VI. Faipari Szakmai Verseny a Soproni Egyetemen
A Soproni Egyetem csapata első helyezést ért el a Faipari Mérnöki és Kreatívipari Kar által rendezett VI. Faipari Szakmai Versenyen!

2015 óta immár hagyományosan rendezi meg a Soproni Egyetem Faipari Mérnöki és Kreatívipari Kara faipari szakmai versenyét. A verseny és a bázisiskolákkal való együttműködés célja, hogy az egyetem hozzájáruljon a faipari technikumok és szakképző iskolák képzésének sikerességéhez, illetve, hogy a bázisiskolák bekapcsolódhassanak az intézményünk életébe. Fontosnak érezzük, hogy az iskolák és az egyetem közti együttműködést terjesszük ki a középiskolai diákokra és az egyetemi hallgatókra is. E célnak az eredménye az évente immár hagyományosan megrendezésre kerülő faipari szakmai verseny, ahol a középiskolák csapatai és az egyetem csapata mérik össze szakmai tudásukat elméleti és gyakorlati szinten egyaránt. A versenyen 14 iskola tanulói vettek részt az ország minden részéről.
A kétnapos programot Szentpéteri Sándor, az Agrárminisztérium erdőkért felelős helyettes államtitkára nyitotta meg. A megnyitón köszöntőt mondott még dr. Farkas Ciprián Sopron Megyei Jogú Város polgármestere, prof. dr. Lakatos Ferenc, a Soproni Egyetem rektorhelyettese, prof. dr. Magoss Endre, a Faipari Mérnöki és Kreatívipari Kar dékánja, valamint Kováts Árpád, a Soproni Kereskedelmi és Iparkamara titkára.

Az elméleti, valamint a támogató cégek által ös - szeállított szóbeli feladatok után a verseny másnapján már gyakorlati próbatétel várt a résztvevőkre. Az idei asztalosipari verseny feladata – Tóth György tanüzemvezető javaslatára –, egy bár- vagy kabinetszekrényke elkészítése volt.
A bútor megtervezésére a Faipari Mérnöki és Kreatívipari Kar Alkalmazott Művészeti Intézete kapott megbízást. Prof. dr. Márkus Gábor belsőépítész, az Alkalmazott Művészeti Intézet egyetemi tanára a növendékeket arra kérte, hogy tömörfa tekintetében gondolkozhatnak egy sötétebb, vagy egy világosabb tónusú anyagban, a színfurnérok struktúrájának vonatkozásában pedig egy frízes, egy homogén és egy rajzos felületben, itt is mindegyiknél egy világosabb vagy egy sötétebb színállás-alternatívával. Ezek a tervek formatervek, ezért a csomópontok végleges műszaki megoldásainak meghatározása a tanüzem kompetenciája volt. A feladat be lett illesztve a III. éves építőművészet BA szakos hallgatók félévi tervezési munkái közé, melyre érdemjegyet is kaptak a hallgatók. A konzultációk során a tervezést vezető tanár arra törekedett, hogy a hallgatók saját, egyéni ötleteléseit tiszteletben tartva, minden létrejött kisbútor funkcionális, formai és konstrukciós egységben, szintézisben legyen.

A faipari szakmai versenyen nagyon gyorsan és eseménydúsan telt el a két versenynap. Idén is tartalmas, izgalmas, eredményes versenyt tudhatunk magunk mögött. Felemelő érzés volt látni, hogy a versenyző tanulók szakmailag milyen felkészülten és kreatívan oldották meg a feladatokat. Igazán kiemelkedő produktumok készültek, ezért a zsűrinek nem volt könnyű dolga.
VÉGEREDMÉNY:
1. helyezett: Soproni Egyetem
2. helyezett: BKSzC Kaesz Gyula Faipari Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája
3. helyezett: Vas Megyei SzC Hefele Menyhért Szakképző Iskola
KÜLÖNDÍJAK:
Leitz-Hungária Kft. különdíja: Budapesti Komplex SZC Kozma Lajos Faipari és Kreatív Technikum
Soproni Kereskedelmi és Iparkamara különdíja: BKSzC Kaesz Gyula Faipari Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája
Vizer díj: Soproni Egyetem A zsűri elnöke Tóth György, a Soproni Egyetem Faipari Tanüzem vezetője volt. A zsűri további tagjai: Baranyai Pál asztalosmester, Csercsics Antal, a Csercsics Faipari Kft. tulajdonosa, Mátyás Csaba, a Sárga Fagyöngy Bt. tulajdonosa, Szili József asztalosmester és Sajtos Dániel faipari mérnök hallgató, EuroSkills 2021 harmadik helyezett.
Kapcsolódó dokumentum:
egyetemi-hirek-2111
Tetszett a cikk?
Cikkajánló
Burkolat, gerendák, ajtók — készítse el saját maga!
Ha kis műhelyben dolgozik, különösen fontos, hogy olyan gépe legyen, amely nem foglal sok helyet, mégis professzionális eredményt nyújt.
Lucaszék és társa
Kerling Alajos hobbi asztalos mutatja be az általa ismert és készített Luca széket.
A Wood-Mizer forgalomba hozta a WM5500 fűrészgépet
Új generációs ipari fűrészgép nagyobb teljesítménnyel és intelligensebb technológiával.


