2016. ÁPRILIS 7. FAIPARI SZÖVETSÉGEK NAPJA
E nap az asztalos- és faipari szakmai szervezetek, szövetségek napja lesz. Délelőtt a kormányzat képviselőinek előadásait hallgathatják meg a jelenlévők, itt mutatkozik be a két szövetség (OAFSZ és MBFSZ), valamint az XMEDITOR által kezdeményezett országos pályaorientációs kampány, a „Facsemete program”, amit a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara is támogat.
Az Országos Asztalos- és Faipari, valamint a Magyar Bútor- és Faipari Szövetsége napon tartja éves közgyűlését, majd a nap zárásaként az OAFSZ-standon a szövetség 25 éves jubileumát ünnepeljük a jelenlegi és a korábbi elnök, Árkossy Tibor és Molnár Péter vezetésével. A standon egy méretes hordó sör csapra verése után lehetőség lesz az emlékek kötetlen felelevenítésére is. Hogy a régi emlékek szépsége szemme látható legyen, a szervezők szeretnének egy különleges képkiállítást is a közönség elé tárni: az elmúlt negyed évszázad szövetségi eseményein készült felvételek segíthetnének bepillantani a múltba. 2016. április 8. Szakmai konferenciák napja.
A Ligno Novum mindig gazdag volt olyan kísérőprogramokban, amelyek akár önállóan is felkeltenék a szakma érdeklődését. 2016-ban például az Enterprise communications a faipari megmunkálás automatizálásáról tart előadást, és e napon rendezik meg az Épületasztaloskonferenciát is. Népszerű társkiállítások a Ligno Novum mellett A Ligno Novummal egy időben, egy belépőjegy áráért négy másik, a faiparhoz is közel álló tematikájú kiállítás is várja az érdeklődőket.

Tetszett a cikk?
Cikkajánló
Burkolat, gerendák, ajtók — készítse el saját maga!
Ha kis műhelyben dolgozik, különösen fontos, hogy olyan gépe legyen, amely nem foglal sok helyet, mégis professzionális eredményt nyújt.
Lucaszék és társa
Kerling Alajos hobbi asztalos mutatja be az általa ismert és készített Luca széket.
A Wood-Mizer forgalomba hozta a WM5500 fűrészgépet
Új generációs ipari fűrészgép nagyobb teljesítménnyel és intelligensebb technológiával.


