HOMAG CITY PREMIEREKKEL TARKÍTVA
A HOMAG csoport idén is kitett magáért Nürnbergben, hiszen a vásár legnagyobb kiállítójaként 1700 m2-en 30 gépet vonultatott fel, amelyek többsége működés közben volt látható a rendezvény 4 napja alatt. Idén először mutatkozott be a paletta két innovatív újdonsága, a Venture belépő szintű 115 5-tengelyes CNC és a Bütfering SWT 200 kontaktcsiszoló is, amely osztatlan sikert aratva számos megrendelést produkált.
A Homag 2015-ben különösen sikeres évet tudhat maga mögött, hiszen először a fennállása alatt átlépte az 1 milliárd eurós forgalmat, de úgy tűnik, a Holz-Handwerken realizált megrendelésállomány az idei év vonat-kozásában újabb forgalmi rekorddal kecsegtet. Az idei Holz-Handwerk valamiért kimagaslóan jó látogatottságot produkált, több mint 110 000 látogató jött el Nürnbergbe, amelyek között cirka 30% külföldről érkezett. Az általános látogatói rekord fókuszáltan csapódott le a Homag standján, folyamatos telt ház és rekord megrendelésállomány jellemezte a fórumot.
A MEGHATÁROZÓ TREND: „HANDWERK 4.0"
A „Növekedés a HOMAG csoporttal" marketingüzenet mellett a legfontosabb trendre, az intelligens gyártásra is nagy hangsúlyt fektettek a Homagnál, sőt a cég ezen innováció éllovasának számít a szegmensben. De mi is ez a Handwerk (Kézműipar) 4.0? Mennyire komoly invesztíció egy kézműves cégnél, kis- és középüzemnél az intelligens gyártás megvalósítása?
Mint azt a Homagnál a standon több helyütt is megmutatták, nem túlzott ördöngösség a hálózatban való gyártás. Kellenek hozzá intelligens megmunkáló berendezések, amelyek egymással a gyártási adatokért, a gyártási folyamatért felelős szoftverekkel, a raktárkészlettel kommunikálni tudnak. Követni és azonosítani kell tudni a megmunkálási folyamatban az egyedi alkatrészeket, azok megmunkáltságát. A Homag intelligens üzemvezérlés megoldásai, beleértve az egyes megmunkáló egységek vezérlését és a teljes gyártófolyamatért felelős keretszoftvert, mint például az eSolution, nagy sikert arattak. Bemutatásra került továbbá a woodCAD|CAM megoldás, amely az ötlettől a késztermékig segíti a tervezőt és a gyártást a megfelelő látvány és gyártmányadatok szállításával, magában foglalva egy, az ügyfélnél az eladást segítő komplett lakberendező modult is. A szoftveres megoldások legtöbbje, mint például a woodNET vagy a woodFactory is elérhető hálózati vagy egyedülálló verzióban is.
WOODCAD|CAM
A HOMAG immár a 11.0-s új programverziója további hatékonyság és felhasználóbarát tulajdonságokkal örvendeztette meg a felhasználókat: új funkciók kerültek beépítésre és tovább finomították a megjelenítést is. A woodCAD|CAM egy parametrizált, teljes értékű bútoros CAD-szoftver, amely direktben képes a megmunkáló berendezésekkel kommunikálni. A műhelyrajzok és stücklisták a tervezést követően egy kattintásra rendelkezésre állnak és a megmunkáláshoz szükséges konstrukciós adatok automatikusan NC-programkódokká konvertálódnak, amelyeket a HOMAG CNCközpontok hibátlanul tudnak értelmezni.
WOODFACTORY
Miután a woodCAD|CAM létrehozta a megfelelő adatokat, létrejöttek a gyártásra váró virtuális termékek és alkatrészek, belép a képbe a woodFACTORY, amely a gyártásra váró alkatrészhalmazt optimalizálja a géppark, a rendelkezésre álló kapacitás, a gyártási eljárások és az egyéb paraméterek függvényében. Legyen szó folyamatosan változó megrendelésállományról egyedi termékekkel, vagy szériatermelésről, különböző kisebb-nagyobb szériák esetén a gyártási kapacitás optimalizálása nagyon nagy lehetőséget biztosít a költségek leszorítása, a legnagyobb kihozatal elérése területén.
WOODNET
A woodNET a HOMAG gyártót segítő marketingszoftvere, egy online működtethető 3D-s prezentációs lakberendező szoftver, alapvetően a bútoriparra kihegyezve. A woodNET virtuális terében a feltöltött bútormodellek tetszőlegesen kiválaszthatóak és elhelyezhetőek, hogy
a vevő teljesebb képet kaphasson a megvásárolandó bútormegoldást illetően. A bútorok könnyedén konfigurálhatóak, méretek, színek, frontok könnyedén cserélhetőek az adott bútoron és a végleges helyére helyezve a virtuális térben fotorealisztikusan is ellenőrizhető az eredmény.
HOMAG ESOLUTION
Az eSolution alapvetően a kis- és középüzemi bútorgyártó üzemek gyártási folyamatának az összehangolását célozza meg, az első skicctől a késztermékig lefedve a folyamatokat. A szoftver a Homag gépekre van optimalizálva, a maximális hatékonyságot és gyártási biztonságot megcélozva. A szoftver támogatja a marketing/sales kommunikációt B2B, B2C relációban internetes weboldalakhoz, webshopokhoz kapcsolható moduljaival, illetve interneten elérhető megbízás és gyártáskövető modulokkal.
Bővebb információ:
www.lignomat.hu.
Kapcsolódó dokumentum:
asztalos-aprilis-50-51
Tetszett a cikk?
Cikkajánló
Burkolat, gerendák, ajtók — készítse el saját maga!
Ha kis műhelyben dolgozik, különösen fontos, hogy olyan gépe legyen, amely nem foglal sok helyet, mégis professzionális eredményt nyújt.
Lucaszék és társa
Kerling Alajos hobbi asztalos mutatja be az általa ismert és készített Luca széket.
A Wood-Mizer forgalomba hozta a WM5500 fűrészgépet
Új generációs ipari fűrészgép nagyobb teljesítménnyel és intelligensebb technológiával.


