Ezerszínű fa – csodálatos lehetőségek
A tavalyi év végén rendezte meg a Magyar Bútor és Faipari Szövetség az „Ezerszínű fa” című kiállítását, amelynek a Fiatal Iparművészek Stúdiója Egyesület Galériája adott otthont.

A kiállítás ötlete a Fabunio 2022 elején tartott pályaorientációs workshopsorozata alatt merült fel, ahol a design hozzáadott értékével ismertették meg a vidéki szakképző intézmények tanulóit. A program sikerén felbuzdulva adták be pályázatukat a Nemzeti Kulturális Alaphoz egy olyan kiállítás megvalósításának tervével, ahol a szakmának a jól ismert alapanyagot különböző szemléletek mentén (képzőművészet, zerowaste, nagyipari gyártás) mutatnák be a szakmának, illetve a művészetkedvelőkkel is megismertetnék a fa- és bútorparban rejlő értékeket. A kiállítás ötlete támogatást kapott, a tárlat és az ahhoz tartozó pályaorientációs vezetések sikerrel megvalósultak.


A kiállítás anyaga – nevéhez híven – bemutatja a fa, mint alapanyag felhasználhatóságának sokszínűségét, teszi mindezt magyar designerek által tervezett és sokszor gyártott termékeken keresztül. A válogatás fontos célja volt, hogy a szakmának olyan tárgyakat mutasson be, amelyekkel nem találkozik nap mint nap, továbbá hogy rámutasson arra: a termékek fejlesztésébe nem csak a tárgy esztétikája miatt érdemes tervezőt invitálni, hanem azért is, mert a design olyan gazdasági kérdésekre is választ tud adni, mint az alapanyag- és a gyártási költségek innovatív csökkentése vagy a hulladék kezelése. A kiállításon szándékosan jelent meg több kisebb, vagy másodlagos alapanyagból készült tárgy is, amellyekkel a szervezők arra próbálták meg felhívni a szakma figyelmét, hogy a fenntarthatósági törekvéseknek egyedi gondolkodással és összefogással is meg lehet felelni – többek között úgy, hogy egy nagyobb terméket gyártó vállalat hulladékából a kisebb termékeket gyártók alapanyaga is lehet.


A tárlat más tárgyai a társadalmi felelősségvállalásra hívták fel a figyelmet, amely a jövő fenntartható iparának szintén szerves részét képezi majd. Az „itthon.” márka termékei például egy elnéptelenedő, régen virágzó ipari vidéken gyártatja termékeit az ottmaradt mesteremberekkel, míg a Maacraft az autizmussal élőket segíti egy komplex terápiás műhelyközpont működtetésével, s a benne dolgozók képességeire tervezett, a dolgozók munkában való kiteljesedését segítő designtermékek fejlesztésével.

Az „Ezerszínű fa” kiállításról elmondhatjuk, hogy számos, az ágazatba integrálható szemléletet adott át, mindemellett pályaorientációs, s a Fabunio ágazati láthatóságát is növelő programmá teljesedett. Pop-up változatának 2023. március 29. és április 2. között az OTTHONDesign szakvásár adott otthon, ahol a Szövetség Értékteremtő fa- és bútoripar konferenciáján a kiállítók közül Bergovecz László (Fészek Részek) előadásában a zerowaste bútorgyártásból, míg Király Adrienn és Szalai Bálint prezentációjának segítségével a social design márkaépítésből kaphattak ízelítőt az érdeklődők. A sorozat nem ért véget, a kiállítás online verziója hamarosan elérhetővé válik, az ősz folyamán pedig a pécsi Nádor Galériában is megtekinthető lesz.
Kiállítók:
- Cserba Anna
- Nagy Anna Nóra – Eperfa
- Fekete Fruzsi – Fruzsi Fekete Jewelry
- Bergovecz László – Fészek Részek
- Király Adrienn és Szalai Bálint – itthon.
- Juhász Ádám – Adamlamp
- Kele Sára
- Kerékgyártó András – Plydesign
- Lakos Dániel – Logideez
- Molnár Melinda és Szalkai Dani – MAACRAFT x Madzag
- Somlai Tibor és Horváth Máté – Balaton Bútor
- Tompa László
- Berkes Áron Kolos – Kolonaad
- Döme Réka
- Farkas-Pap Éva – Misija Design
- Sipos Gergely – sg.skateworks
- Varga Eszter – @Esstre
Tetszett a cikk?
Cikkajánló
Burkolat, gerendák, ajtók — készítse el saját maga!
Ha kis műhelyben dolgozik, különösen fontos, hogy olyan gépe legyen, amely nem foglal sok helyet, mégis professzionális eredményt nyújt.
Lucaszék és társa
Kerling Alajos hobbi asztalos mutatja be az általa ismert és készített Luca széket.
A Wood-Mizer forgalomba hozta a WM5500 fűrészgépet
Új generációs ipari fűrészgép nagyobb teljesítménnyel és intelligensebb technológiával.


