ÁLLÁSBÖRZE A FÓKUSZBAN
Az elmúlt harminc év legjelentősebb faipari állásbörzéjeként értékelte Dr. Alpár Tibor dékán a Simonyi Károly Műszaki, Faanyagtudományi és Művészeti Karon a – Magyar Bútor és Faipari Szövetség, az Országos Asztalos és Faipari Szövetség, a FAGOSZ, és a PANFA Akkreditált Innovációs Klaszter támogatásával – május elején tartott rendezvényt, melyen száznál is több állásajánlat várta a hallgatókat. Az állásbörze érdekessége, hogy kifejezetten a vállalatoknál felmerülő szakemberigény generálta a szervezést: sok mérnökre van szükség, a piac azonnali ajánlatokkal csábítja a pályakezdőket.
Az ország különböző pontjairól összesen 26 cég jelentkezett az állásbörzére. A faipart képviselő kiállítók – melyek közt a kis- és középes vállalatoktól kezdve a nagyvállalatokon keresztül egészen a multinacionális cégekig minden szegmens képviseltette magát – többek között mérnöki, projektmenedzseri, kereskedelmi és marketing területek állásaival érkeztek. – Már a szervezésnél kiderült, hogy óriási érdeklődés övezi majd az idei állásbörzét a vállalatok, vállalkozások részéről. Mindez arra utal, hogy a szakmának szüksége van olyan mérnökökre, akiket a karunk képez – mondta Pakainé Dr. Kováts Judit tanszékvezető egyetemi docens, a rendezvény főszervezője.
Az érdeklődés persze nem véletlen: az iparág a néhány évvel ezelőtti megtorpanás után fellendülőben van, a faipari klaszterbe tömörült cégek, vállalatok figyelemmel kísérik a Simonyi Károly Kar képzéseit, igényt tartanak a hallgatókra.
A jelenleg futó és frissen indított képzéseket a munkaerőpiac szereplőivel együttműködve a valós igényekhez igazították, a bázisiskolai rendszer kialakításával pedig már a szakoktatástól egészen a kamarai jogosultságot biztosító posztgraduális képzésekig teljes vertikumban folyik a jövő mérnökeinek képzése Sopronban.
Mindez azt jelenti, hogy a karon frissen végzett faipari mérnököket, mechatronikai mérnököket, informatikusokat, belső építészeket, grafikusokat és ipari termék és formatervező mérnököket biztos állás várja a piacon. Dr. Alpár Tibor az ipar helyzetét értékelve elmondta: - Becs-léseink szerint évente legalább kétszerannyi hallgatót tudna felvenni a piac a Simonyi Károly Karról, mint ahányan végeznek. Az ágazat fellendült, a megszaporodó feladatokhoz komplex tudással rendelkező szakembereket keresnek a vállalatok. A tapasztalataink alapján végzettjeink gond nélkül el tudnak helyezkedni bármely hazai vagy nemzetközi vállalatnál.
Tetszett a cikk?
Cikkajánló
Burkolat, gerendák, ajtók — készítse el saját maga!
Ha kis műhelyben dolgozik, különösen fontos, hogy olyan gépe legyen, amely nem foglal sok helyet, mégis professzionális eredményt nyújt.
Lucaszék és társa
Kerling Alajos hobbi asztalos mutatja be az általa ismert és készített Luca széket.
A Wood-Mizer forgalomba hozta a WM5500 fűrészgépet
Új generációs ipari fűrészgép nagyobb teljesítménnyel és intelligensebb technológiával.


