A SZAKMASZERETET BIZONYÍTÉKA
Immár ötödik alkalommal rendezték meg – az Országos Asztalos Szövetség, a Nyugat-magyarországi Egyetem Simonyi Károly Műszaki, Faanyagtudományi és Művészeti Kar, valamint az X-Meditor Kft. összefogásában – a Magyar Asztalos Tanulmányi Versenyt.
Idén az első fordulót április 6-án, a Ligno Novumon tartották meg, ahová 23 iskolából 47 csapatot delegáltak, közülük a döntőbe 14 juthatott.
A két körben lebonyolított elméleti forduló megkezdése előtt Pintér-Péntek Imre, az X-Meditor Kft. tulajdonos ügy-vezetője köszöntötte a résztvevőket. A Ligno Novum kiállításnak otthont adó pavilon zsúfolásig telt médiatermében az asztalra „felpattanva” beszélt arról, hogy miközben az asztalosságot a hiányszakmák egyikeként tartják hazánkban számon, közel másfélszáz fiatal méretteti meg magát ezen a rangos asztalosversenyen. Jó tanácsként azt mondta a fiataloknak, hogy tanulják meg jól és becsüljék meg ezt a szakmát, mert a példák is azt mutatják, hogy aki jól csinálja, az megtalálja ezen a területen is a számítását.
Nagy odafigyelést, hosszú távú tanulást és sok gyakorlati időt követel meg a fiataloktól az asztalosság, amely egy csodálatos szakma – fogalmazott a diákok előtt Árkossy Tamás, az Országos Asztalos- és Faipari Szövetség elnöke, aki az ország egyik legnagyobb középiskolai szakmai versenyének hagyományáról, a Ligno Novum kiállításhoz kapcsolódó helyszín újdonságáról, valamint a soproni döntő iránti várakozásról is beszélt.
A döntőről, ahová a Tóth György – a Nyugat-magyarországi Egyetem Simonyi Károly Műszaki, Faanyagtudományi és Művészeti Kar mérnök-tanára, tan-üzemvezető – által összeállított szakmai kérdéssor írásos megválaszolásán keresztül vezetett az út…
Kapcsolódó dokumentum:
asztalos-majus-11-17
Tetszett a cikk?
Cikkajánló
Burkolat, gerendák, ajtók — készítse el saját maga!
Ha kis műhelyben dolgozik, különösen fontos, hogy olyan gépe legyen, amely nem foglal sok helyet, mégis professzionális eredményt nyújt.
Lucaszék és társa
Kerling Alajos hobbi asztalos mutatja be az általa ismert és készített Luca széket.
A Wood-Mizer forgalomba hozta a WM5500 fűrészgépet
Új generációs ipari fűrészgép nagyobb teljesítménnyel és intelligensebb technológiával.


