legjobbjaival – 31 ország 400 versenyzője 21 versenyszámban mérte össze tudását. Hazánk 26 versenyzőt delegált.
Hallgatónk felkészítő tanára a magyarországi válogatóra Viasz-Kádi Tibor, a Roth Gyula Erdészeti Technikum oktatója volt, mellette Fekete Zoltán szakértőként segítette Danit. A versenyzők mellett a csapat részeként utazott Grazba Stadler Bence, karunk faipari mérnök hallgatója, korábbi EuroSkills- és WorldSkills-érmes versenyző, aki a hazai csapat, a WorldSkills Hungary nagyköveteként népszerűsíti a versenyt, a szakmákat és bátorította a magyar csapat tagjait.

„Úgy látszik, beérett a sok lemondás és a kőkemény munka! Egy álom vált valóra, és mindez velem történt, hihetetlen!” – mondta Sajtos Dániel a verseny után. De nem feledkezett meg a sok támogatásról sem, amit a felkészülés közben kapott: „Szeretném megragadni az alkalmat, hogy megköszönjem mindenkinek, aki támogatott, szurkolt, bízott bennünk és biztatott minket a verseny során. Köszönöm a családtagjaimnak, barátaimnak, ismerőseimnek, felkészítőimnek és kiváló támogatóinknak, hogy ez a remek eredmény összejöhetett! Külön köszönöm a szakértőmnek, Fekete Zoltánnak, mert nélküle mindez nem jöhetett volna létre, édesapámnak és az egész Skills-csapatnak azt a rengeteg technikát és fortélyt, amit átadtak nekem!”
„De a munka és a fejlődés nem állhat meg, irány Kína és a világbajnokság: a WorldSkills Shanghai 2022”, ugyanis Sajtos Dániel következő megmérettetése a szakmák világbajnoksága, a WorldSkills 2022 lesz, mely Kínában kerül megrendezésre 2022. október 12–17. között.
Kapcsolódó dokumentum:
egyetemi-hirek
Tetszett a cikk?
Cikkajánló
Egger Dekoratív Kollekció 26+ kollekció a Forest kínálatában
Az EGGER megújult kollekciójának teljes palettája elérhető a FOREST kínálatában. A folyamatosan változó trendek és piaci igények alapján a fa alapanyagok specialistája most &aac...
Építsünk modern médiafalat!
A nappali a család életében nagyon fontos helyszín, érdemes a megtervezésére több időt szentelni.
A tervezés kézzelfoghatóvá válik
A Palette CAD megmutatja a különböző megjelenítési stílusok előnyeit. A helyiség- és bútortervezés vizualizációja az előnyök egész sorát kínálja.

