Minden korábbinál fordulatosabb volt a STIHL Bajnokok Bajnoka favágó verseny
A szegedi ligetben tartott szakmai megmérettetésen a tavalyi országos döntőben első 10 helyen végző csapatból nyolc gárda képviseltette magát, és végül a Kaszó Zrt. - Dél-Alföld STIL Kft. győzött - nem éppen a megszokott módon.

Az első körben a Bakonyi Bogvágó Banda és a Pilisi Parkerdő Zrt. Valkói erdészete csapott össze, ahol utóbbiak jutottak tovább az elődöntőbe. A kiesők sorát aztán az Amindenfáját, a Silvanus 2001 Kft. -Molnár Ervin e.v. és a Ritrovi Kft. – Mecsekerdő Zrt. gyarapította. Utóbbi, kifejezetten döntőbe várt csapat már az első párosításnál a későbbi győztessel került össze. „Ez jó, egy nagy csapattal biztosan kevesebb lesz" - hallatszott több versenyzőtől is, mikor kiderült a sorsolás.

Így is lett, és az elődöntőben a gemenci csapat a Pilisi Parkerdő favágóit ejtették ki, míg az Alba Berkenyével szemben a Kaszó Zrt. – Dél-Alföld Stil Kft. diadalmaskodott. Itt azonban mindössze egyetlen másodperc - tehát pont - döntött, ezért Marozsán Zsoltán főszervező egy újraszámolást is kért, ami az eredményen végül nem változtatott.

Az elődöntőre azonban már a győztes csapatnak változtatnia kellett, hiszen a csapatkapitány Bozsó Zoltán Zoka fia, ifjabb Bozsó Zoltán rosszul lett, a mentők javaslatára nem folytathatta a versenyt. A többi csapat egyhangú beleegyezésével így a már kiesett Mecsekerdő-Ritrovi gárda csapatkapitányával, Rittlinger Róberttel folytatták a küzdelmet, ami végül a Gemenc Zrt.-vel szemben magabiztos győzelmet hozott.
A győztes csapat tagjai 75-75 ezer forintos STIHL vásárlási utalvánnyal gazdagodtak, míg a második helyezett 35-35 ezer forintossal.
Bozsó Zoltán, I. helyezett, Kaszó Zrt. – Dél-Alföld STIL Kft.
„Nagyon felkészültek voltak a csapatok, így nagyon picin múlott, hogy nyertünk, de negyedszerre is sikerült győznünk a Bajnokok Bajnokán. Akadt némi problémánk, mert a nagyobbik fiam az első forduló után szédülni kezdett, így egy másik csapatból Rittlinger Róbertet kértük meg, hogy álljon be helyette. Természetesen kikértük a többi csapat véleményét, hogy mit szólnak hozzá, és úgy döntöttek, hogy beleegyeznek, hogy versenyben maradhassunk.”

Mézes Gergely, II. helyezett, Gemenc Zrt.
„Előzetesen próbáltunk úgy készülni erre a versenyre, hogy a mi régiónkon kívül eső regionális fordulóra is elmentünk, hiszen Orfűn versenyen kívül hatodik csapatként vettünk részt. Szegedre azzal a nem titkolt céllal jöttünk, hogy minimum a döntőbe jussunk, de lehetőleg győzzünk is. A legutóbbi, 2019-es Bajnokok Bajnokán is másodikak voltunk, ezen próbáltunk javítani. Az első körünkben mindenkinek klappolt minden, az nagyon-nagyon jól sikerült. A másodikban egy kicsit izgalmasabb volt a küzdelem, de úgy gondolom, hogy magabiztosan jutottunk a döntőbe, ahol véleményem szerint szintén egy jó kört futottunk, de az ellenfél sokkal gyorsabb volt. Szomorúak nem vagyunk, megyünk az országos versenyre ősszel."

Forrás: https://www.fakitermeloverseny.hu/hu/orszagos-fakitermelo-versenysorozat/minden-korabbinal-fordulatosabb-volt-a-stihl-bajnokok-bajnoka-favago-verseny
Tetszett a cikk?
Cikkajánló
Burkolat, gerendák, ajtók — készítse el saját maga!
Ha kis műhelyben dolgozik, különösen fontos, hogy olyan gépe legyen, amely nem foglal sok helyet, mégis professzionális eredményt nyújt.
Lucaszék és társa
Kerling Alajos hobbi asztalos mutatja be az általa ismert és készített Luca széket.
A Wood-Mizer forgalomba hozta a WM5500 fűrészgépet
Új generációs ipari fűrészgép nagyobb teljesítménnyel és intelligensebb technológiával.


