Faragasztási konferencia Sopronban

Az immár hagyománnyá vált ragasztási konferencia Aktualitások a faragasztásban címmel szeptember 9-én nyitja meg kapuit az érdeklődők felé az InnoLignum Erdészeti és Faipari Szakvásáron. A konferencia keretében ismét összegyűlnek Sopronban a faragasztással foglalkozó szakemberek, ragasztógyártók, forgalmazók és felhasználók, hogy a konferenciasorozat első rendezvénye óta eltelt időszak és természetesen a korábbi tapasztalatait is, valamint a faragasztásban megjelent újdonságokat megvitassák, megbeszéljék. A konferencia célja, hogy az eseményen összehozza mindazokat az embereket, akik a faragasztás jelenéért, jövőjéért tudnak tenni, dolgoznak, kutatnak, legyenek azok gyártók vagy felhasználók egyaránt. A konferencia programjában feltűnnek olyan előadások is, amelyek a „hagyományos” faragasztási területen túlmutatva a faszerkezetek ragasztásával foglalkoznak.
A konferencia szervezői sok szeretettel várnak mindenkit a rendezvényre, hogy megjelenésükkel, tudásukkal hozzájáruljanak a faipari ragasztás megbízhatóságának, minőségének a javításához, a faipar jövőjéhez.
A konferencia minden érdeklődő számára ingyenes, azonban a szervezők kérik, hogy lehetőleg előzetesen a www.minosegiragasztok.hu internetes oldalon vagy legkésőbb a rendezvény helyszínén regisztráljanak.
Helyszín: Sopron, InnoLignum Erdészeti és Faipari Szakvásár és Rendezvénysorozat
Novomatic Aréna
Időpont: 2016. szeptember 09., péntek
PROGRAM
12:30-13:00 Regisztráció
13:00-13:10 Megnyitó (Dr. Alpár Tibor – NYME SKK dékán)
13:10-16:20 Előadások
Levezető elnökök: Dr. habil Csiha Csilla – NYME SKK az oktatás részéről
Dr. Fehér Sándor – NYME KVL – az MRK részéről
13:10-13:30 A Minőségi Ragasztók Klubja (Dr. Fehér Sándor – NYME SKK)
Tapasztalatok, együttműködés az MRK-val (Dr. Daku Lajos – SZOLVEGY Kft.)
(Hegedűs Diána – HENKEL Magyarország Kft.)
(Lenkei Ágnes – Lenkei Búszerelvény Kft.)
13:30-13:45 A kötés sajátosságai, ill. tapasztalatok a D3-as és a D4-es PVAC ragasztókról (Dr. Daku Lajos – SZOLVEGY Kft.)
13:45-14:00 Ragasztási tapasztalatok a parkettagyártásban (Krisztián András – SZALAI Kft.)
14:00-14:15 Ragasztás az ablakgyártásban (Werdnik Csaba VELUX Magyarország Kft.)
14:15-14:30 A korpuszbútor gyártás ragasztási vetületei (Ferecskó Gábor IKEA Industry Magyarország Kft.)
14:30-14:45 PUR ömledék ragasztók élzárásra (Ottlik Szabolcs – HENKEL Magyarország Kft.)
14:45-15:00 Kávészünet
15:00-15:15 Tapasztalatok az RR tartó gyártásban (Kováts Tibor – LIGNUM-Europa Kft.)
15:15-15:30 PUR ragasztók tartószerkezeti ragasztáshoz (Kuti Krisztián – GREENTEAM Kft.)
15.30-15:45 Lehetőségek az MDI-ben (BORSODCHEM Zrt.)
15:45-16:00 Élőnedves faragasztás, - 15% haszon (Dr. habil Csiha Csilla – NYME SKK)
16.00-16:15 Dynea (szervezés alatt)
Tetszett a cikk?
Cikkajánló
Burkolat, gerendák, ajtók — készítse el saját maga!
Ha kis műhelyben dolgozik, különösen fontos, hogy olyan gépe legyen, amely nem foglal sok helyet, mégis professzionális eredményt nyújt.
Lucaszék és társa
Kerling Alajos hobbi asztalos mutatja be az általa ismert és készített Luca széket.
A Wood-Mizer forgalomba hozta a WM5500 fűrészgépet
Új generációs ipari fűrészgép nagyobb teljesítménnyel és intelligensebb technológiával.


