VIZSGAREMEK KIÁLLÍTÁS – TIZENHATODSZOR
A vizsgaremek tervezésének és készítésének nagy hagyománya van a zalaegerszegi Deák Ferenc Szakközépiskola faipari szakán.
Az asztalos- és faipari technikus tanulók a szakképzés utolsó évében terveznek egy olyan terméket, amelyre nekik vagy a közvetlen környezetüknek szükségük van – és megfelelnek a vizsgaremek feladat előírt követelményeinek, például az anyaga természetes fából, esetleg furnérozott faforgácslapból legyen, tartalmazzon hagyományos fakötéseket, csapozásokat, fogazásokat. 2002 óta mindkét szakon a műszaki dokumentáció rajzi részét AutoCAD rajzolóprogrammal készítik a diákok, a technikusjelölteknek pedig plusz előírás, hogy háromdimenziós látványtervet és valamelyik alkatrész CNC-megmunkálásának a programját is elkészítsék.
Mozsdényi Attilától, a szakközépiskola gyakorlati oktatásvezetőjétől megtudtuk, a termékek tervezésénél arra törekednek, hogy ne csak a kereskedelemben is kapható szokványos bútorokat, esetleg nyílászárókat készítsék a tanulók, arra ösztönzik őket, hogy engedjék el fantáziájukat, találjanak ki valami újat.
A termékek színvonalát nagyban befolyásolja, hogy az iskolában az alapozó képzés mellett lehetőségük van intarzia, fafaragás és faesztergályozás oktatására – előbbi két területen a foglalkozásokat Hadnagy György, a város közismert iparművésze tartja.
Szerencsés helyzet, hogy Zala megye és egyben Zalaegerszeg is a faipar fellegvára, így a tanulók olyan faipari cégeknél kapják a gyakorlati képzést, ahol több évtizedes gyakorlattal rendelkező szakemberektől leshetik el a szakma csínját-bínját. Végzős tanulóik 15 különböző faipari vállalkozásnál töltötték gyakorlatukat, ahol minden segítséget megkaptak a vizsgaremek elkészítéséhez. A cégek lehetőségeikhez mérten állták a termékek anyagát, biztosították a szükséges technológiai feltételeket és a szakmai segítséget.
Idén 11 asztalos és 11 faipari technikus jelölt munkáiból rendeztek kiállítást az iskola tornatermében – s most is, mint minden alkalommal, díjazták tanulóik remekeit. A bútorok anyagválasztéka az előző évekhez hasonlóan változatos: fenyő, éger, bükk és tölgy fűrészáru, furnérozott faforgácslap. A termékek között biedermeier írókomód, üveges vitrin, szekrénysor, dohányzóasztal, íróasztal, gyerekágy, átalakítható kerti bútor is megtalálható, ám ebben az évben is a franciaágy volt a sláger. A díszítések között most is találhatunk fafaragást és intarziát.
A 21 vizsgaremek alkotói közül 15 tanulót díjaztak – 16 cég, szervezet és magánszemély 29 értékes ajándékával.
Kapcsolódó dokumentum:
asztalos-junius-16-17
Tetszett a cikk?
Cikkajánló
Burkolat, gerendák, ajtók — készítse el saját maga!
Ha kis műhelyben dolgozik, különösen fontos, hogy olyan gépe legyen, amely nem foglal sok helyet, mégis professzionális eredményt nyújt.
Lucaszék és társa
Kerling Alajos hobbi asztalos mutatja be az általa ismert és készített Luca széket.
A Wood-Mizer forgalomba hozta a WM5500 fűrészgépet
Új generációs ipari fűrészgép nagyobb teljesítménnyel és intelligensebb technológiával.


