OPEN DAY - A tapasztalatok tükrében
2016. július 1-jén rendezte meg első nagyszabású szakmai nyílt napját a miskolci Homoki-Zár Kft., melynek célja többek között Magyarország első automata adagolású táblafelosztó gépének működés közbeni bemutatása volt.

Hamisítatlan nyári hangulat és Sági Szilárd laza vidámsága köszöntötte a miskolci Homoki-Zár Kft. Open Day elnevezésű rendezvényére érkező vendégeket július 1-jén, melyen Magyarország első automata adagolású táblafelosztó gépének debütálása, valamint 20 szakmai kiállító fogadta a szakmai érdeklődőket. A programnak hatalmas sikere volt, közel 300 vendég látogatott el aznap a Homoki-Zár Kft. telephelyére.
A vendégeket Homokiné Szabados Zsuzsanna, a Homoki-Zár Kft. tulajdonosa köszöntötte, ezt követően pedig minden érdeklődő megtekinthette az üzemet és az automata adagolású táblafelosztó gépet, feltéve minden felmerülő kérdést. A kérdések megválaszolásában a Lignomat Kft. (a gép beüzemelője) munkatársai is a látogatók segítségére voltak.

Nagy volt az érdeklődés a kiállítói sátorban is, a magyar (többek között: Blum, Falco, Nati Bázis, Nettfront, Pannon Falap) és a nemzetközi (Astin, GTV, Maag, Sevroll, Valcomp, Zobal) beszállítók termékújdonságaikat mutatták be standjaikon.
TAPASZTALATOK, ELVÁRÁSOK
Az Open Day-en bemutatott automatizált gép a megnövekvő kapacitások mellett javítja a termelékenységet, gyorsítja a szabási folyamatokat, optimalizálja a szabást, kezeli a technológiai folyamatból adódó maradék anyagot. Hozzájárul egy korszerű gyártási folyamat kialakításához, és előirányozza a további fejlesztéseket – nyilatkozta Homoki Máté, a Homoki-Zár Kft. ügyvezetője.

A társaság vezetőjének becslései alapján a következő változások várhatóak a fejlesztés eredményeképpen: kb. 20%-kal növekedhet a kibocsátott mennyiség, aminek értékesítéséből változatlan piaci árak mellett is + 20% árbevétel származik. Az anyagmozgatás megszüntetésének köszönhetően a társaság közel 20%-kal tudja csökkenteni a selejt nagyságát. A jelenlegi 10% körüli anyaghulladékból 8% anyagmaradék válhat kezelhetővé és újrafelhasználhatóvá.
Az Open Day vendégeit tartalmas szakmai program és kellemes kikapcsolódási lehetőségek várták; a rendezvény sikeressége egyértelműen megmutatta, hogy a jövőben is találkozhatunk majd hasonló eseményeken.





HOMOKI-ZÁR KFT.
3527 Miskolc, Szinva u. 19.
Tel.: +46/506-074
E-mail: homokizar@homokizar.hu
www.homokizar.hu
Kapcsolódó dokumentum:
asztalos-augusztus-10-11
Tetszett a cikk?
Cikkajánló
Burkolat, gerendák, ajtók — készítse el saját maga!
Ha kis műhelyben dolgozik, különösen fontos, hogy olyan gépe legyen, amely nem foglal sok helyet, mégis professzionális eredményt nyújt.
Lucaszék és társa
Kerling Alajos hobbi asztalos mutatja be az általa ismert és készített Luca széket.
A Wood-Mizer forgalomba hozta a WM5500 fűrészgépet
Új generációs ipari fűrészgép nagyobb teljesítménnyel és intelligensebb technológiával.


